Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Róma-február I.
Róma, 2006. februárja
Egy baráti házaspárral és húgommal egy szép – csak kissé hideg – szombat reggelen elindultunk, hogy ismét látogatást tegyünk az Örök Városba. A helyzet azonban az, hogy nem egészen úgy kezdődött, ahogy terveztük. A repülőgép hatórás késése miatti várakozás nem igazán tett jót a lelkiállapotunknak, főleg, hogy a délutáni programot már Rómában képzeltük el, így meg öreg este volt, mire leszállt a gépünk. A transzfer elvitt a Terminihez – Gery tanácsa ellenére a költségkímélőbb megoldást választottuk – onnét pedig a H jelű busszal kellett tovább mennünk. Már én akkor nagyon élveztem a kellemes klímát, a tavasziasan langyos levegőt, ami sajnos másnapra eléggé megváltozott, sőt fagyossá vált. Az éjszakai fényekben pompázó várost látva a buszról lelkesen kommentáltam a húgomnak, - aki először volt Rómában - hogy hol járunk éppen – Santa Maria Degli Angeli, Via Nazionale, Piazza Venezia, Capitolium, Marcellus színháza, Porta Portese, Viale di Trastevere – de fáradtságra hivatkozva egyik társam sem volt vevő a szövegemre, csak álltak körülöttem fásult képpel. De mikor megérkeztünk és találkoztunk Geryvel, annál nagyobb volt az öröm. A szobánkba belépve a Székelyföld kari üdvözlete fogadott minket, Gery figyelmessége, ásványvíz, valamint virág a vázában. A Főnök nagyon kedvesen fogadott, rögtön le is mentünk a közeli kisvendéglőbe, ahol Őt már jól ismerik, hiszen gyakran megfordul náluk. A finom pizzavacsora után még kicsit beszélgettünk Gery szobájában, majd fáradtan estünk ágyunkba.
A vasárnapi nap szentmisével indult, majd Geryvel együtt felkerekedtünk – inkább Ő kerekedett, mert az Ő autójával mentünk. A napot az előző esti étterem bár részében kezdtük finom capuccinoval és szendviccsel. Az olaszok nagyon tudnak ám nyüzsögni reggel! Hemzsegnek és hangoskodnak a kávés pult körül, olyan igazi jó hangulat van egy-egy ilyen bárban, ami nem is italbár, inkább reggeliző, kávézó. Le is lehet ülni, akkor kiszolgálnak, de mi – a jelenlévők nagy részéhez hasonlóan – a pultos kiszolgálást választottuk. A pincérek dobálják a csészealjakra a kanalakat, majd megtöltik finom, zamatos capuccinoval csészéinket, közben jókedvű megjegyzéseket tesznek egymásnak és a vendégeknek. Megjegyzem, én kizárólag Rómában iszom capuccinot, ott viszont sokat. Azt az igazi olaszos ízt nem lehet utánozni. Hogy erős lenne…ha álmosabb vagyok, inkább a rövidebb, nagyobb kávétartalmú caffe macchiatot választom. Utunkat a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában kezdtük, belépve az előudvarba a Szent Pál szobor megpillantásakor eszembe jutott Zsuzsa, akinek legjobban az alázatos arcú apostol szobra tetszett. Gery fantasztikus idegenvezetését hallgatva megnéztük a Szent Kaput, a rajta lévő bibliai jeleneteket, majd a Bazilikát, amely nemes egyszerűségével hódít. A Bazilika oszlopcsarnoka fölé – a pápák arcképcsarnokába – már felkerült XVI. Benedek pápa portréja is, ott jártunk előtt leplezték le. Ebben a templomban nekem leginkább a szentélyben lévő csodálatos, faragott húsvéti gyertyatartó tetszett. Valami hihetetlenül régi, csak már nem emlékszem pontosan, hányadik századi. Rómáról nem tudok úgy mesélni, hogy ne említsem az eddigi emlékeimet, mikor tavaly még Ángyiska is ott volt velünk. A Szent Pál bazilika kerengőjében épp úgy fényképezkedtünk a húgommal, mint annak idején Vele. Annak a kerengőnek hangulata van! A gyönyörű, mozaikos oszlopokkal, az ókeresztény szarkofágokkal, a sírkövekből megmaradt töredékekkel, amelyeken látni belevésve a kereszténység ősi szimbólumát, a halat. A kert mindig zöld, legyen ősz vagy tél, és rózsák is nyílnak, amin először nagyon meg is lepődtem. Első alkalommal Ángyiskával szagoltuk a rózsákat, csodáltuk meg a kis szökőkutat, most pedig a húgommal. A bazilika után egy közeli – Gery autójával számítva – Mária-kegyhelyre látogattunk, Gery elmondta a történetét, amelynek lényege, hogy ott jelent meg a Szűzanya egy – épp rosszindulatú egyházellenes beszédet író - olasz kommunista gyermekeinek, és ez annyira nagy hatással volt rá, hogy megtért és a jelenés barlangjában kegyhelyet hozott létre, amely egy kápolnából és magából a barlangból áll. A barlang tele van hálatáblákkal, felajánlásokkal, kérésekkel. A sok olasz között magyarra és románra is bukkanhatunk, nagyon érdekes végignézni. A barlang körül is mindenhol hálatáblák vannak és gyertyák égnek. Van itt táblája Roger Schütznek, a taizéi mozgalom alapítójának, illetve van hősi halált halt olasz katonák emlékére készült tábla is. A kegyhellyel szemben meglátogattuk a Tre Fontane nevű