Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2011-06-14
Pár hete egy reggeli gondolatom...
Nehéz az élet mostanában. Nagyon rossz dolog az, amikor az embernek változtatnia kell egy megszokott dolgon, amikor valami olyasmit kell elfogadnia hogy elváljon egy olyan dologtól, ami egykor az életet jelentette számára. Döntést kell hoznia, olyat, amilyet az ember soha nem hoz szívesen, ha még él benne a remény, az érzés. A remény azért, hogy megkaphatja még egyszer, utoljára. De érzi, hogy szeretete, kötődése hiába, mert ami volt az már nem lesz soha újra...
Az ember egy makacs és önző lény, ugyanakkor szeret és szentül hiszi hogy jobb lesz.. egyszer... Reménykedik az élete során 1000 meg egy dologban, hogy azzal jobb lesz, egy kellemesebb élet de tudat alatt ott motoszkál benne a kérdés hogy ami egykor jó volt kellett neki, miért bánt vele úgy mint egy utolsó akármivel. Ez az amit bánni fog az életében, bármikor bárkivel is történjen.
És megáll, elgondolkodik, eszébe jutnak a sorra bekövetkező rossz / negatívemlékek. Egy másnak adott bók, egy mástól kapott hosszú ölelés amit végig kellett nézned, az önbecsülés aláásása a sok ellentét miatt. És még ennek ellenére is reménykedik az ember, aki szeret. Aki nagy dolgot vinne véghez. Tanítana, az életre, arra hogy a másikat hogyan szeresse, hogy valóban az életet élje. És amikor annyi erőt, energiát visz bele és rájön, hogy szinte semmit nem ért vele; az mondja: - most és itt vége. --- és egy időre elszáll a reménye.
De nem tart soká kicsapongása, viszont a másikat annál inkább bántja. Számon kéri, hogy miért teszi azt ami reményvesztetten éri.
Itt még nincs vége a megemlékezésnek, a fájó emlékek ezentúl is élnek, és soha nem engednek el végleg. Majd egy idő elteltével ráeszmélt a lényegre az ember, aki önző volt, de rájött hogy szeretete nem múlik a másik iránt és belevágott újra.
Az ihlet mára elszállt, kezdi felfogni hogy az élet más. Akit szeret tán mást választ már, hisz a régit ismerni fáj.
Így élt a két ember egymás mellett éveken át, pedig már az elején tudták... és mégse gondolták át.
Az ember, akinek élete nem élet csak létfenntartás és magány és a másik, aki már mindent elképzelt tán.
|
