Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2019-03-04
"Vallomás, Neked!
Tudod, még annyi mindent mondanék neked,
és még olyan sok mindent suttogna a szám.
Te hallgathatnád sűrű szívverésemet,
hogyan virágzik ki életem tavaszán.
Tudom nem lehet, hogy ennyit ad az élet,
nem dalolhat csak ennyit a madárvilág!
Mert költenék érted ezer verset, szépet:
zenélnék őket hangos aranytrombiták.
Adnék a jöttödért egy díszoklevelet,
kitűzhetnéd szíved fényes holdudvarán.
De nem lehet, hogy csak ennyit ad az élet!
Mélyedek a szerelmem tündér-korszakán.
Aranyba csomagol be minden érzésem,
a lelki szememmel látom tekinteted.
Elolvadok én a valószerűségen,
és őrzöm, megőrzöm az emlék-kincsedet.
Elkallódott lelkem hozzád visszatéved,
ott is vagy, ahol ezelőtt sosem voltál.
És én reszketeg várom lelki zenédet,
fülemnek muzsika, a lelkemnek oltár.
Magam mögött hagyva érzéstelenséget,
minden falon, bútoron mosolyod dereng.
De ennél is hangosabb a szívverésed,
dübörgő ritmusa enyémmel összecseng.
Színesre mázolod a csúf szürkeséget,
piszkos elmémet tisztítja meg a kezed.
Hisz mindenemet odaadnám tenéked,
egyedüli vagy, ki az űrt betöltheted."
|
