Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Idézetek ismét...
Egy magamfajta Ai csak iylenekkel tölti az életét,hogy idézeteket keresget,amikor épp nem bosszukat teljesít..
Manapság szégyelljük a könnyeinket. Nem engedjük kicsurranni, de amikor igazán szeretünk, ott érezzük a viszketést a szemhéjunkon; nem sok hiányzik hozzá, hogy "elbőgjük magunkat". Sok okból sírhatunk. Nagy lelki fájdalomtól, hirtelen örömtől, kéjérzettől, de még az intenzív szerelemtől is elolvadunk - elkezdünk csurogni. Folyik belőlünk a sós lé, a könnyünk, ami bennünk a legtengerszerűbb - és elbőgjük magunkat. Nem szívesen mutatjuk, mert ebben a rideg, ellenséges világban a gyengeség jelének tűnik. Gyenge, önvédelemre képtelen, s főleg érzelmes hülyének tartják az embert, aki megrendül, s elsírja magát. "Ne mutasd a könnyeidet!" - így szól a kimondatlan társadalmi parancsolat, s a mai emberhez hozzátartozik az, hogy nem mutatja, sőt, leküzdi a könnyeit - visszatartja, mint úriember a vizeletét. Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellen sír, kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a boldogság, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "vissza akartam tartani, de nem tudtam, s most bőgök, mint egy hülye." Azért szoktuk azt mondani, hogy "kiszökött" a könny valakinek a szeméből, mert úgy kell megszöknie a könnynek, mint fogolynak a sötét zárkából. Főleg férfiaknak nem szabad sírni. Nem "férfias". A görög tragédiák kórusai végigbőgik az egész előadást. Sírnak és jajonganak, bele van írva a szövegbe - mi meg elfojtjuk a könnyeinket. Amikor Othello végrendelkezik, azt mondja, önmagáról: "Írd, hogy síráshoz nem szokott a szeme, de akkor egyszer úgy ontotta könnyét, mint balzsamos nedvét arab fa törzse." Sírva hal meg. Zokog, amikor leszúrja magát. Ha jól játssza el a színész, és nem hazudik, akkor - miközben szíven szúrja magát - úgy zokog, hogy a könnyek lemossák arcáról a fekete festéket. Így látja a véres csatákhoz szokott hős hadvezért élete utolsó pillanatában William Shakespeare. Értsd meg: ez nem érzelmi kérdés. Ez nem úgy van, hogy aki elfojtja érzéseit, annak a szeme száraz marad, aki viszont szabadjára engedi lelkének szentimentális, "ostoba" rezdüléseit, az viszont bőgni kezd, mint egy "gyenge no" vagy egy "kisgyerek". Nem. A könny a megfagyott élet olvadása. A határaink oldódása - szeretek, s ettől valami kemény, gőgös, sűrű, kőszerű keménység föloldódik bennem, s olvadni kezdek. Nagy pillanataink mellékmondata, hogy "mindjárt elsírom magam!" Ha megfigyelted magad, a gyász idején sem a szomorúság csalja a könnyeket a szemedbe, hanem a szinte elviselhetetlen és magára hagyott szeretet-érzésed. Csak azt siratjuk, akit szeretünk. Siratjuk, ha elveszítjük, de éppúgy bőgni kezdünk, és patakokban csurognak a könnyeink, ha mondjuk, halottnak vélt gyermekünk, tízéves hadifogság után visszatér, s egyszer csak ott áll előttünk... A könny misztikus folyadék. S ha régóta nem sírtál, tudd, hogy intenzív, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már. A mélyről fölszakadt sírás pillanatában, vagyis a nagy elvesztés, s a nagy megtalálás idején valami olyan gondolat motoszkál az emberben - ha tud egyáltalán még ilyenkor gondolkodni -, hogy valami nagy-nagy kegyelem állapotába került. Ritkán megélhető csúcspillanatba, csodába, mely bármikor szétpattanhat, mint egy buborék, s ott marad újra a csodátlan, száraz valóságban. A magyar "elérzékenyül" jó kifejezés: érzékennyé válunk, érző, eleven lélekké. Egónk érzéketlen. Nem érez. Fél, szorong, rohan, gondolkodik, töpreng, villámgyorsan szortírozza külső-benső benyomásait, mindenben előnyét, hasznát keresi - de nem érez. Nem tud feloldódni. Örökös önvédelemben él, s fél meghatódni, könnyezni, ellágyulni. Az érett lélek jele a sírni tudás képessége. Nagyobb dolog, mint a nevetés. Arról nem is szólva, hogy a nevetés is könnyeket csal a szemedbe, ha valódi. Manapság ezt szégyellni kell. Korán ráneveljük a gyermekünket, hogy száraz, kietlen szívvel élje le életét. Világunk már egész korán hadat üzen minden mélyebb lelki élménynek, a felkavaró örömnek, szeretetnek, boldogságnak. Pedig milyen nagy dolog amikor egy koncerten, egy beszélgetés közben, vagy amikor egy könyvet olvas éppen, megpillantom barátom szemében az önkéntelenül kicsurranó könnycseppeket. Hirtelen emberi lesz az arca. Lehullik róla az önvédelem maszkja, az üres vigyor, a viselkedés lárvája, s hirtelen átszalad rajtam egy boldog felismerés: - "Jé, ez él!" Én utoljára akkor sírtam, amikor egy hosszú és fárasztó dedikálás során megállt elottem egy asszony, pár esztendos kisfiával a karján. Szép kisfiúcska volt, ragyogó, sötét szemu. - Mióta állnak itt? - kérdeztem. - Másfél órája - felelte az asszony, mosolyogva. - És te ilyen türelmes gyerek vagy? - kérdeztem a fiúcskától. - No, gyere, ülj le szépen! - Leültettem magam mellé az asztalhoz, s bámultam a gyerek rebbenetlen, mélybarna szemeit. - Nem emlékszik rám? - kérdezte az asszony. Rémlett valami. - Jól nézzen meg! - Néztem, néztem, igen, találkoztunk már, de nem tudtam, hol. - Pár évvel ezelott beszéltem magával... Akkor halt meg éppen a kisbabám... Maga azt mondta, hogy ennek így kellett lennie... és akkor, nem törodve a még friss sebemmel, nem vigasztalt, hanem azt mondta: hamarosan jön majd egy másik... És rámutatott a kisfiára, s azt mondta: - O az. És én, sírva-nevetve magamhoz szorítottam a kisfiút, s azt mondtam neki: - Szervuuuuusz!...
