Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/164475
|
2006-03-07
Ajánlom mindenkinek elolvasni,és kicsit érdemes gondolkodni rajta:
Egyszer volt hol nem volt, messze-messze élt egy király. A nép szeretette a királyát, mert igazságos volt, és jóindulatú. A lányát Harmóniának hívták. Amikor Harmónia 20 éves lett, megkérte a király, hogy induljon el nagy úton, hogy tanuljon az életből és okosan tudja majd irányítani az országukat.
Így indult el a királylány nagy útjára. Az idő telt-múlt,de a Harmónia nem tért vissza…
A királylány elért egy erdőhöz. Az erdőről azt tartották,hogy ember nem léphet be.Ő mégis belépett és báránnyá változott. Az erdőben és azt mondták válasz ösvényt. Sok ösvény volt, amik néha keresztezték egymást vagy egyszerűen más irányba mentek,majd eltűntek Az egyiken elindult, de az mindig olyan hosszúnak és messzinek tűnt. A következő ösvény olyan színes és új volt. Jó volt rajta menni, rózsákkal és tulipánokkal kirakva De egy idő után megszűnt. Egyszer csak abbamaradt,és a bárányka nem tudta hova tűnt a szép ösvénye, amit úgy szeretett. A virágok eltűntek és csak fekete és szúrós bokrok és fák maradtak helyette.
A bárányka látta a többi ösvényt,de azok már unalmasnak és szomorúnak tűntek. A virágok fakóak és szúrósak voltak. Ő az ő kis útját szerette volna. De nem találja,nem látja. Bár néha-néha még feltűnik kis időre,de hamar kiderül,hogy ez csak képzelődés…. Az ösvényből már csak az emlék maradt. És a remény, hogy talán megtalálja még. De a remény lassan megöli belülről Harmóniát. Most is az erdőt járja,de 2 ösvény között. Választani nem tud. Ezért inkább bokrokon és indákon keresztül battyog tovább,és várja hátha meglátja még egyszer a szép elveszett ösvényét. Ekeseresedése közben kiért egy mezőre. A rét tele van apró kicsi lila és sárga virágokkal. Mégis Harmónia nem ment be, inkább a szélén maradt, ahol könnyebben lehetett menni, de még látta az elveszett ösvény nyomát, ami azóta is emlékében él és vissza várja. Úgyhogy barika elhatározta, hogy egy ideig így folytatja az útját. De a kis virágok egy idő után elpilledtek és leestek. A színük elhalványult és már nem tűntek olyan vonzónak,ezért inkább letért a mezőről,és folytatta a régi útját. Úgy érezte,hogy már könnyebb,mint régen volt. És ekkor újra megpillantotta a régi ösvényeket, amit régen unalmasnak tartott. Megváltoztak! De nem azért, mert szebbek vagy színesebbek lettek, hanem mert most ott is volt egy-egy bárányka. Ezen Harmónia nagyon meglepődött. Hogyhogy nem ő az egyetlen az erdőben ?! És nekik miért kell az az ösvény, ami neki nem kellett ?! Lehet, hogy tévedett ?! Hisz ő még mindig hiú ábrándokat követ, mert olyan ösvényre vár ami rég nincs és lehet sose lesz már… vajon megérni várni?! De most már semmit se tehet, hisz egy ösvény se várja, így hát folytatja az útját ösvénytelenül, de azzal a hittel, hogy megtalálja azt ami az övé volt (bár csak egy rövid időre).
... ahogy mendegélt talákozott egy medvével. Először kicsit megijedt, aztán gondolta, már úgy sincs mit vesztenie miért ne elegyedne szóba vele. Végül is a medve is csak az erdőt járja, hátha látta valalhol azt az ösvényt. Odament, de nem szólt. A medve észrevette, de ő sem szólt elindultak egy irányba. Ahogy mentek mendegéletek leszállt az est. A pára lassan ereszkedett alá, s jóleső homályba vonta végeláthatatlan rengeteget. Letelepedtek egy fa tövében. A puha mohatakarónak vetették a hátukat s nézték, hogy törli el a környző bokrok utolsó részleteit is szemük elől a sötétség. Még mindig nem szóltak. Nem volt miért. A bárányka lelkében ott kergetőztek a régi ösvény képei, s nem tudta, hogy mitévő legyen. A medve érezte e csöndes kínzó feszültséget. A bárány száján formálódott valami, s nem tudta igazán, hogy a hangosan kimondott szavakat magának vagy a medvének mondja.
