Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/269456
|
Kószák I. 4. rész
Túlélőket visszavezették a zárkájukba
Bedobtak a cellámba és a porban kifeküdtem. Utánam lökték Vivit, aki az oldalára esett és egy halk nyögést eresztett ki ajkai között.
- Ez rosszabb volt, mint az első menet.- viszonyította Vivi az előző harcához, azonban nem reagáltam le semmivel. Furcsállta, hogy nem válaszolok, de amikor hallotta, hogy fogaim csikorgatom és zihálok mellém ült.
- Nagyon fáj?- kérdezte tőlem, gondolván, hogy az ütésektől vagyok rosszul. Mondjuk nem állt messze az igazságtól, az adrenalin már nem hatott rám és jobban éreztem a fájdalmat mint harc közben, viszont nem emiatt fetrengtem.
- Nem tudtam megmenteni őket...- nyögtem ki végül.- Próbáltam de...- itt egy kis szünetet hagytam. - elbuktam. Számítottak rám, én pedig cserben hagytam Fodor és Nagy Petit.-
- Héé, ne ostorozd emiatt magad. Nem tudsz mindenkit megmenteni. - próbált megnyugtatni Vivi gyengéd szavaival, ami részben sikerült is. Majd átfogott és a falhoz húzott, hogy valamennyire kényelmesen tudjunk ülni.
- De ők a barátaim voltak. Nem jártak önvédelemre... Nekem kellett volna őket megvédeni.- mondtam tovább könnyekkel küszködve.
Vivi már nem próbált érvekkel meggyőzni, inkább csak átkarolt és lágy hangjával próbált lecsillapítani. A vállára hajtottam a fejem, soha életemben nem éreztem magam ennyire sebezhetőnen. Örültem, hogy a társam egy megértő, kedves lélek.
- Nem tudtam, hogy ennyire érzékeny vagy.- mondta és a rövid hajamat kezdte simogatni, amivel még jobban ellazított.
- Én se.- mondtam, és kínomban nevettem ezen.
- Áruld el nekem, mégis mi a fenét csináltál az arnénában?- dühöngött Zhin, ahogy fel-alá járkált a szobában.
Johnny tudta, hogy akár ki is végezhetné ezért, azonban jó emberismerő volt, és mindig tudta mi lesz a reakciója az embereknek. Ez az érzéke pedig ebben a dimenzióban megsokszorozódott, úgyhogy teljesen magabiztos volt a helyzetében.
- Csak azt amit tennem kellett.- felelte végül. Ez a válasz kicsit sem elégítette ki Zhint, csak fokozta a dühét.
- Megölted a legjobb emberemet! És miért? Hogy pár bevándorlót megments!- ordibált Zhin torkaszakadtából.- Az is lehet, hogy most azonnal megöletem mindegyiket!-
- Az hiba lenne.- mondta monoton hangon Johnny.
- Oh, igen? Mégis miért?- sziszegte Zhin és olyan közel ment hozzá, mintha egy kígyó az áldozatát fogná körbe.
- Mert belőlük a legkiválóbb harcosokat lehetne fejleszteni. Kétlem, hogy ennek hátat fordítanál.- felelte hideg hangon Johnny. Látta, hogy Zhint bosszantja, hogy semmilyen félelmet és megbánást nem tanúsít. Még a hangjában sincs ennek nyoma.
- Igazad lehet.- mondta végül Zhin.- Jó harcos válhat egyikükből.-
- Az összesből.- javította ki Johnny.
- Csak egyből.- adta Zhin tudomására, hogy nem mondta rosszul. Johnny ezen meglepődött, de ezt nem adta tudomására.
- Miért csak egyből?- szegte felé a kérdést végül.
- Mert összeugrasztjuk őket. Amelyik képes lesz megölni a barátait, az lesz majd az új szárnysegédem. Ezzel fogja demonstrálni hűségét felém, ahogy a legutóbbi csapattal is tettük.- válaszolta Zhin.
- A legutóbbival?- kérdezte most már döbbenten, de még mindig leplezte.- Úgy tudtam ők egy gladiátor csapattal harcoltak és nagy részük meghalt.-
- Így volt, azonban még így is volt négy túlélő. Vitáliáról azt hittük meghal, azonban túlélte, így került a mostaniak közé. A másik három pedig szökést kísérelt meg. Egyiküknek sikerült elmenekülnie, azonban kettőt elfogtunk. Végül csak akkor maradhatott valamelyik életbe, ha megöli a másikat. Eleinte úgy tűnt mindketten meghalnak, mert nem akartak harcolni. Azonban Audrey háta mögé került, miközben a társa bizonygatta nekem, hogy nem lesz harc. Nem is volt, mert egy döféssel végzett vele.- mesélte el a történetet Zhin.
