Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
remember*
Visszaemlékezés.*-*
Szerette..megtörtént..elhagyta.=/
Élt egyszer egy gyönyörüűány és egy joképü fiu,nagy,igaz szerelemben éltek,szerették,ölelgették,csokolgatták egymást,boldogan éltek egészen pontosan a "tragikus napig". Barna haja volt,és kékszeme..illata és hangja akárcsak a bája minden korombeli srácot akkor elbűvölt,minden lépés amit megtett,az érezhetöőlágy illata egyszerüen elcsábította az összes fiut,nem volt olyan aki nem fordult volna utánna.Ő is ettöl félt. ö számára ez volt maga a pokol.A démon.Minden egyes lépés amit megtett a barna szépségaz érzései szerint minden csakis az ő szerelmi élete ellen volt.Megtört.Sírt.Félt.
Minden reggel amikor kézenfogva beléptek a fiuval érezte az ellenség szemeit magán,érezte hogy tönkre akarják tenni,érezte hogy mindjárt kigördül az elsö könnycsepp.Nem akart sírni,de mégis benne volt.Lehajtotta a fejét,hogy senki ne lássa a mostmár könnytő csillogo tükörkék szemét.
-Szeretlek!-sugta a barátja fülébe a lány.Hallani akarta viszont,de nem hallott semmit.Várt,várt..semmi válasz.Lassan emelkedésenek indult a feje,és bekövetkezett mindaz ami minden lány rémálma.Erősen,koncentrált a barnahaju lányra,a szíve hevesen vert,gyomra összeszűkült,szerelmes lett.A lány végleg összeroppant,nemhitte el hogy akit annyira szeretett,az most egyszerüen eldobja magátol,egy másikért.Aki ugyanolyan mint ö.Lábát emelve,szélsebességgel futott ki a teremböl,a fiu már nemtudta időben elkapni a kezét,a frissen kiosztott dolgozatok röpködtek le a padokrol.Érezni lehetett a feszültséget,és az érzéseket melyek hevesen tomboltok a szívében.Dühöngött.Nemhitt magának,bízott benne hogy ez egy megnemtörtént dolog.Nemakarta elveszíteni azt akit a legjobban szeretett,imádott.
Érezni lehett a vibrálást a levegőben,érezni lehetett a kínt egy szívben és érezni lehetett a csábítoerőt,amita démon sugárzott..de még mindig nemhitte el.A nap végén,lecsüggesztett szájjal,de mégis barátja mellett sétált hozzám,tudta hogy rám számíthat,mindig ottvagyok neki.A srác elköszönt tőle,megcsokolta,megölelte és elindult az udvar felé,én pedig csatlakoztam a barátnömhöz.Semmit nem szolt.Én éreztem a helyzetet,tudtam hogy mi lehet,éreztem a félelmet,az örült szerelmet és egyben az utálatot a szívében.
Eljött a pillanat.Elöre szaladt,az udvar felé.Érzett valamit.Tudta hogy mi fog történni.Kicsapta az ajtot és megállt.Lefagyva állt.A világot semmibevéve csak állt és figyelt előre.
Ott állt Ő.Ott állt a szerelme.Ottállt Ö,magához ölelve a lányt,a barnahaju szépséget,a démont.A csok.Az volt a végső pont.Kész.Vége.Tudtam hogy itt már nem lehet nagyon segíteni semmit,az öntudatos aranyloszőke haju lány tudta mit akar.Meghalni.Tudta az a legjobb megoldás ha véget vet az életének..engem otthagyot.Síroszemekkel hazafelé rohant,egyetlen kép lebegett a szeme elött a csok,az ölelés,amit régebben mindennap ö kapott.De már nem.Egy kés kell a bánat elüzéséhez.Kezében fogta a hideg,éles eszközt..lerakta maga mellé.
Papírt és tollat ragadott,remegö kézzel karcolni kezdett.
"Kicsim! Szerettelek nagyon,elhagytál.Bíztam benned,átvágtál.Öleltelek,eldobtál magadtol.Csokoltalak,semmibe veszel.Megérdemlem?Ezt jelenti neked az elmult 3 együtt töltött évünk? Remélem visszagondolsz még rám,s ha olvasod levelem elgondolkozol rajta hogy volt e értelme mindennek.Remélem ö ezerszer jobb mint én,és remélem boldogabb leszel vele mint velem,és örök boldogságban éltek majd.
Szerettelek!
Anya,Apa! Sajnálom,nem bírom tovább,belehaltam szinte abba az érzésbe hogy VÉGE.Láttam ahogy öleli,csokolja,szereti.Nembírtam.Elhagyott.Szeretlek titeket,és odafentröl is vigyázni fogok rátok.Köszönök mindent,hálás vagyok nektekmindenért!
Ölel,lányotok!"
