Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/27591
|
2004. november 11.
Raistlin búcsúja (Dragonlance Krónikák-A tavaszi hajnal sárkányai)
Caramon, az istenek a világot sokszor becsapták, szörnyűségeik áldozatai vagyunk mindannyian. Az észt kaptuk örökségül, azért, hogy meglássam a különbségeket: a fényt Tika szemében, hogyha mást néz, Laurana reszkető szavát, mikor Tanishoz beszél, s Aranyhold hajának suhogását Zúgószél jöttekor. Rám néznek, s a te értelmeddel is látnám a különbségeket. Itt ülök, madárcsontkönnyű testtel.
Együttérzést, részvétet oktatnak nekünk cserébe az istenek. Sikert érnek el olykor. Mert érzem, mily méltatlankodás gyúlt a testvérük ellen harcolókban, önnfenntartás vagy szeretet okából, s megenyhült így a kínjuk. Szánalom fogott el, ahogy téged is, s a fajtánk leggyengébbjét is túlszárnyaltam ebben.
Te, testvérem, nem tudsz követni engem, ki gond nélkül élsz egy olyan világban, hol a becsvágy ívét fonja a kard, s a szem hibátlan vezére a kéznek, nem tudod felfedezni a törött tükrök tájképét a lélek falán, s az üresség kínját e gyenge kézben.
Mégis szeretsz, mint vakon elkevert vérünk kilengését és egyensúlyát, vagy mint havat átfúró kard hevét: meghökkent a kölcsönös rászorultság, az erekben lakó sokféleség. A csata vad táncában, hogyha pajzsként oltalmazod testvéredet, esendő mivoltom ismeretéből meríted táplálékodat.
Hogyha elmegyek, véred teljét hol fogod megtalálni? A szív zajos alagútjaiban tán?
Hallottam, a királynő szelíd bölcsődala társult az éjben harci szózatával; ez a zene békés trónomra szólít fennkölt honában.
Sárkánylovagok fényt akartak hazudni a sötétségből, holdakkal, reggelekkel hamisítva- Emiatt megszűnt minden tisztaság. De a homályban lappang az igazság, a végső, lenge tánc.
De nem tenéked: te nem tudsz engem az éjbe követni, az édes zűrzavarba. Mert szilárd talajon állsz, naptól véve körül, semmit se vársz, s előbb veszíted el, mintsem kimondhatatlan lett, utad.
Nincs magyarázat, akadozva jönnek ajkadra a szavak, Tanis barátod, az én kis árvám, majd megmagyarázza az árnyak ösvényén látottakat, mert ismerte Kitiarát, s a hold sötét sugarát éjszínű haján. De nem léphet még fel, s várakozó arcomba csap a nedves éji szél.
|