Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2009-01-21

Első napomon rögtön sok új emberrel ismerkedtem meg. Először is végre láthatom anyut és aput, aminek nagyon örülök, mert eddig csak a pociból fülelhettem, és érezhettem a kezüket. Tegnap találkoztam még nagyszüleim közül hárommal is (anyu apukájával még nem), ma pedig, ha jól emlékszem, két nagynénim, anyu és apu egy-egy testvére is meglátogatott (egyikük barátját is megismerhettem).
Apu nagyon sok köszöntést és gratulációt kap miattam a gépére, Budaörsről, Zágrábból, sőt, még Amerikából és Ázsiából is üdvözlik a szüleimet az ismerősök!
Anyu ma levágta a körmeimet, mert az arcomat kaparásztam velük. Megszoktam, hogy a pociban az arcom elé teszem a kezeimet, és most, az új környezetben nem tudom mitévő legyek. Azért lassanként megszokom. Egyébként anyu ma azt mondta, hogy jó, nyugodt kislány vagyok, kivéve, ha megéhezem, mert akkor hallatom a hangomat, dehát ezt másképp nem is lehet elintézni:)
Már rengeteg fotó készült rólam, és állítólag vannak igen helyesek is.
Ha minden jól megy pénteken mehetünk haza!







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat