Lehet, hogy fiatal vagyok, de nem olyan, mint a többi. Túl sokat kaptam ebből a gyönyörűen undorító életből. Megnevelt.
Néha annyira jó lenne eltűnni erről a planétáról, s soha vissza nem nézni. Nem látnám a szenvedést, a keserűséget, nem érezném a folytonos hiányt és fájdalmat.
Egyedül vagyok. Rohadt egyedül. Senkit nem érdekel, mi van velem. Kezdem feladni. De azért vágjak jó képet mindenhez, mert elvileg gyerek vagyok, és boldognak kell lennem, mert ezt várják el tőlem.
Hát be lehet kapni, kérem, az összes normális és elvárt dologgal együtt, engem nem lehet sem vezetni, sem befolyásolni.
Nekem nem számít már semmi, nincs jövőm, csupán vergődöm egy sötét, mocskos és mély helyen. Bár tulajdonképpen egész otthonos.

Ami maradt nekem, az az írás és a zene. Előbbi elég nehezen megy, kivéve ha megvan a hangulatom hozzá. Utóbbi pedig alapvető az életemben. A zenében behatárolható ízléssel rendelkezem, ugyanis kizárólag a metal vonalon mozgok.
Amit szeretnék még... Nos, az van bőven. Régi álmom, hogy találjak egy drogos, dark srácot, aki még ennél is romlottabbá tesz. Van ilyen?

Tudom, hogy szerinted nem vagyok normális. Ha mégis annak tartasz, akkor mutatkozz be nekem. Úgyis ritka az olyan egyén.

† www.opiumintheveins.netne.net - blog
† endless.epidemic@hotmail.com - msn