Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/292343
|
2007-03-14
Ma nagyon hatalmába kerített az elkeseredés. Kapálóztam ellene, de éreztem, nagyon rosszul állok: fogalmam sem volt róla, hogy miből táplálkozott, s hogy mért volt képes percek alatt eluralkodni rajtam. A céljaim eltűntek a szemem elől, körülöttem színes masszává olvadtak az örökmozgó emberfigurák, és még a saját létem is értelmét vesztette – különös, nem jellemző rám, hogy bármilyen érzelem kedvéért feladnám alapvető egoizmusomat. Rohadtul nem igazságos ez az egész dolog, hogy az egyik ember ilyen, a másik meg olyan – gondoltam a buszon, Ákos felé igyekezve. Sok marha vigyorogva lenne öngyilkos, ha fele ilyen szar hangulata lett volna, én meg a gondolattól is irtózom, nemhogy az erőszaktól. Sírni persze nem lehet. Szerettem volna, ha ki tudom bőgni magam, akár egy busznyi ember szeme láttára sírok el egy százas zsepit, csak megkönnyebbüljek, de nem. Később persze… óó, mocsok természet, amikor minden könnycsepp árulója az embernek, hát nem pofátlankodik elő rögtön?! Nem bújik elő csak és kizárólag azért, hogy mutassa: még neki is hatalma van feletted?... Ákos beteg, de nem volt a halálán – ez számomra nézve meglehetősen aggasztó volt. Lassan – és sajna nem alaptalanul – kezdett kialakulni bennem az a kényelmetlen érzés, hogy szerencsétlen aktívabb szexuális életet él müncheni hétköznapjain, mint mellettem győri hétvégéin. Hervasztó gondolat; főleg neki. Nem mintha gondjaim lennének az ilyesfélével, egyszerűen csak arról van szó, hogy ha behunyom a szemem, felparázslik bennem utolsó találkozásunk emléke. Még csak nem is a beteljesülés maga – de a vágy. Ott van. És csak ott van. Végül elaludtam, teljesen véletlenül, nem hittem volna, hogy ez lesz a gyógyír a sebemre. Miközben kényelmes tempóban fel s le ringott velem a hintaszék, a szemhéjam egyre nehezebb lett, arra gondoltam, milyen gyönyörű lenne az ő karjai közt elaludni, ugyanezzel a lágy ritmussal, de sokkal, sokkal finomabban… s még mielőtt az a legszentebb érzelmeimen hízott kövér könnycsepp végiggördülhetett volna arcomon, elaludtam. Önmagam voltam, mikor felébredtem. Újra tudtam hinni, és szeretni.
|