helyet. Itt több templom is található egy helyen. A hagyomány úgy tartja, hogy itt fejezték le Szent Pál apostolt, akinek a feje a dombról legurulva hármat pattant a földön, ahol három forrás fakadt. Ezek mára kiapadtak, viszont nagyon szép kápolna van fölöttük és állítólag ha lehajolunk az utolsó kútnál, még lehet hallani a csobogást, de mi semmit sem hallottunk. Lehet, hogy több beleérzés kellett volna. A Tre Tritone-nál van a románok temploma is, nekem először rögtön ez tűnt fel, hiszen amerre mentünk, mindenhol román szót lehetett hallani. Épp liturgia volt, ezért nagy volt a tömeg. Legjobban itt az a középkori templom tetszett, aminek magas téglafalai voltak és belül teljesen dísztelen volt. Épp miséztek a templomot fenntartó szerzetesek. A gregorián éneket hallva beleképzeltem magam a Julianus barát életéről szóló filmbe, ahol mindig szerzetesek énekelték a gregoriánt szép egységesen, minden hangot méltóságteljesen kiejtve. Ezt követően rövid ebédszünetet tartottunk, majd továbbhaladva utunkon a Santa Maria Maggiore – más néven Havas Boldogasszony - bazilikát céloztuk meg. Gery fantasztikus idegenvezetésével megcsodáltuk a keresztelőkápolnát, a többi mellékoltárt és az apszis csodálatos mozaikját, de ezt sajnos még mindig újítják és ezért fel van állványozva. Olaszországban sem kapkodják el az ilyen dolgokat… Ezután egy nagy vágyam teljesült. Elmentünk a Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikába, ami szintén a főbazilikák sorába tartozik, de stílusában, méreteiben kilóg a sorból. Kisebb ugyanis, de ez értékén mit sem csökkent, ha csak a templom egyik kápolnájában található, Ilona császárnő által hozatott jeruzsálemi földet tekintjük. A másik nevezetessége, hogy itt található a torinói halotti lepel másolata, valamint az a feszület, amit az eredeti halotti lepelről mintáztak, tehát teljesen hiteles, valóban ilyen lehetett Jézus a kereszten. Megdöbbentő belegondolni! Nagyon vártam már, hogy meglássam a feszületet, hiszen Ángyiskával is jártunk arra és mindkét alkalommal, amikor meg akartuk nézni, renoválták, így kénytelenek voltunk megállapítani, hogy – Ángyiska szavaival élve – „elvitték az Urat”. Azonban sikerült megismerkednünk és elbeszélgetnünk egy nigériai származású szerzetesnövendékkel, aki épp a templom déli órákban történő bezárása érdekében kívánt minket eltávolítani. Rómában ugyanis délben bezárnak minden nagy bazilikát, és csak a délutáni órákban nyitják meg újra őket. Ezt követően a nem messze lévő lateráni bazilikába mentünk, amely szerintem – persze a Szent Péter bazilika után – a leginkább tiszteletet parancsoló bazilika. Olyan komolyan, méltóságteljesen áll ott a tér közepén, szemben a Szent Lépcsővel, hogy az oda látogatót szinte vonzza magához. Nekem nagyon tetszenek a főhajó négyméteres apostol-szobrai, és páratlan teológiai tudást tükröznek a felettük lévő, egymással párhuzamban álló ó- és újszövetségi jeleneteket ábrázoló domborművek. Nem tudok elégszer ott járni, hogy kigyönyörködjem magam bennük. A főoltár baldachinja a kedvencem az összes többi főbazilika baldachinjai közül, különösen az oldalát díszítő festmények tetszenek. Az, hogy a tetején lévő szobrok feje valóban üres-e és valóban Szt. Péter és Szt. Pál fejereklyéit tartalmazzák-e, csupán hit kérdése. Ebben a bazilikában található a híres magyar emlékmű – azért elgondolkoztam azon, hogy „minden bazilika szülőanyja” a lateráni bazilika, és itt külön megemlékeznek kis hazánkról, hiszen itt nyugszik II. Szilveszter pápa egy csodálatos dombormű alatt. Ugyanebben a hajóban láthatjuk Giotto egy freskótöredékét, amely az első szentév meghirdetését ábrázolja. Engem nagyon meghat ez a bazilika. A vele szemben lévő Szentlépcsőt is megnézzük. A középső lépcsőn – amelyet Ilona császárnő hozatott el a Szentföldről, és a hagyomány szerint Jézus ezen ment Pilátus elé – csak imádkozva szabad felmenni, ami elég embert próbáló feladat. Mi nem is vállaltuk, hanem a mellette lévő, teljesen hétköznapi lépcsősoron mentünk fel a Szentek Szentjéhez, ahol korábban a szentek ereklyéit őrizték. Miután bejártuk a Szentek Szentje melletti kápolnát is, visszafelé tartunk szállásunkra, de közben útba ejtjük a Gianicolo dombot is, ahol a hideg szél miatt rövid ideig gyönyörködünk Róma esti fényeiben, illetve a Fonte Paola csobogásában. A húgomról itt is muszáj készíteni egy fotót, hiszen olasz barátja azt a feladatot tűzte ki neki, hogy minél több, de legalább négy római kútnál fényképezkedjen le. Ezt a feladatot egy nap alatt is bőven teljesítettük. Fáradtan térünk szállásunkra, és a finom vacsora és a kellemes beszélgetés után ágyba roskadunk.
Folyt. köv.
|
