,, Te, kibe már az ABC-vel tömték az ideológiát”
A gyermek katonák a legveszélyesebbek, hiszen ők nem tudják, hogy másképp is lehet élni, mint úgy, hogy a fegyver, amely nagyobb nálad, örökké ott nyomja teherként vállaidat. Nem szembesülnek a halálfélelemmel, hiszen mindennap kéz a kézben járnak. Gyerekre egy felnőtt nehezebb fog fegyvert, mint fordítva és ezt szerették kihasználni. Sokan hajlamosak elfelejteni a tényt, hogy aki születésénél fogva fegyvert fog a másik fejéhez és vér tapad a kezéhez az soha nem fog megváltozni. Mindig ott lesz a szemében az, hogy már egyszer kioltott életet és bármikor újra megteheti.
Freya sem volt másképp, bár rendkívüli lustasága a legtapasztaltabbakat is megizzasztotta. Viszont ezzel ellentétben rendkívüli nyugodtsága és tárgyilagossága, továbbá ha kell lelkesítő beszédet kitűnően elő tud adni. Ezt kihasználva rádióssá nevezték ki. Manapság inkább csak akkor ragad fegyvert, ha nagyon muszáj. Mára inkább visszamaradt a takarításnál, a főzésnél és a mosásnál, csak nem rád fogja igen kedves tehetségét pazarolni.
Ja igen, mint már fentebb említettem Freya és a vezetéknevét nem fogod belőle, amíg él kiszedni. Jelenleg 23 évesen tengeti napjait. Szőke rövid haj és semmibe bambuló kék szempár.
Esetleg szeretnél még valamit tudni, odamész hozzá, ha épp nem alszik.
Kockázatokról és mellékhatásokról kérjük kérdezze kezelőorvosát és gyógyszerészét.
http://www.youtube.com/watch?v=DtNZNWoU3pY
*Igen, tudja ki van a képen!*
|