Ki a legdrágább volt nekem a világon
Csillagok útján jár immáron
Telihold-szemével onnan néz le rám
Farkasüvöltését hallom az éjen át.

Ő elment, én maradtam, most én sírok Utána,
Szívem egy darabját elvitte Magával.
De bennem itt maradt a végtelen szeretet
Mit a megmaradt darab –míg dobog- nem felejt!

Ő most önfeledt szaladgál mennyei havasokon
Hol nem érheti több kín, bánat és fájdalom.
Hol hívják a kalandok, erdők-mezők várják,
Melyeknek ereje teljében boldogan nekivág.

De a nagy futtában néha meg-megállva,
Tán eszébe jut Neki jó öreg barátja.
Tán… néha türelmetlen várhat ott reám…
- Megyek már… nemsokára… Drága Kiskutyám…