Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/90801
|
2004. június 9.
ajzán Toldi:
I. ének
Ég a napmelegtől a kopasz tyúk szarja, Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja. Mérges lapostetvek csípik ahol érik, Kormos seggepartján sütkéreznek délig. Amott a kútágas alatt áll egy némber, Vízmerítés helyett jobbágyf@szra kémlel. Nincs egy árva szőrszál a p*nája ráncán, Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek, Bokrok tövén pesztrák, s béresek tekernek. A zsombékok tövén, hol füves az árok, Vígan enyelegnek üzekedő párok. Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi, Bár hatalmas f@szát talicskán kell tolni. Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét, Egyensúlyoz rajta három tonna rőzsét.
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja, Vadállatok futnak előle morogva. Egy krónikás írja, mit szemével látott: Duhaj kedvében egy megyét meghágott. Delelőn az ipart agróban űzi, Faszára a nőket huszasával fűzi. Amint vakaródzik, s a semmibe réved, Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.
Megjött immár Toldi rókalelkű bátyja, Viszeres seggén lóg szattyánbőr gatyája. Kókadt kanócpöcse gubbaszkodva hallgat, Nem kér ő már p*nát, csupán csak nyugalmat. Valaha egykor ő volt a kuplerájok bakja, Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja. S ha egyszer mégis üzekedni merne, Duhaj kedvében nagyokat tekerne.
De hiába nógatja azt a fonnyadt tököt, Sunyin és unottan mond az csütörtököt. Ezért rút irígység bántja Györgynek szívét, Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét. S gondolata támad, mely aljas és kajla: "Majd elintéz téged a királyi szajha!"
II. ének
Fel van lobogózva ős Budavár tornya, Dicső lovagoknak áll itt hősi torna. Lajos királyunknak nemi kedve fogyó, Elégedetlen már a királyi lotyó. Kihirdette tehát hetedhét országba: Jelentkezzék lovag, ki nejét meghágja. Nem könnyű feladat, nem mindenki bírja, És aki nem bírja ásva annak sírja.
Hét numerát kíván a királyi némber, Ki sem véve a f@szt, egyben végezvén el. Akinek hét után úgy áll, mint a szálfa, Annak Aranybullát vernek a f@szára. Jött is Csáktornyáról jó Bükköny Levente, Állati nagy f@szát ürüzsírral kente. Nekifohászkodott, szólt: "Dupla vagy semmi!" De az ötödiknél nem tudott már menni.
Fogcsikorgatva jött Kont a kemény örmény, Megcsóválta farkát, s támadt nagy légörvény. Dölyfösen rikoltott: Kilencszer verem be! Ám hét után nem állt, s tették hűs verembe. Riszálja valagát Johanna, az álnok, Mert izgatja peckét egy kiherélt pohárnok. S míg trágár apródja szívja keble halmát, Beugrat pejlován Vazul, a hős dalmát.
Mered nagy kopjája dicsőségre várón, Ám csakhamar kidől, s viszik ki hordágyon. Sok ledér lovag jött, felcsigázva kedvük, De hiába folyt el drága életnedvük. Senkinek sem állt föl öt után, hiába, Vonták a várkastélyt gyászdrapériába.
Folyt köv holnap.
|