A további gondolatok a naplóban :o)))

Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg-nem is siettem
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
-fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél
nem erőszak és akarat által,
ó szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
Fény, magasság sodort magával,
Szinte elibem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is sietettem,
s a tüzet-égjen hevesebben.
ostort ráztam a vetésekben:
így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belémköt, hogyha lebben,
A létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott-azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítetten
és szálltam én sebezhetetlen:
-fényt tükrözök csak sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
-golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam
s mibe naponként belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzők, mint a szél.

Váci Mihály /Szőkén, szelíden, mint a szél/