- Erről én miért nem tudtam?!- akadt ki Johnny, aki látszólag kezdett mérges lenni.
- Mert te is közülük való vagy. Nem akartalak ilyen részletekkel terhelni, mert tudom, hogy szimpátiát érzel irántuk. Ezért is maradhat életbe a többiek közül egy, hogy lehessen még egy társad Audrey mellett.- válaszolta fondorlatosan Zhin. Érezte, hogy most sikerült Johnny észjárásán túljárnia ez egyszer, és igaza is volt. Egy jót kacagott is halkan magában. - Holnap lesz egy mérkőzés a belvárosban. Addig ellátom a túlélőket új neveikkel. Elmehetsz!- mondta végül.
Johnny ostorozta magát, hogy erre nem számított. Még soha nem sikerült senkinek túljárni az ő agyán. Úgy tűnik most túl sokat kockáztatott. Agyalni kezdett, hogy hogyan tudna megszöktetni tanítványait, azonban nem látott egyenlőre túl sok lehetőséget rá.
Másnapra már mindenki megkapta új nevét. Vivi Vitália maradt, Máté Abrosz lett, Gergő Xanthelis, Viktor Erefen, Boldi Davidson, András Wilson, Rigó Steven, Szabi Bremen, én pedig Dunedan.
Elvittek minket a stadiumba, ahol majd egymás ellen kell küzdenünk, de mi még ezt nem tudtuk. Hatalmas és modern épület volt. Nagy szintlépés az előző arénával szemben.
Ezúttal egy másik cellába, egy nagyobba tettek minket, szóval mindenki egy helyen volt.
Mint minden nagyobb társaságban, itt is klikkesedtek az emberek. Egyik csapatot Andris, Máté, Boldi, Viktor és Gergő tette ki, akiknek közös múltjuk 12 évre tevődik vissza. Ettől függetlenül, még így csapaton belül is szétoszlottak.
Másik csapat Rigóból és Szabiból állt. Ők a cella falánál húzódtak meg. Különböző harcművészeteket kipróbáltak együtt, míg végül a miénkhez nem csatlakoztak és már 4 éve tagok.
Én bármelyik csapathoz csatlakozhattam volna, azonban én egy harmadikat csináltam Vivivel. Néha átszóltunk a másiknak, de így maradtunk. Ez volt a komfortzónánk. Egymásnak panaszkodtunk, mutattuk a sebünket, nevettünk a harc közbeni hülyeségeken, mint amikor Gergő menekülni próbált. A halottakról ejtettünk néhány szót, és végül még Johnny látványos közbelépésről is. Rigó cifrázta a történetet, de hát végül is megmentette az életünket, szóval ez még belefért.
- Meg kell szöknünk valahogy. - mondtam végül Vivinek.
- Te hülye vagy? Ha elkapnának, tuti meghalunk!- válaszolta indulatosan, amivel csak védeni akart.
- Így se fogjuk túl sokáig húzni.- feleltem higgadtan.
- Akkor mond, hogy csinálnád?- kérdezte a túloldalról Gergő.
- Kitörünk, amikor el akarnak vinni innen bennünket.- válaszoltam.
- Ez egy öngyilkos akciónak tűnik.- mondta Máté. - És akármennyire ki akarok jutni, ilyenben nem veszek részt. Kell egy taktika!-
- Túl késő lesz addigra már!- válaszoltam nekik egy kicsit dühösen.
- Attila. Még ha sikerülne legyőznünk az őröket, utána mi lenne? Azt se tudjuk, hol vagyunk, vagy hogy juthattunk haza.- érvelt Vivi, és a vállamra tette a kezét. Többiek igazat adtak neki, és én is tudtam, hogy kétségbeesett lépés, ami akár a halálunkhoz is vezethet, de ha itt maradunk, akkor végül mind meghalunk.
Johnny futott a gladiátor veremhez. Átkozta magát, hogy megpróbálta kerülni Zhin személyét és felülről elnapolni a gladiátor harcot. Zhin úgy tűnik számított rá, hogy szervezkedni fog ellene. Nem volt vesztegetni való ideje, pár perc múlva már hoznak ki minket és csak egy marad életben a tanítványai közül, amit mindenképp meg akart akadályozni. Mivel már minden lehetséges törvényes módszerrel megpróbálkozott, így hát úgy döntött, hogy kiszabadít minket minden áron.
