Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Chichago
Chicago
A húszas évek Chicgaójában járunk. Roxie Hart karrierre vágyik és szeretőhöz menekül férje elől, aki csak rendkívül egyhangú életet tud biztosítani számára. Az egyik este magával ragadja az indulat, és három lövéssel véget vet a házasságtörő kapcsolatnak, továbbá a testi örömöket nyújtó férfi életének. Útja így nem a csillogást jelentő színpadra, hanem a reménytelenség egyik bugyrába, a börtönbe vezet. Nagy meglepetésére, a csodált díva - Velma Kelly - is megjelenik az "intézményben", szintén gyilkosság vádjával. Roxie igyekszik közeledni a börtönben is népszerű revüsztárhoz, azonban ő lekezelően bánik rajongójával. Mindeközben megjelenik a színen Billy Flynn, a sztárügyvéd, aki csak olyan ügyekkel hajlandó foglalkozni, melyek vonzzák a firkászokat és a vakufényt. Roxie némi mesterkedéssel megnyeri magának a férfit és fordul a kocka. Miközben Velma egyre halványul a köztudatban, Roxie Hart soha nem ismert magaslatokba emelkedik.
A Chicago alaptörténete bizony igen messzire nyúlik vissza. Már a '20-as években, színdarab formájában nagy népszerűségnek örvendett, bár akkor még "The Brave Little Woman" címmel, majd "Chicago"-ra egy némafilm kapcsán keresztelték el először 1927-ben. A '40-es években "Roxie Hart"-ként újabb filmadaptáció születet Ginger Rogers főszereplésével, de az igazi sikereket musicallé formázva a Broadway-n aratta. Ilyen komoly előmenetel után pedig szinte természetes, hogy Hollywood ismét szemet vetett rá, és elkészítette újabb, saját bejáratú változatát.
A Chicago mindig is vonzotta a nagy neveket, és most sem lehetett ez másképp. Roxie szerepében Renée Zellweger, Velmát pedig Catherine Zeta-Jones kelti életre, míg Billy Flynn bőrébe a nők egyik nagy kedvence, Richard Gere bújt. Igen impozáns felhozatal, de egy ideje már jól tudjuk: mindez még kevés, hogy igazán jól szórakozzunk.
Ezúttal azonban nem lesz okunk csalódni, hiszen egy fantasztikus hangulatú, és egészen egyedi felépítésű filmmel hozott össze minket a sors. Rob Marshall, aki rendezői mivolta mellett még koreográfus is, egyszerre ötvözte mozijában a mindennapi filmes és musical elemeket. Miközben zajlik előttünk a film története, néha elmerülünk Roxie képzeletében, ahol minden színpadias formában, eltúlozva, énekes-zenés körítéssel jelenik meg. Az átmenet varázslatos, az ember egy idő után külön várja, hogy újra és újra az "álomvilágban" találja magát. A fantasztikusan megkomponált jelenetek és az "egyszerű" filmes részletek néha pergő vágásokkal követik egymást, tökéletes váltással, és olyan ritmussal, ami teljességgel képes lenyűgözni a nézőt. Mindez igazán találó zenei aláfestéssel, és olyan énekkel - melyet a Moulin Rouge-hoz hasonlóan - ismét maguk a színészek adnak elő.
A lenyűgöző musicalbetéteket igazán kiváló színészi játék egészít ki, a vezető szereplők közti összhang rendkívüli, melyet kitűnően tükröz az az utolsó show előtti jelenet, ahol Velma szinte megalázkodik Roxie előtt. De nem csak főszereplők, hanem a mellékszerepekben feltűnő színészek is hozzájárulnak a film magas színvonalához, elég csak a Roxie férjeként feltűnő John C. Reilly-ra gondolni, vagy csak a pár jelenet erejéig megjelenő Lucy Liura.
Lassan valóban igazzá válik az a mondás, hogy nincs film magyar vonatkozás nélkül: ezúttal az egyik hölgy szereplő egy magyar elitéletet alakít, és a vájt fülűek még néhány szót és mondatot is elcsíphetnek az angolok számára oly idegen nyelvünkből.
Összességében egy igazán meglepő, lüktető, sodró lendületű film kerül a mozikba, mely egyszerre drámai, humoros, szatirikus és szexi. Egy olyan kivételes mozi, melynek az utolsó öt perce - Zellweger és Zeta-Jones duettje - már megéri az egész mozijegy árát.
|
