Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Idézetek,versek...
“Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat.” (Gustave Thibon)
A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani.
A bocsánatkérést nem a vétkes szokta kezdeni, hanem akiben nagyobb a szeretet.
Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft.
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne.
Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért vigasztalásért: 0 Ft
- könnycseppjeid felszárításáért:0 Ft
- mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked:0 Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft
Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.
Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta:FIZETVE.
Nem az a lényeg amit mondanak rólad, hanem amit suttognak.
„Egyszer egy éjszakán te is fogsz majd sírni,
Kijössz a temetőbe a síromat megnézni.
Síromon egy kismadár panaszosan zengi:
Itt nyugszik, ki veled boldog akart lenni!”
Az igaz barát nem az, aki meghív egy drága ebédre, hanem az, aki halkan odaszól, hogy beragadt a fogad közé egy darab káposzta.
Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.
A barát ismeri a szívemben lévő dalt, és eldúdolja nekem, amikor kezdem felejteni.
Megpróbálni elfelejteni valakit, akit szeretsz, olyan, mintha megpróbálnál emlékezni valakire, akit soha sem ismertél.
Ahányszor az emberek megkérdezik: ti ketten jártok?
el sem tudod képzelni, milyen fájdalmas azt mondani: nem, csak barátok vagyunk
Mikor idősebb leszek és a kislányom majd azt kérdi, anyuci, ki volt az első szerelmed? nem akarok régi fényképeket előszedni, csak a szoba másik végére mutatni & azt mondani odaát ül
A fiú 14 szál rózsát adott a lánynak - 13 igazit és 1 műt & azt mondta: szeretni foglak addig, míg az utolsó el nem hervad
...Ülsz egyedül a szobádban csendben, S úgy látszik hogy minden rendben.
Hisz hozzászoktál a magányhoz, Ahoz hogy egyedül imátkozz.
Oly rég egyedül vagy már, Nem érzel semmit semmi sem fáj.
Megtört szíved darabjait rakosgatod, S rájössz közben annyira nem akarod!
Nem akarsz talpra állni, Másoktól vígaszt várni.
Nem akarsz megsértett lenni, Majd valakibe lassan beleszeretni.
Nem akarsz töb sajnálatot senkitől, Minek ha szíved úgyis összetört.
Inkább lépnél egy nagyot, Átélnéd az utolsó napod.
Majd lassan felállni a fiókhoz lépni, S többé már semmit sem remélni.
Kivenni a kést mi egy új világot ad, Egy szépet mi magával ragad.
Elötte persze megnéznéd a naplementét, Hogy átérezd azt amit már rég nem éreztél.
Kiállni a teraszra végignézni a városon, Meglátni a sötétséget ami titokba átoson.
Majd bemenni a házba oda ahol felnőttél, Akkor amikor már mindennel végeztél.
Megállni a szobádban, ahol annyit szomorkodtál,
Kezedbe venni ismét a kést mert itt egyszer már meghaltál.
Senki nincs ki vissza tartana, Aki megvígasztalna.
Könny csordul szemedbe, mert rájössz mit teszel, Félsz remegsz de akkor is megteszed.
Remegő kezeddel magasba emeled a kést, Ilyenkor már semmitől sem félsz.
Majd gyors mozdulattal, hogy ne fájjon, Végetvetsz annak mi eddig ártott.
Majd pár nap múlva mikor a temetésed lesz, A sírodra mindenki rózsát tesz.
Rájössz arra hogy hány ember szeretett, Hogy nem csak te mindenki szenvedett.
Rájössz arra hogy valóság lett az álmodból, Hogy megfosztottad az embereket egy jó baráttól!
„Várni kell, ha valami késik,
Tűrni kell, ha valami rossz,
Sírni kell, ha szívünk vérzik,
Remélni kell, ha bíztat a sors.
Emléket őrizni kell, ha szép,
Feledni akkor is kell, ha nehéz.”
Kihalt az úttest csak én fekszek rajta,
s nincs ki engem összekaparna.
Jön már a mentő, sebesen rohan,
zászlója libben, lámpája villan.
Egy nagy csattanás, a többit már nem is érzem, a folytatást a túlvilágon, a hírekben nézem
♥♥♥♥♥♥♥♥
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."
„A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy, mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra.”
„Kicsi még a szív, vigyázz, hogy épen nőjön fel,
Nem mindegy, hogy hány sebet kap, s melyiktől vérzik el...”
"A kis gond beszédes, a nagy fájdalom hallgat."
„Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti; a pokol pedig csak szegényes szinonímája..."
|
