http://www.youtube.com/watch?v=fAJzTmplVz0

" Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,
féltem az a csókot, amit titkon adtál.

Emlék az a pillanat, amikor lehetett volna minden,
de kinevetted a szót, eldobtad a kincset.
Előttem egy kép, mit nekem adtál,
megmutatja az árnyakat mennyit hibáztál.
Valahová messze nézel, ahol eltűnik a Nap,
ahol hiába keresem gyógyító sugarad.
Nézed a semmit, ami hús-vér, gyönyör, ami a lét,
megőrzöd emlékét, hogy lehetett volna egész.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,
féltem az a csókot, amit titkon adtál.

Jó itthon a sötétben, a csöndben ülni,
de lelkünk lezárt ládájában elveszik az élet.
Bor is kerül majd elő, néhány korty bánat,
mely rátenyerel a lelkemre, s bebújik velem az ágyba.
Azt a keveset, mit kaphattál vaspántok vigyázzák,
de a tengerek mélyéről egyszer kihalásszák.
Kérdik majd a túlélők mi volt ide bezárva,
nem tudod Te sem, én sem, az egész csupán látszat.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,
féltem az a csókot, amit titkon adtál.

A bátorságra egyedül csak hited vigyázhat,
de szakadt ruhában is ragyoghat király lánya.
Lehet csak egy pillanat volt, mely megszülte a vágyat,
mikor szemedbe nézek, mezítelenül látlak.
A homokba írtam bután legtöbb versemet,
de elmosta a tenger, elveszett mindenem.
Homokba rajzoltam elképzelt testedet,
de amit nem vehet el a tenger az a tekinteted.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál,
féltem az a csókot, amit titkon adtál.

Jönnek zord idők, meg leszünk feszítve, tavaszok jönnek,
nyarak, s jön a fáradt ősz, elrepül minden.
De a szívek válaszait nem mossa el a tenger.
ülünk majd kopott csónakunkban csendesen evezve,
- mekkora volt a vihar - emlékezünk nevetve.
Lesz egy csöndes téli este, mikor könnycsepp indul arcodon,
Minden kérdésre mit nem tettél fel, ez lesz a válaszom."