Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/45564
|
2005. január 19.
…És hogy milyen lesz ez az új világ, az új Európa? Az első időkben könyörtelen, kíméletlen és bosszúálló. Az új generáció tetemre fogja hívni mindazokat, akik megrontották a világot, és a pusztulásba vitték. Tetemre hívja őket azért, hogy mindenki lássa a pusztulás okát. Ezekben az időkben nem fertőzheti indulatukat keresztényi irgalom. Mindenkivel le fognak számolni, mindenkivel, aki segítette, sietette a romlást…
A fiatalok manapság szeretnek feketébe öltözni. Nem ritka, hogy tetőtől talpig ezt a színt választják, de legalábbis egyre gyakoribb lányoknál egy fekete fölső, fiúknál egy fekete ing. Ez nemcsak nálunk van így, hanem egész Európában. A fekete szín már egy ideje újra sikkes. Annak ellenére az, hogy a divatdiktátornak nevezett lányos arcú pedofilok ez ellen minden tőlük telhetőt elkövetnek. Ám hiába. Fiataljaink fittyet hányva a magazinok élénk címlapjaira, újra és újra előnyben részesítik a feketét. Nincs ebben semmi megfontolás, semmi ideológia. Még.
Hál’ Istennek a 68-as korcs generáció már kiaggott. Ostoba ábrándképeik, amelyeket kergetve az egész világot a szakadék szélére sodorták, már nincsenek hatással a mai fiatalokra. Egy átlag húszéves csak keserűen mosolyog, amikor arról hall, hogy valaha ez a nemzedék uralta Európát és az egész világot. Hiszen nem kell sokáig bámulni a korabeli fotókat, hogy rájöjjünk, ennél idétlenebb generációt még nem hordott hátán a Föld. Amerikában volt egy-két fesztivál, elszívtak néhány füves cigit, nemzettek egy rakat zabigyereket, békejeleket hugyoztak a porba – majd nem történt semmi. Esetleg a franciák, akiknek a vérében van a barikádharc, felgyújtottak még néhány autót is. Na és aztán? El nem tudom képzelni, hogy ezek a ma már szánalmas trottyosok mire verik a nyálukat, még mindig. És közben minket, fiatalokat szapulnak, hogy milyen korcsok vagyunk. Merthogy állítólag mi semmi ellen sem lázadunk.
Könnyű volt nekik, a vad 68-as generációnak, akikkel a mindenkori hatalom elhitette, hogy fél tőlük. Holott valójában úgy simultak a különböző rendszerekhez, mint kismacska az anyukája csecséhez. Kádár talán félt a hosszú hajú, szakállt eresztett, a nyugati világot majmoló suhancok hordáitól? Dehogy félt. Hiszen egy-két becsempészett farmer, egy részegen végigtombolt rock koncert még nem veszélyeztette alapjaiban a szocializmust. Aztán a copfok lehulltak a borbély ollója által, a szakáll leborotváltatott, és jöttek a szorgos, munkával töltött hétköznapok a gyárban. A vad lázadókból olyan szelíd bárányok lettek, olyan jól nevelt rendszer emberei, hogy még egy kommunista embergyárban sem tudtak volna jobbakat készíteni. Mai fiataljainknak a dolga már sokkal nehezebb. Tőlük ugyanis a hatalom már valóban fél.
Most nem azokra a szánalmas idiótákra gondolok, akik elhiszik, hogy lázadnak a rendszer ellen azzal, hogy egy kicsit hőbörögnek az iraki állapotok miatt, vagy hogy Che arcképével díszített vörös pólókban sétafikálnak fel s alá. Nem kell különösebb jóstehetség hozzá, hogy lássuk, néhány év múlva a hatalom tenyeréből fognak enni, és úgy pitiznek majd, mint egy kiskutya, mint a mai világ jól kinevelt tapsikoló ölebei. Én azt mondom, a lázadók nem ezek a nagyszájú hőzöngők. Hanem azok a csendes fiatalok, akik fekete színeikkel jelzik, hogy megsejtettek valamit a világból – de még nem értik.
