Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Karaktertörténet.
Anya!-kiáltottam, de már késő volt. Azok a gonosz emberek megölték, a szemem láttára. Ekkor ébredt fel erőm, itt kezdődik az én történetem. Abban a pillanatban lettem normális kisfiúból Kage, a bíró. Hogy mi ez a név? Én döntök. Én döntöm el, hogy jó-e, vagy rossz, majd döntésem szerint cselekszem. Mondta ezt az a felem, aki először ébredt, a vörös szemű. Benne lakozik minden negatív tulajdonságom, de, mint ahogy minden rosszban van valami jó, benne is akad. Sokáig ő élte tovább az életem, pontosítva hat évig és két hónapig, ekkor már tizenkét éves is elmúltam. Ekkor belecsöppentem egy helyzetbe, ami már ismerős volt számomra, hisz már átéltem. Egy teljesen átlagos napon sétáltam egy sötét úton, mikor sikolyokra lettem figyelmes. Nem érdekelt. Addig a pillanatig, amíg észre nem vettem, hogy honnan jönnek ezek a sikolyok. Amíg meg nem hallottam, hogy a kislány aki sikoltozik, az anyjáért sikoltozik. Rögtön cselekedtem, egy pillanatba se telt elintézni azokat, akik, ha nem járok arra, pár perc múlva azt a lányt olyan sorsra juttatták volna, mint amilyenre én is jutottam annak idején. Segítettem valakin. Életemben először.
Ez volt az a pillanat, amikor felébredt második felem, a zöldszemű, így végre kiegészítve engem...hittem én, nem így volt, nem maradt emlékem az elmúlt évekről, amiket a vörös szemű élt. Ő, a zöld szemű, soha nem nagyzolt, neki a célja mindenkin segíteni, mindenkit megvédeni, mindent a legnagyobb rendben tudni.
Mivel semmire nem emlékeztem, rögtön próbáltam segíteni a halotton akit megpillantottam, akit én öltem meg. Sikerült is, hisz mi kárt ember okoz, javítani is képes. A gyilkos feltámadt, a kislány és az anyja megrémült, bár már nem tudni mitől jobban, hogy egy kisfiú így elbánt a gyilkossal, vagy hogy az újra fenyegetné őket. Nem. A bűnöző személyiségében is jobbá vált, nem sokra emlékezett a történtekből, körül nézett, elnézést kért azért, hogy bejött a házba mi nem volt az övé, majd kisétált. A kislány és az anyja, nem is kérdezősködtek, talán a sokktól, talán hálából, vagy csak úgy. Bár magam sem tudtam volna a választ, hogy most mit csináltam, mi történt. Kisétáltam az ajtón, tovább éltem az életem, míg meg nem történt a pont, mikor mindenre emlékezni kezdtem. Egyesült bennem a két fél, egyik szemem vörös, a másik zöld volt. Minden emlékük megnyílt előttem, az erejük is egyesült bennem, elég érdekes eredménnyel. Az egyesülés következtében a kis kori emlékek is felelevenültek, el is indultam a gyerekkori házam fele, de amikor besétáltam, minden üres volt. Csak a kis asztal volt az egész szoba közepén, amin megpillantottam édesanyám nyakláncát. Egy kis levél volt mellette, amiben ez állt. "Őrizd a lelkem örökké, én is őrzöm a tied." Kétségtelenül Ő írta. De hogyan? Mióta van itt a nyaklánc? Akkor nem volt. Felvettem a nyakláncot, de attól fogva szomorúan teltek a napjaim. Rá gondoltam, és arra, hogy miért nem védhettem meg őt is a halála következtében feltámadt erőmmel, amivel bármit elérhetek, amit csak akarok. Az egyesült állapot nem tartott sokáig, de már mindkét énem ismerte az emlékeket.
|
