Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Idézetek újból x)
Talán legközelebb az idézeteket kiséri majd naplós szöveg is x) Kissé változott az életem...
"Tudod kedvesem,néha szeretnék tündér lenni. Magasba repülni puha lepkeszárnyakon. Kezemben ott lenne kedvenc varázsbotom, s én segiteni tudnék a rászorultakon. Ki szomorú arra mosolyt varázsolnék, az éhezőnek,kenyeret adhatnék. A háborút békévé változtatnám, és gyógyitanám a szenvedő beteget. Aki vak annak fényt hoznám,a némának a szavak erejét. A béna újra mozoghatna,a süket hallhatná a szférák zenéjét. De sajnos nem vagyok tündér, így hát varázsolni sem tudok. Csak szerelmem ereje az amivel rád hathatok. Csak szeretni tudok,de azt szívből igazán, s ez eléglesz, ahhoz, hogy kettőnket repitsen s mi találkozzunk a Hold túlsó oldalán."
„Milyen jó végigsimítani a bundáját! Ez a testi kapcsolat, egy eleven, lélegző lény érintése az, ami kis kedvencét oly értékessé teszi a magányos ember számára.” (Dilys Powell)
"Hagyjatok szaladni még, tündérekbe hinni,
fehér csészéből szelíden fehér tejet inni."
"AZ IDŐ
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendeznek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít."
„Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben”
"A világ értelmetlen...teremtsetek bele értelmet.
Ha nem teremtettél,értelmetlenséget teremtettél.
A meséken keresztűl mondjuk el a világ értelmét."
Aludni...
hosszan, csendesen
nem álmodni, nem látni
ki fontos nekem
nem örülni, nem vágyni
nem szeretni...
csak feküdni mozdulatlanul
semmit sem érezni
csak a semmit élvezni
mert most az a jó
az a békesség
az a derű
az a teljesség.
Aludni...
hosszan, ezredéven át
elbújni Előle
ki úgyis mindent lát
hátha másfele néz
vagy eltakar a sötét
a szeme elől.
Aludni...
egyedül...
csendben...
észrevétlenül...
elrejtőzni...
Aludni…
"Ismered azt az érzést? Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavaroganak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erõsebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítõbb regény mondatai is összefolynának a szemeid elõtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerû képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a idõnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erõnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elûzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyûrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belõled ezt az õrjítõ érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülrõl fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtõl, és szûkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tõle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bûnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belõled, az, amit minden erõddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörõdsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitõl boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bûntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, mûvészien kimunkált rohadt nagy önámítás..."
Kívánok neked:
-mosolyokat, amikor bánatos vagy
-szivárványt, hogy a felhőkben járhass
-nevetést, ami ajkadat simogatja
-gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott
-barátokat, akik felvidítanak
-szépséget szemeid sokat lássanak
-önbizalmat, ha kétségek gyötörnek
-hitet, melyben teljes az élet
-bátorságot, hogy megismerd magad
-türelmet, hogy a világot elfogadd...
"Azt mondják, hogy pénzért mindent meg lehet kapni, de ez nem igaz. Ételt vehetsz pénzért, de étvágyat nem; orvosságot igen, de egészséget nem; csillogást igen, de szépséget nem; jókedvet igen, de örömet nem; szolgákat igen, de hűséget nem; szabadidőt igen, de békességet nem. Pénzért csak a kérgét kapod meg mindennek, nem a magvát."
(Arne Garbort)
Szeretnél repülni?
- Szeretnék. De csak a madarak tudnak repülni.
- Ha nagyon akarod te is tudsz. Csak képzeld el milyen lehet.
- Ugyan már, legfeljebb a tündéreid között.
- Megmutassam, hogy lehet?
- Mutasd!
Behunytam a szemem és ő kézen fogott – akkor először – mentünk felfelé, egy ponton megállított.
- Most, nyisd ki a szemed!
Olyan volt mintha tényleg repülnék! Az egész környék alattam terült el, a szél lágyan fújta a hajam és a ruhám. Feltört belőlem a kacagás, hátrébb léptem és kitárt karokkal körbe-körbe forogtam. Hallottam ahogy Ő is nevet, még sohasem hallottam nevetni. Eldobtam magam a fűbe és nevettem tovább. Lefeküdt mellém, felettünk rohantak a felhők, és boldogok voltunk. Tényleg repültünk.
"Ne szégyelled te azt, hogy szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz."
Hiányzol, mert szükségem lenne Rád. Hiányzol, ha ittlennél, nem akarnám,
hogy elmenj. Belédkapaszkodnék és sírva kérlelnélek: Ne hagyj itt!
Hiányzol. Elmondanék mindent. Nem tudom, honnan jön az érzés, mi történt...mit
látok a szemedben. Szeretném hinni, hogy gondolsz rám. Te köszönsz először. Ma
is. De nem emlékszem már az arcodra...féltem jobban megfigyelni. Túl közel
voltál. Hiányzol. Jó lenne holnap is látni..
|
