Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/247908
|
SS/HG storim XD
Egy élet fájdalma
Már fél éve, hogy vége szakadt ennek a kapcsolatnak. Minden túl gyorsan és hirtelen történt azon a borús éjjelen. A lány minden éjjel visszatért a bús emlékekhez, amik keserű, sós könnyeket csaltak a szemeibe. Mai napig nem sikerült elfogadnia a tényt, hogy a férfi otthagyta őt. De hisz minden az ő hibája, senki másé, gondolta Hermione keserűen.
Kapcsolata Perselusszal különös volt. Annak idején nagyon erősen kötődtek egymáshoz, míg a szerelem tartott. A legfontosabb dolognak tartotta az életében ezt a szerelmet. Perselus iránt való érzései formálták azzá, aki volt. Annak, hogy a férfi elfordult tőle, egyedül ő az oka. Ha aznap éjjel nem vágta volna hozzá dühében azokat a megbocsáthatatlan szavakat, még most is együtt lennének.
Perselust azóta nem is látta. Nem tudta mi van vele, hogy él-e egyáltalán. Remélte, hogy talán egyszer meg tud neki bocsájtani, de nem nagyon hitt benne. Most hozzá készült, mert el kellett mondania neki valami nagyon fontos dolgot. Mégpedig azt, hogy terhes volt tőle. Félt a fogadtatástól. Semmi jót nem várt, és nem is nagyon várhatott a történtek óta. Szégyellte magát, és ette a bűntudat. Ahogy készülődött, egyre idegesebb lett.
Mikor elkészült, remegő gyomorral lépett ki apró roxmortsi lakása ajtaján. Lassú léptekkel haladt végig a főutcán, majd eljutott a kovácsoltvas kapuig. Tudta, hogy nyílik, hisz fél évvel azelőttig ő is itt dolgozott, csak a szakítás után úgy gondolta az lesz a legjobb, ha elmegy. Most se jönne vissza, ha nem lenne égetően fontos. Most is otthon nyalogatná a sebeit, de ezt most nem tehette meg.
Nagy levegőt vett, majd elindult. Köpenyét fázósan húzta össze magán, ahogy befelé haladt a birtokon. Elöntötték az emlékek az ismerős táj láttán, de Hermione most nem adta át magát nekik. Nem tehette meg. Tudta, hogy akkor visszafordulna. Nagy lassan elért a bejárathoz és bement.
Elgondolkodva ért el a pincébe és állt meg a keresett ajtó előtt.
Tétovázott egy darabig, majd nagyot nyelve bekopogott. Az ajtó kisvártatva ki is nyílt és ott állt Perselus Piton életnagyságban, arcán mogorva, zárkózott kifejezéssel.
– Szia, mit keresel itt? – szólalt meg fagyosan.
– Szia… – kezdett bele Hermione. – Azt hiszem, amit mondani akarok az nem a folyosóra való téma.
Piton erre csak felvonta a fél szemöldökét és intett a fejével, majd bement. Hermione követte. Körülnézett a lakosztályban, ahol régen ő is élt. Nem sokat változott. Mint ahogy Piton sem. Ugyanolyan hideg volt, mint nagyon régen. Hermione lassan ráemelte a férfira a tekintetét. Az hidegen, zárkózottan nézett vissza rá. Látszott rajta, hogy alig várja, hogy a nő elmondja a mondandóját és elmenjen, békén hagyva őt. Hermione lassan belekezdett.
– Perselus én…
– Te mi? Hallgatlak – mondta unottan Piton, és a karjait összefűzte a mellkasa előtt.
– Én nagyon sajnálom az egészet…
– Sajnálhatod is. Nem kellett volna azt mondanod rám, hogy még mindig a Sötét Nagyurat szolgálom – köpte oda Perselus. Arcán semmilyen érzelem nem látszódott, ahogy a síró nőre nézett.
A hosszú csendet, ami következett, csak Hermione szipogása törte meg.
– Mit akarsz? – kérdezte egy fagyos hang hirtelen. Piton elunta a várakozást, szeretett volna ezen túl lenni. Nem akarta, hogy a régi sebek felszakadjanak. Neki is fájtak a lány szavai. Néha még most is a fülében visszhangoztak.
– El kell mondanom neked valamit.
– Mit? – sürgette Piton.
– Én… terhes vagyok… tőled – sírta Hermione lehajtott fejjel.
Piton elképedt, de ezt a világért se mutatta volna ki a lánynak. Fájt az ő lelke is, és nem tudta mit feleljen. Azt sem tudta, hogy Hermione mit is vár tőle igazából.
– Tőlem ugyan nem – jelentette ki hidegen.
– De igen… nem hazudok, és mástól nem lehet. Nem voltam az óta senkivel.
– Értem, tegyük fel, hiszek neked, de mégis mit vársz tőlem? Mert azt ne kérd, hogy csináljak úgy mintha mi sem történt volna!
– Nem várok tőled semmit! Nem kell velünk foglalkoznod többé, de ha szeretnéd látni a gyerekedet, nem állok az utatokba. Sőt amikor találkoztok, megígérem, elmegyek otthonról, hogy még annyi időre se kelljen elviselned a jelenlétemet – mondta Hermione komolyan.
– Értem, a gyerekemhez, ha tényleg az enyém ragaszkodni fogok – szólalt meg Piton. – De előtte meg fogom vizsgálni.
– Értem…
– Remélem nem kergetted magad abba a hiú reménybe, hogy még valaha megbocsájtok neked – szólalt meg a férfi fagyosan.
– Nem… nem hittem soha egy percig sem – felelte Hermione, majd felállt. – Azt hiszem, én most megyek.
– Szia
– Ég veled Perselus –mondta Hermione és kilépett az ajtón.
Hazament, otthagyta egykori szerelmét végleg. Tudta ez már sosem jöhet rendbe. Perselust megbocsájthatatlanul magára haragította. Gyűlölte magát érte és tudta, hogy mindig is ez lesz.
**************************************************************************
Szép lassan eljött a kilenc hónapos terhesség vége. Hermione egy fiúnak adott életet, akit az apja után Perselusnak nevezett el. A gyerek rendkívül okos lett és mindenből kitűnőre vizsgázott. Az apja minden héten meglátogatta a fiút, persze szigorúan ügyelt rá, hogy Hermione ne legyen jelen.
Hermionénak nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna Pitonra. Mindennap eszébe jutott, és ilyenkor rendszerint éles fájdalmat érzett a szívénél. Így ezzel a fájdalommal élte le szomorú életét, amibe egyetlen boldogságot csak a fia csempészett.
|
