Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Az utolsó
Elérkezett egy újabb félhold éjszakája. Az egyetlen épületet a környéken, egy kisebb, kecses kastélyt átjárta a fénye.
Lassan egy magas alak bontakozott ki a sötétből. Csupasz lábaival óvatosan lépkedett lefelé a lépcsőfokokon, fejével alig észrevehetően tekintgetett jobbra-balra.
Miután az utolsó lépcsőn is leért, szimatolni kezdett és halványan elmosolyodott. Szájából kivillantak hegyes fogai. Halkan megszólalt.
-Eljöttél?
Nagy ámulatára erős, határozott, és nem reszkető hang felelt neki.
-Igen.
A második hang gazdája kilépett a félhomályból, így láthatóvá vált, hogy egy idős, enyhén görnyedt hátú férfi az. Bár teste enyhén remegett, szemei még élénken csillogtak, elmúlt fiatalságának utolsó nyomaiként.
Kis szünet után újra megszólalt.
-Úrnő? Most el fog vinni magával?
Az első hosszan hallgatott, végül lassan megrázta a fejét.
-Nem. Téged nem... legalábbis nem azonnal.
-Ó, mi ez a különleges bánásmód? -érdeklődött a férfi, de a másik csak legyintett és intett neki.
-Gyere, üljünk le. Beszélni szeretnék veled.
Átbeszélgették az éjszakát. Az épület tulajdonosában felébredt megannyi érzés, ami eddig bensőjében szunnyadt, nagyon mélyen: vidámság, ravaszság, valamint szeretet... szeretet az ismeretlen férfi iránt.
Amikor a sötétség kezdett szertefoszlani, úgy jelent meg egyre több és több részlet testéből, míg végül megjelent, teljes valójában: hosszú, fekete haja a földet söpörte, ahogy ült, világoskék ruháján pedig ezüstbe foglalt türkizek sorakoztak a derék-részen, mint egy öv. Ezen kívül láthatólag csak egy medál díszítette, valamint egy ékszer a bokájánál.
A nap már magasan járt, amikor a férfi feltette a végzetes kérdést: mikor? A lány rubinvörös szeme szomorúan felvillant.
-Sajnálom. Még mindig nem szeretném elvégezni a szertartást rajtad, mert kár lenne elpazarolni az életedet.
De nálunk, keltáknál nincs más választás. Nem mehetsz vissza.
A férfi elmosolyodott.
-Tedd csak meg. Felragyogott a fény életem alkonyán, ez volt a legszebb éjszakám, és ezt neked köszönhetem.
-Nekem kéne ezt mondanom... -suttogott a lány és átölelte az idősebbet. Egyik karjával megkereste a derekán nyugvó, pici tőrt. Lehunyta a szemét.
Mikor nagyjából megnyugodott, eldöntötte, hogy megvárja az éjszakát. Ezek után nem akart újabb áldozatot. A hold felkeltével lesurrant a hegyről, ahol palotája állt és végigrohant a falun, ahonnan a férfi is jött. Sokan jártak még kint, ezért elcsodálkoztak, amikor elrohant mellettük. Mielőtt azonban kiérhetett a településből, meglátta, hogy nemcsak ő hagyta el házát aznap. Egy vele körülbelül egykorú fiú garázdálkodott az utcákon. Amikor felfogta, mit lát, elsikoltotta magát. Ahogy lába bírta, elrohant, készen rá, hogy messze maga mögött hagyja birodalmát, eddigi életét, örökre...
|