-Tudod, az úgy volt... de a szavak belevesztek a semmibe. A megtört csendben megállt az idő. Percek vagy órák múltak nem tudta. De egyszer csak megszólalt a medve.
- Tudom. - mondta barátságosan. Az ösvényt keresed. A magad ösvényét. - Hangja ismerős melegséggel töltötte be a lombkorona által köréjük font szénfekete sátrat.
- Az ösvény itt van az erdőben - folytatta - és meg is fogod találni.
A bárány lemondóan hallgatta. Honnan tudná ez a medve, hogy melyik az én ösvényem. Honnan tudná hol veszett el Harmónia. Csak bámult maga elé a felelte semmibe. Néhány perc múlva a medve folyatta.
- Ahhoz, hogy megtalálad az ösvényedet először el kell felejtened a virágokat.
- Hogyan... - kérdezte a bárány elhaló hangon.
- Emlékszel a Kisherceg történetére - tette fel a medve a kérdést, de igazán csak nmagának, mert egyből folytatta is. A kisherceg a saját kis bolygójánk hétköznapiságát és kényeskedő virágát odahagyva elindult, hogy barátokat szerezzen. S emlékszel hol találta meg?
- Igen - mondta a bárány bizonytalanul felidézve magába a történetet, de aztán elhalgatott. A medve valamit el szeretne mondani. Végül is sok éve járja már az erdőt.
- Azt mondta, hogy tudod hol van az ösvény? - kérdezte izgatottan.
- Nem, az nem mondtam - válaszolta a medve nyugodtan.
- De...
- Azt montam, hogy az ösvény itt van az erdőben.
- Sokan, járnak erre, kérdezzünk meg valakit - javasolt a bárány bátortalalnul.
- Igen sokan járnak itt. Mindenki az elveszett ösvényét keresi. S vannak aki megtalálják, vannak akik nem. Vannak aki elmennek a jósokhoz az erdő mélyén, vannak aki vastag fekete könyvekben bogarsznak, s vannak akik a érett erjedt gyümölcsök bódulátaban sopánkodnak utána, vannak akik a csillagokat figyelik.
- De akik megtalálják, azok, hogy csinálják, hogy lelik meg? - kérdezte a bárány izgatottan.
- Azok végigjárják az utat...
- De melyiket? - vágott közbe a bárány
- Mindenki a magáét. Csak az találja meg a maga ösvényét aki soha nem tér le arról.
- ... És a végén ott van Harmónia, ugye - sürgette a bárány.
- Nem egészen, de ezt még most nem tudom elmondani.
- Miért nem? -
- Mert ahhoz, hogy a Harmóniáról tudjuk beszélgetni el kell indulnod az úton.
- Jó, jó - lelkendezett a bárány. Ugye segítesz! Elmondod merre menjek!
- Nem - mondta a Medve nagyon nyugodtan. Hangájban volt valalmi melegség, s ez tette igazán ellentmondást nem tűrővé e fájónak ható mondatot. - Nem, mert ha segjtek akkor már nem a saját utadon mész. Akkor olyan leszel mint azok, akik templomokban, zsinagógákban töltik az életüket, s azt hiszik, hogy valaki megmondja majd nekik az igazságot. Kívülről várják a segítséget. Pedig amit keresnek ott van bennük, csak nem látják a virágok emlékeitől vagy a napon csillogó kövektől. Nem mondom meg merre indulj. Én csak történeteket fogok mesélni. A saját történeteimet, vagy olyanokat amiket láttam, olvastam. Mindig válaszolok és néha kérdezek. Tehát merre induljunk?
- Mit tudom én - mondta a bárány sértődötten. - Különben is sötét van.
- A sötétég segít, mert nem vonják el a figyelmed a mezők és a mezők és a virágok.
- Akkor sem indulok el a vaksötétben. Miért higgyek neked?
- Nem higgy nekem. Soha. Pont erről van szó. Amit én mondanék az csak arról szólhat, hogy én merre jártam. S Te biztosan nem az én ösvényemet keresed.
- Persze hogy nem - vágta rá a bárány - és nem indulok sehová.
- Jó, akkor maradjunk itt. Mesélsz nekem Harmóniáról? - kérdezte a medve.......
|