A hofehér papírt a könnycseppektöl elmosodott tintapacák terítették be.A végsőszavakat maga mellé rakta a földre,s letérdelt mellé.Kést a kezébe vette,nem merte megtenni.Nemtudta milyen érzés az igaz kín.Előzör egy vágás a karon.Sötétszínü vér csak ugy ömlött belőle,érezte a fájdalmat,sírt,sírt egyre hangosabban,A szekrényén lévő képre nézett.A fiu volt rajta.Kész.Nembírta.A kést a torkához szorította,Csak egy gyors vágás és vége..megkönnyebbülsz..ezek a gondolatok cikáztak a fejébe.Elhatározta,Megindult a keze a nyaka felé.Hirtelen valaki elkapta a kezét.Melegség futott át rajta.Megmentették.Ki lehet az?Nem tudta.
A fiu legjobb barátja volt.Átölelte.Ez most kifejezetten jolesett neki.Orákon át ültek .összeölelkezve,érzésekkel,mintha egy egész évet együtttöltöttek volna a melegségben,a hideg földön.
-Hagyd!Többet érsz te ennél.-a bársonyos hang,megtörte a csendet.A lány sírt.-Én Szeretlek!
A lány felnézett.Nemértette mi folyik körülötte,de tudta elhagyták,most pedig érzései szerint egy ember létezett neki aki szereti.Őeves dobogás,összeszükölö gyomor,Szerelem.Ézett valamit,amit idáig nem.Szeret valakit.És biztos volt benne.
Lassan megközelítette a fiu arcát,először csak szépen lassan a szájával simogatta végig,majd épp hozzáért az ajkaihoz.A fiu nembírt ellenállni,megcsokolta.Szerette igazán.
-Felejtsd el!Szeretlek!Belédestem teljesen..meghalok nélküled.-a fiu mindent komolyan gondolt.Az érzései komolyak voltak.Szerelmes lett.
Másnap nemmentek iskolába.Ugyérezték nincsen erejük szemebnézni a világgal.Egymás társaságában érezték a legeslegjobban magukat.A lány el sem tudta volna képzelni,hogy az a fiu élete szerelme aki kiskorában a haját huzgálta,a rajzait összefirkálta,és osztálykiránduláskor párnával dobálta.Azthitte gyülölet van köztük.De most fény derült mindenre.
-Mindig szerettelek,egészen kiskorom ota.Amint beléptél az ajton,tudtam te vagy nekem az igazi.Szerettem a csodaszép hajad,olyanszép aranyloan szöke,Szerettem a csodaszép tükörkék szemed,ami csak ugy csillogott amikor mérgesen rámvicsorítottál.Az illatod,a beszéded,a viselkedésed egyböl elvarázsolt.Összetörtem amikor összejöttél vele.Teljesen.Nem akartam elhinni,gondoltam a halálra,.de..tudtam hogy ez lesz a vége,tudtam hogy csak kihasznál,és tudtam hogy nem csak te vagy mellette..és reménykedtem.De most végre ittvagy nekem,és végtelenül boldog vagyok.Te vagy nekem a világ..szeretlek.*-*A lány megcsokolta.Ez volt a bizonyíték arra hogy a ö ugyanugy érez.
Kopognak.Elképzelni sem tudják ki az.A lány elbujik.A fiu nyit ajtot.A barátja az.
-Hol van?-kérdezte sürgetve.
-Már vége.Ezt elrontottad.
A fiu fellöki barátját..berohan a szobába.Látja a levelet a padlon,a véres kést mellette,és a vércseppeket a földön.Felveszi a levelet,magában motyogja.Picikrokodilkönnyek jelentek meg a szemében.Vége.
-Ez nem..ez nem..nem történhet meg.Szeretem.
-Megérdemled.
A fiu se szo se beszéd,megfogja a kést és szíven döfi magát.Érezte hogy milyen ha elhagyja valaki,átérezte a lányt,mellette nemvolt egy támasz aki átsegítette a helyzeten,nem akadályozta meg senki.Meghalt.Vége.A barnahaju démon átverte,megalázta..ugyérezte visszatérhet egykori szerelméhez aki ugyanugy fogja szeretni..tévedett.
Szerette nagyon,de sosem merte neki elmondani,hogy nehigyjék érzelmes,nyálas fiunak,hanem maradjon egy vagány ember.Ez az amit nemszabad elfelejteni.!Bármennyire szereted,valld be minnél előbb,mert kitudja,lehet hogy késöbb már tulkésö lesz.
A halott test feküdt.Fehéren,szerelmesen,reménnyel teli.De már halott.!
Ez az egész félreértés.Lány elöjött..hallott mindent..a voltszerelme felé hajolt,megfogta a kezét és csak annyit sugott.:
-Megérdemled.
A fiu felsegítette szerelmét,és kézenfogva indultak el,együtt ölelkezve,heves szerelemmel
Szerették egymást...
..ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ<3
SAJÁT ÉN ÍRTAM*-*
|
