Értekezés a "Soós" Evangéliumból
867. ének ,1457. bekezdés

Így szólott hát a nemes és bölcs ifjú Soós ki feltűnt népünk között, a rég kor fátyolos, s sötét idejében. Egy oly rég letűnt érában, amire már csak a holtak emlékezhetnek.

"PÉKEK NAGY NÉPE HALLD HÁT SZAVAM!!!

Hangjától renget ég s, föld, de még a pokol bugyraiban, az égiek kertjében, s a purgatórium sziklái közt senyvedő lelkek is hallották orgánumának megsemmisítő szólamának zengését.

"EGYSZER ELJŐ AZON SZENT NAP IDEJE, MIDŐN A NEMES PÉKEK MAJDAN LISZT NÉLKÜL DOLGOZHATNAK"

Éteri kinyilatkoztatását egyetemes csend, mély áhítat, s reményteli felismerés követte. Korai krónikások regéi alapján, az idő kizökkent möbiusi körforgásából, a van, a volt, és a lesz, mint határozat nem volt többé ismeretes, világ mint megfoghatatlan tér meghasadt, anyag anyagtalanná lett, s az élet, mint fogalom többé nem létezett.

Nemes és dicsőséges szavainak elhangzása után, az ifjú Soós ki időtlenül szemlélte a világot, felemelkedett a Pékek szent hegyének ormáról, és egyesült a világmindenséget, s univerzumokat összetartó ... "Pékalantverzummal"

80 évezreddel később, az első civilizáció bukása után, a mai új kor hajnalán a Pék szövetség nemzetei feladták a reményt, s hanyatlásnak indult az oly dicsőséges, és áldott mesterségük.
Bűnt-bűn vállvetve, a kapzsiságtól megháborodva, megemelték szent étkünk, a kenyér árát!
Bűnösségüket, és elkeseredésüket fokozván, hasadás okozva a szent liszt nemesben szövetén, a Tejes kiflit is vízből alkották.

Átkos, és szentségtelen bűneik megszámlálhatatlan sora, repedést okoztak a "Pékalantverzum" érzékelhetetlen, mezsgyéjén.
Eme kis repedés elég volt ahhoz, hogy a hasadékon át az ifjú Soós éteri tudata megérezze elhagyatott gyermekei, hívó sirámját.

Az új kor szentségtelen kezdetén, valami megváltozott.
Jelek mutatkoztak, ómenek sorakoztak fel életünk minden mozzanatában.
Megérettünk hát arra, hogy visszatérjen, s ítélkezzék felettünk az ifjú Soós.

"Egy borús kedd reggel kopogtatott hát az Armageddon házunk ajtaján"(szólam a látótól)

Visszatértének erejét, és dicsőségét megérezte élő, s holt.
Eltévelyedett lelkek, találtak vissza a pékek szent tavába nemes lépteinek folyamán.

A liszt olyan, mint szent alkotóelem, a kenyér magja-lelke, egyszerűen semmivé foszlott, úgy sikamlott át a semmibe kezeink között, mintha sosem létezett volna, s éreztük, hogy nem is fog többé.

"MEGÉRINTEM HÁT LELKETEK MAGJÁT, LÁSSATOK!!!!"

"ÉREZZÉTEK MIT HOZTAM ÉN NÉKTEK, NE VESSETEK AZ ANYAFÖLDBE TÖBBÉ BÚZÁT, S NE SANYARGASSÁTOK AZ ÉLETET ADÓ FÖLDET. A LELKETEK MÉLYÉN LÉVŐ MAGOT, MIT MINDNYÁJAN MAGATOKBAN HORDOZTOK, AZT ŐRÖLJÉTEK HÁT MEG SZÍVETEK, S LELKETEK EREJÉVEL, S ABBÓL LÉSZEN MAJD "A LELKEK KENYERE".