Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Versike
Mégis...
Kicsi voltam, nagyon kicsi
Mégis nagynak éreztem magam.
Oviba jártam, szerettem is
Mégis iskolát akartam.
Hiszen oviban aludni,
Jajj, azt de nem szerettem.
Vártam már: suli! Suli!
Abban volt minden reményem.
Mások mondták: élvezd!
Használd ki, amíg még alhatsz!
És én mégis, mégis
Csak az iskolát vártam.
S végre elsős lettem,
Mégis még mindig olyan pici voltam.
Nehezebb volt, hát persze hogy az,
De én mégis, (akkor még), élveztem.
Szerettem azt az iskolát.
Szerettem azt az osztályt.
Szerettem az ottani barátaimat.
Mégis otthagytam őket.
Mégis elmentem, hiszen úgy éreztem
"Á, ez túl könnyű nekem!"
"Én ennél többet is tudok!"
S elmentem gimnáziumba.
Amit vártam, megkaptam.
Nehéz volt, nehezebb, mint vártam
Nem ismertem ott senkit,
Mégis: egyáltalán nem bántam.
Ott nem találtam igaz barátokra,
Vagy legalábbis nem olyanokra,
Akiket otthagytam a másik iskolában.
Mégis, mégis, bírtam, bírtam.
Aztán megtört a lendület.
Úgy éreztem, elvesztem.
Hiányzott a régi életem.
A könnyű, az egyszerű.
A régi barátaim.
Ó, kit érdekeltek az új emberek!
Mégis, úgy éreztem, jól döntöttem.
Vagy ha nem is teljesen jól, de már itt kell maradnom. - így éreztem.
4 év után ők is jöhettek volna
Ahová én jártam: a gimnáziumba.
Ők mégis máshová mentek.
Talán nem éreztek úgy mint én. Talán igen.
Talán úgy éreztek, de...
Mégis máshová mentek.
Fájt.
Nagyon fájt.
S mostanra, 7 év után
Igen, jól hallottad, 7 év után!
Elfogadtam, hogy már nem őket látom minden reggel.
Elfogadtam, hogy más is lehet jó barát.
Jó barát az attól még,
Hogy nem úgy érzem magam vele.
Nem úgy tekintek rájuk, mint a régi barátokra,
Mégis, most már látom, ők is igaz barátok.
Régebben úgy éreztem, az osztályt,
8 év alatt sem fogom megszeretni.
Hiszen túlságosan hiányzott a régi.
Mégis, rájöttem, hogy jövőre sírni fogok.
Hiányozni fognak, tudom.
Talán még jobban, mint az elsők.
Mégis túl kell majd lennem rajta,
Mégis haladnom kell majd tovább.
S eközben a vágyak, a tervek?
Mi leszel ha nagy leszel? - kérdezték tőlem 5 évesen.
Á, nem tudom.
Mégis azt mondták, nem baj.
Kérdezték tőlem 10, 11 évesen.
Hát, nem tudom.
Mégis azt mondták,
Sőt, még biztattak is, hogy nem baj.
S kérdezik tőlem most.
16 évesen.
Gyakorlatilag felnőttem.
Mégis azt mondom: nem tudom.
Pedig tanultam.
Rengeteget tanultam.
A házikat mindig megcsináltam.
Mégis azt kell hogy mondjam: NEM TUDOM.
Felnőttem.
Kicsi koromtól erre vártam.
Hogy TÉNYLEG nagy legyek.
Hogy tényleg felnőjek.
Hogy végre felfogják,
Hogy képes vagyok mindenre,
Amire eddig azt hitték hogy nem.
Mégis szomorú vagyok, mert nem tudom.
Nem tudom még most sem,
Hogy mi a válaszom a kérdésre.
De eközben mégis érzem,
Hogy nem vagyok elveszve.
Na és mi a helyzet az egészséggel?
Mondták nekem rengetegen,
Anya, TV, újság, anya,
Rádió, anya, mindenki,
Mondták, hogy étkezzek egészségesen.
Hogy egyek sok zöldséget és gyümölcsöt.
És én mégis a mai napig utálom szinte
Az összes gyümölcsöt, zöldséget.
A mai napig csokin és tésztán élek.
Függő lettem.
Pedig tudom, hogy rosszul teszem.
Mégis mindig ugyanazt eszem.
Barátok.
Tanulás.
Életcélok.
Egészség.
Barátok... Mégis miért?
Mert EMBER VAGYOK.
Mert meg akarom tapasztalni.
Mert ismeretlen számomra, és meg akarom ismerni.
Tanulás, életcélok...Mégis miért?
Mert EMBER VAGYOK.
Mert nem tudok dönteni.
Ezért ugye nem kell bántani?
Egészség...Mégis miért?
Mert EMBER VAGYOK.
Mert hiába mondjátok el százszor,
Én meg akarom tapasztalni.
Mert ember vagyok...
|