" Egy öreg kínai mindennap felment egy magas hegyre, ott megvárta a napkeltét és boldogan köszöntötte a Napot! A fiatal kínai csak nézte és egyszer megkérdezte tőle, miért teszi ezt?
Azért- válaszolt- mert ha senki sem köszönti, egyszer lehet, hogy nem jön el!"
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid
A zene elillan …
Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: “Hogy s mint?” Meghallod választ?
Mikor a nap véget ér te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid.
A zene elillan.
Szoktad mondani gyermekednek, “majd inkább holnap”?
És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a
barátságot, mert nem volt
időd felhívni, hogy annyit mondj: Szia!
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid.
A zene elillan.
Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz, s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék… Melyet eldobsz.
Az Élet nem versenyfutás
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan,
Halld meg a zenét
Mielőtt a dal, elillan
"Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük."
"Újra szeretni, újra szeretve lenni, valaki mást, valaki más által. Újra
ölelni, és ölelve lenni. Újra mosolyogni, újra ragaszkodni, de már
félve. Nehéz elmondani, nehéz újra megnyílni. A tüskék csak hegyesebbek
lettek, és már a legapróbb hibára döféssel válaszolnak. Pedig, a
süninek is puha, és szőrös hasa van, és megmutatja azt az oldalát is,
csak nem szabad bántani... "
Garfield szerint..:)"A szeretet az egyetlen ajándék,amit te adsz,és mégis vissza akarod kapni.""A szeretet mindenen átsegít, még a horkoláson is.":)"A szeretet olyan, akár egy élvezetes hátvakarás.""A szeretet olyan dal,amit csak duettben lehet énekelni.""Ne próbálj megérteni,csak szeress.""Ajándékozni lehet szeretet nélkül,de szeretni ajándékozás nélkül nem lehet.A csokoládé pedig a legszeretetreméltóbb ajándék.""A szeretet az egyetlen,amiből több lesz, ha szétosztják.""Az igazi szeretet az, ha megosztod a távirányítót.":)"Engem ismerni annyit jelent:engem szeretni.""Jó nekem,hogy vagy.""Ha szeretsz, néha kegyes hazugságokra kényszerülsz.Néha pedig nagyokra.""Hogy hiányoznál, ha elmennél...""A szeretet kimutatása:helyet adsz másoknak az ernyőd alatt.""Mi a jó a boldogságban?Nem lehet rajta pénzt venni!""Nincs nagyobb szeretet,mint az étel szeretete.""A szeretet:megfelezni az utolsó szelet pizzát.""Akit szeretsz,annak hagyod,hogy feljebb jusson,mint te.Néha.""Ölelést adni viszonzatlanul lehetetlen.""A boldogság titka egy nagy,szerető,gondoskodó,összetartó család - egy másik városban.""A szeretet azt jelenti,hogy sosem kell bocsánatot kérni.""A szeretetben legjobb,hogy eltölthetsz egy estét azzal,aki a legfontosabb számodra.""Élj oly sokáig,mint szeretnél,és szeress élni,amíg élsz!""Nincs szeretet, mely ellenállhatatlanabb, mint a csoki szeretete.""Kezd a napot mosolyogva, és éld túl."
Díszíts fel!
Akassz rám időt, mosolyt, érintést
Szeretnék végre ünnepelni
Ülj mellém szótlanul
Vigyázzunk egymásra
- én tudom, hogy nagyon törékeny vagyok!
A nevetés olyan seprű, amivel lesöpörjük a szív pókhálóit.
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak ez rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodpercnyi fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak testemet, de lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedés! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek…Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, „szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod”.
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van velünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „kérlek”, „köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap.
…és ha nem teszed meg, az sem érdekes. ez az a pillanat...
"Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot, egy dobozba csomagolta be, és tette a fa alá. Amikor szenteste az apja meglátta az ajándékot, kibontotta, látta, hogy a doboz belül üres. Azt mondta a lányának: - Tudod kislányom, az úgy szokás, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni. - De apa - így a lány - hiszen ez a doboz nem üres, tele van csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra. Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt, bocsánatáért esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki. Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben. Az apa egész életén át az ágy alatt őrizte az arany dobozt. Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes csókot vett ki belőle így emlékezve az ő gyermekére, aki azt odatette. Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal gyermekünktől, családunktól, barátainktól, Istentől."
|