A kilincs zöreje mindannyiunk figyelmét felkeltette. Néhány őr lépett be rajta, akik vittek a harctérre. Csalódottan néztem végig, ahogy Rigóra és Szabira már teszik fel a bilincseket.
- Még egy harcot túl kell élnünk...- sóhajtottam.
- Most simán leverünk mindenkit!- mondta optimistán Máté, de érezhető volt, hogy nem komolyan mondja.
- Egyikünk se fog most meghalni!- tartotta a lelket bennünk Szabi bilincsben és szemfedővel.
- Nem hinném.- mondta az egyik őr, miközben Mátét bilincselte. - Egymás ellen fogtok harcolni.-
Hirtelen mintha ezer kő súlya esett volna a vállamra, és a szívem is kihagyott 2 ütemet. A legjobb barátaim ellen kell küzdenem. Ha nem harcolunk, akkor mind meghalunk. Képes lennék egyáltalán bántani őket? Sok kérdés ötlött fel bennem egy pillanat alatt és a kétségbeesés is elfogott. Legtöbben már le voltak fogva, szóval nem tudtak volna hatékonyan fellépni ellenük.
Akkor eszméltem fel, amikor az őr mögém állt és a bal kezemre fogott. Tudtam, hogy most cselekszek vagy soha.
Jobb kezemmel elővettem egy kést, amit az előző cellából hoztam át titokban, és lendületből nyakon szúrtam a férfit, aki épp tette volna a kezemre a szokatlan bilincset. Még egyet rántottam rajta, hogy nagyobb sebet ejtsek rajta, amitől felnyögött. Többiek már szegezték rám a fegyvert, azonban én se voltam rest. Kirántottam a kést az őr nyakából és Máté előtt állóba dobtam, ami fejbe találta. Egy tigrisbukfenccel előre ugrottam, még a lövések előtt, amik így nem találtak el. Amint újra talpon voltam az előbbi célpontom térdelt előttem. Kihúztam a kést a fejéből és magam mellé húztam pajzsnak, ami sikeresnek bizonyult, mert újabb lövések érkeztek irányomban.
Egy másodperces pihenőm alatt láttam, hogy a többiek is beszálltak, még ha vakon is. Annyira elég volt, hogy így már csak az ajtóban állókra kellett koncentrálnom. Eldobtam magam elől a fedezékemet és előre ugrottam az ajtóba álló embernek. Nekilöktem a falnak bordáiba fúrtam a kést. Oldalamon láttam még egy alakot, őt egy oldalsó rúgással nekilőttem 2 további társára, azonban akkor vettem csak észre, hogy mekkora létszám fölényben vannak. Még így is 8an fogtak rám fegyvert, másik kettő meg a másik oldalon.
- Add fel!- szólt rám az egyik egyenruhás. Egy pillanatig el vesztettem a reményt, azonban egy lövés hangja és egy őr halálhörgése kihozott a reményvesztett állapotomból. Az őrök is mind oda néztek, így alkalmam lett a két mellettem lévő őr semlegesítésére. Elcsaptam a fegyverét a közelebb lévőnek, a térdébe rúgtam, ami szilánkosra tört ennek hatására, majd bal kézzel az arcára fogtam és a falhoz vágtam. A hátsó őr már lövésre készült a mellkasom irányába, ezért letérdeltem, így pont felettem szált el a lövedék és egyik társába hatolt. Ahogy felálltam egy felütéssel állon ütöttem, bal kézzel pedig torkon vágtam, majd ráfogtam a fejére és jobb karommal lekönyököltem, amitől arccsontjai hangosan csattantak. Megfordultam, ahol előbb még 8an fogták rám a fegyvert. Johnny állt ott, körülötte az őrök mozdulatlan teste, és kezében még egy, akit épp akkor engedett le a földre.
- Attila!- köszönt rám, amitől rögtön megnyugodtam.
Azonban eszembe jutott, hogy a cellánkban is van még pár. Rögtön odaléptem, de addigra már Vivi kiütötte őket többiek segítségével. Ő volt az egyetlen, akit még nem bilincseltek le, és épp törte le karate csapásokkal róluk, ami után már könnyedén leszedték maguknak a szemfedőt.
|