A hatalom jelenlegi birtokosait – bárhol is legyünk Európában – ha ezekre a fiatalokra néznek, átjárja a jeges borzadály. Látják, hogy egyre többen vannak, hogy egyre feketébbek, arcukon egyre nyilvánvalóbb elkeseredettség látszik, és önkéntelenül is fohászkodni kezdenek: Adja az ég, hogy soha ne ébredjenek öntudatra. Ennek érdekében persze mindent el is követnek. A letámadás egészpályás. Az ideológiai nevelés nemhogy az óvodában, de szinte már újszülött korban elkezdődik. Minden lehetséges csatornát igénybe vesznek annak érdekében, hogy ezek a gyerekek húszéves korukra olyan emberekké váljanak, akik csak egy irányba képesek nézni, hátra még véletlenül se. Mert a múltban rejlik a hatalom jelenlegi birtokosainak legfőbb félelme. A múlt az, amely rettegéssel tölti el őket. Mert hiába lőtték szét, bombázták porig, akasztották fel a vezéreit, és hitették el velünk, hogy egy senkik voltak, kiontott vérük a földből hozzánk kiált, és arra sarkall, hogy nemet mondjunk alávaló gyilkosaikra, és ítélkezzünk fölöttük.
Mocorog, már éledezik, és egyre határozottabban jelzi ma még csak zsenge erejét az új, a feltámasztott, a nagyszerűségében félelmetes generáció. Fiatalok százezrei néznek bele a tükörbe nap, mint nap, és nem értik azt, amit látnak. De már érzik azt, hogy ők mások, mint apáik voltak, mások, mint aminek nevelték őket, és mások akarnak lenni, mint amilyen életre kárhozottak. Érzik az erőt, a képességet magukban arra, hogy valóban megváltoztassák a világot. Hogy végre hangosan kimondják azt, amit ma még csak suttogni sem szabad. Hogy megragadják azt, ami az övék, és eltaszítsák maguktól, ami tőlük idegen. Még nem értik, hogy mire születtek, és nem tudják, hogy hogyan fogjanak neki új életüknek, csak azt tudják, hogy a fekete szín, amelybe testüket burkolják, áthatja az egész lelküket is. A fekete szín teszi őket különlegessé, összetartozóvá. A fekete szín jelzi nemességüket, erejüket, a fekete szín az, amely ma még csak rongyokban lóg rajtuk, de holnapra egyenruhává domborodik, uniformissá, amely tiszteletet fog parancsolni mindazok körében, akik rájuk tekintenek. Mert ők lesznek az új világ vezérei.
A mai világnak el kell tűnnie. Nem azért, mert eljött a halálának ideje, hiszen egy torzszülött társadalom döglődése akár évszázadokig is eltarthat. Még nagyon sok nemzedéket tenne tönkre, ha csendesen várnánk a végét. Ezért meg kell ölni. Az egész emberi civilizáció sorsa múlik most néhány ezer, bátor fiatalon. Ők még nem tudják, hogy mekkora a tét. És azt sem tudják, hogy őnekik kell megmenteni tízezer évek kínkeserves munkáját. Néhányan közülük talán épp a tévét bámulják, vagy félig elbutulva gubbasztanak egy sötét panelszobában. De fekete színeik jelzik, hogy ők a kiválasztottak. Nekik kell cselekedni. Nekik kell elpusztítani a régi világot, hogy megszülethessen az új.
És hogy milyen lesz ez az új világ, az új Európa? Az első időkben könyörtelen, kíméletlen és bosszúálló. Az új generáció tetemre fogja hívni mindazokat, akik megrontották a világot, és a pusztulásba vitték. Tetemre hívja őket azért, hogy mindenki lássa a pusztulás okát. Ezekben az időkben nem fertőzheti indulatukat keresztényi irgalom. Mindenkivel le fognak számolni, mindenkivel, aki segítette, sietette a romlást. Leszámolnak az ügyeskedőkkel, a félrevezetőkkel, az arcátlanokkal. Leszámolnak a hazugokkal, a becstelenekkel, és a gátlástalanokkal. Úgy fognak tombolni itt, a legöregebb kontinensen, mint egy angyal, hogy sokan azt hiszik majd, eljött az ítélet órája. Isten irgalmazzon ellenségeiknek, mert ők nem fognak.
És aztán végre elkezdődhet az igazi építkezés, amellyel közelebb kerülhetünk az Édenhez. A vén Európa nem fog ráismerni önmagára, és fogatlan aggastyánként nevet majd együtt a vidáman kacarászó ártatlan gyerekek hadaival. A bosszú pallosának suhogása után végre a gyerekzsivaj lesz az uralkodó hang Európában. És ezeknek a gyerekeknek nem fogjuk elmesélni, hogy milyen volt a világ előttük, régen. Nem kell megtudniuk, hogy valaha majdnem belefulladtunk az ürülékbe. Elég az, ha mi tudjuk, mitől sikerült megóvnunk őket. Elég az, ha mi emlékszünk a régi világ borzalmaira. És ha majd eljön az ideje annak, hogy ezt az irdatlan titkot tovább már nem vihetjük, úgy velünk együtt fog majd sírba szállni.
|
