Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Yacikám djága férjecském :D
\\\\\\\"Legyél hülye, mert én is az vagyok!
Legyél hülye, mert a hülyék gazdagok!
Határtalan az én hülyeségem,
Ez az én egyetlen jó képességem!
Hülye vagyok, de nincs mit tenni,
Hisz nem is rossz hülyének lenni!
Én másként látom a világot,
Ha kedvem van, hát kiáltok!
Az őrültség határán állok,
Ha becsukom a szemem szállok!
Ha kedvem van kiáltani sem félek,
Testemben él egy vadóc lélek!\\\\\\\"
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!
„Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.”
"Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után."
A távollét csökkenti a közepes szerelmet - gyarapítja az erőset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet.
"Messze távol tõled szomorú az élet. Hiányzol és látni szeretnélek!"
"Féltve őrzött képed a kisfiókból előhúzva nézem, becézgetem,s egy könnycsepp imádatom jeléül legördül S a kezemre csöppen."
„Égre nézek felhőket látok s a felhőkben a Te arcodat látom. Csendes szélben hangod hallom, ha elbújik a Nap akkor is tudom, hogy szeretlek s hiányzol nagyon!”
„Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj.
Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon.”
“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”
"Ha tőlem a sors messze elvezet
Emlékezz meg arról ki téged szeret!
Ki tudja látsz-e valaha engem?
Vedd hát a fájó szót: Isten veled!
A bánat int, de szív nem feled!
Szívem mélyébe rajzoltam képedet!
Keresek valakit nap-nap után egyre,
Keresem titkokban hogy senki se sejtse,
Kit jó pásztor láttam, nem is olyan régen,
Kinek néhányszor a szemébe néztem.
Tudom hogy céltalan előre az álom,
S én mégis vissza-vissza várom!"
„Egy tanács: Vigyázz magadra!
Egy kérés: Ne változz meg!
Egy kívánság: Ne felejts el!
Egy hazugság: Nem szeretlek!
És egy igazság:
Borzasztóan hiányzol!”
"Kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még."
"Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, egy óra 60 perc, egy perc 60 másodperc. Azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökkévalóság..."
Hiányzik az érzés, mit melletted éreztem,
Hiányzik az idő, mit veled tölthettem,
Hiányzik amit adtam, s amit cserébe kaptam,
Hiányoznak az emlékek
és a veled töltött gyönyörű szép percek.
Ahogy eljön a hajnal,
kimúlnak a csillagok.
Fáj kimondanom,
de nagyon távol vagyok.
Hiányzik kezed finom érintése,
hiányzik karjaid puha ölelése.
Mégegyszer kell az a pillanat,
mikor hozzámbújtál lágyan,
s egymásé voltunk nyári éjszakákon.
Oly szomorú egyedül lenni,
valakit mindenütt hiába keresni.
Valakit várni,
ki nem jön többé soha,
feledni valakit,
lehetetlen csoda.
Mert akit szeretünk,
nem feledjük soha.
Olyan csend van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.
|
