Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/45564
|
2005. január 24.
" Annyit náciznak minket, hogy nekem már kedvem lenne megtudni, hogy kik is voltak azok a nácik valójában. Mert azt már iskolában is tanítják, és mindenki állítja, hogy embert ettek, vért ittak, és úgy általában nagyon gonoszak voltak, de én ebben már egyre kevésbé hiszek. Hiszen egy sem maradt közülük, még hírmondónak sem, szinte mindet megölték, átnevelték, megsemmisítették, és akik mindezek után mégis életben maradtak, azokat még kilencvenéves fejjel is bíróság elé állítják, vagy minden nemzetközi jogot felrúgva egyszerűen csak felakasztják őket valahol Izraelben.
De én találkoztam eggyel, aki nemrég költözött haza, mert eldöntötte, hogy a szülőföldjén akar meghalni. De még él, nagyon is él, és ami a legfélelmetesebb: Mesél. A könyveivel nem bírok betelni – amelyeket általában németből fordít nekem – és történeteitől, élettapasztalatától egyszerűen tátva marad a szám. Tizenévesen ott volt a Berlini Olimpia megnyitóján, ahol karlendítéssel tisztelgett a pódium felé. Hallotta beszélni Hitler Adolfot, és azt mondja, még ma is beleborzong, ha visszagondol rá. Elmesélte, hogy milyen érzés volt fegyverrel a kezében végigmasírozni a Champs Elysées-n, hogy hogyan csókol egy francia nő, de elmesélte azt is, hogy hogyan tud sírni egy felnőtt férfi, amikor Drezdában kell halomba raknia a szénné égett német gyermekek tetemeit. Azt kívánja nekem, hogy soha ne tudjam meg mi az, hogy háború, de mégis büszkén mutogatja a bajtársai fotóit, akiknek mellkasát kivétel nélkül mind vaskereszt ékesíti.
Ma már tudom, ahhoz, hogy szembefussunk egy villogó géppuskával, nem kell akkora bátorság, mint ahhoz, hogy megkérjük a szeretett nő kezét – még ha egy fekete uniformissal nők tucatjainak szívét lehet is meghódítani. Tudom, hogy a fiatal férfiak milliói egy olyan világ reményében indultak harcba, amelyben a nőknek eszébe nem jutott kikapartatni méhükből a magzatukat, hanem a legnagyobb dicsőség volt világra hozni egy gyermeket. Egy olyan világot védtek, amelyben a mai Európa súlyos problémáinak túlnyomó többsége egyszerűen nem létezett, és ahol a tisztes munkából élő családoknak nem kellett tartaniuk a megélhetési bűnözők hordáitól. És végül egy olyan világgal együtt haltak meg, amelyhez fogható még sohasem létezett, és amelytől a gonosz erők még ma is rettegnek, hogy Európában újra feltámadhat. Ők félnek, én reménykedem. "
|
