Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56032
|
2006-02-07
Tarja sajtótájékoztatója
-- Üdvözlök mindekit ezen a sajtótájékoztatón, melyre, ha rajtam múlik, sosem került volna sor. Köszönetet szeretnék mondani, amiért ma eljöttek ide. Ez az esemény azért jött létre, mert szeretném, ha megismernének engem, s én önöket.
A közelmúlt eseményei oly érzékenyen érintettek, és annyira megrázó volt a mód, ahogyan tudatták velem, hogy többé nem egyikük sem képes együtt dolgozni velem, hogy miután megkaptam a levelet a fiúktól, elhagytam Finnországot. Megértem, hogy a felhalmozódó problémák vezettek ehhez a helyzethez, de a módszer mégis nagyon bántott. S bánt még most is.
Nem azért követtem a férjem Argentínába, hogy elmeneküljek, de tény, hogy borzasztóan nehéz volt beszélnem az ügyről; az első héten akkora volt a megrendülésem, hogy szinte egy értelmes mondatot sem tudtam alkotni, mely leírhatta volna az érzéseimet. Senki sem érthette volna meg az akkori kedélyállapotomat. Ezért nem is beszélhettem róla korábban.
Ezeket az érzéseket szeretném most megosztani önökkel, elmesélni a jövőbeni terveimet, de egyben megmutatni azt is, hogyan formálódott a zenekar az eltelt évek során, hogyan tudtunk együttműködni -- hogyan láttam én ezt a kilenc évnyi felfelé ívelő történetet belülről. Szeretnék mindent tisztázni, de természetesen minden, ami itt elhangzik, az én álláspontomat tükrözi. Készítettem magamnak egy feljegyzést, mert sosem voltam igazán jó szónok, még az iskolában sem.
-- Talán a harmadik albumunktól, a "Wishmaster"-től kezdeném. Ebben az időszakban a zenekar annyira széthullott, hogy úgy tűnt, minden a fejünkre omlik -- az európai turnénk során is egyre csak rajzottak a gondok. Már nem voltunk képesek megoldani a problémáinkat, amelyek úgy felhalmozódtak, hogy végül Tuomas azt mondta, képtelen tovább folytatni, s fel akarta oszlatni a zenekart.
Ekkoriban Németországban éltem, de rosszul éreztem magam a kialakult helyzet miatt, így sokat gondolkodtam, s találtam is néhány megoldást, hogyan kerekedhetnénk felül rajta, hogyan tudnánk újra beszélni egymással. Túl sok fellépésünk volt túl rövid időn belül, s mint énekes, jóval hamarabb elfáradtam, mint a zenekar többi tagja.
A dolog egyre kellemetlenebbé vált, hiszen nem voltam én mindig az a folyton elégedetlenkedő boszorka, és tisztában voltam azzal is, hogy mindannyiunknak nehéz, de a visszatérő panaszaim mögött valódi okok álltak. Úgy hittem, hogy a többiek is megértik, én egy klasszikus énekes vagyok, más háttérrel, és ez az óriási különbség tette a helyzetet annyival nehezebbé számomra.
-- Így érkeztünk el arra a pontra, hogy Németországban felhívott egy kedves finn barátomnőm, és azt mesélte, a Nightwish megszűnt. Tőle hallottam ezt először, nem Tuomastól, de később megtudtam, hogy mégis folytatjuk, mert Tuomas nem akart elhajítani magától mindent, amit eddig sikerült elérnünk.
A döntést néhány feltételhez kötötte; változásokat akart, s ezek közül ez egyik az volt, hogy Saminak mennie kellett, mert többé képtelen volt együtt dolgozni vele. Minderről Németországban hallottam. Úgy döntöttem hát, hogy végre személyesen szeretnék beszélni Tuomasszal, így a férjemmel együtt találkoztunk vele, és megvitattuk, hogyan javíthatnánk a dolgokon, mert addigra a Nightwish olyan pozíciót ért el a metál színtéren, hogy minden apró döntés fontossá vált.
Arra a megállapodásra jutottunk, hogy többé nem szervezünk hosszúra nyúló, feszített tempójú turnékat, hiszen ezektől az egész zenekar csak szenved. Megpróbáltunk mindenki számára a legkellemesebb körülményeket biztosítani.
-- Mégis mindig úgy éreztem -- nem tudom, miért -- hogy nem vagyunk képesek semmit sem megbeszélni egymással. A kezdetekkor jól ismertük egymást, de ahogy a siker nőtt, többé képtelenek voltunk leülni beszélgetni, és az egész -- mint egy lavina -- betemetett minket. Talán túlságosan félénkek voltunk, túlságosan tiszteltük egymást ahhoz, hogy elmondjuk egymásnak, hogyan szeretnénk változtatni a helyzeten. Tuomas beleegyezett abba, hogy mindaddig folytassuk ezen körülmények között, amíg az lehetséges.
Akkoriban a legfontosabb az volt, hogy mindketten a zenével szerettünk volna foglalkozni, s nem olyan külsődleges dolgokkal, mint például az üzlet. Olyan emberekre volt szükségünk, akik segítenek ebben, ezért Tuomas felkérte egy jóbarátját, hogy rajta keresztül valósíthassa meg a terveit, míg a mi feladatunk továbbra is csak a zenélés maradt. Ez a barát és az őt körülvevő emberek menedzselték a továbbiakban a zenekart.
Mindeközben én továbbra sem tudtam bízni abban, hogy minden jobbra fordul majd egyetlen beszélgetéstől. Azt akartam, hogy a férjem segítsen és támogasson -- bizonyára megértik, miért éppen Marcelonak szavaztam bizalmat, hiszen ez egy teljesen magától értetődő választás volt. A krízishelyzetekben az embernek segítségre van szüksége, és általában egy hozzá közelálló személyhez fordul -- az édesapjához, testvéréhez, házastársához. Választhattam volna mást is, de a férjem mellett döntöttem, mert az ő már jóval a Nightwish megalakulása előtt megalapozta az üzleti hírnevét.
-- Úgy döntöttünk, hogy e két csapat segítségére támaszkodva kellemesebb érzésekkel folytathatjuk majd. Valóban jobbra is fordult a helyzet; újra turnézni indultunk, és egy új albumot is készítettünk. Úgy éreztem, mindenki a lehető legjobb formáját hozta, de később ismét felmerült az a probléma, hogy képtelenek voltunk beszélgetni egymással. Nem tudom, mitől változik meg egy ember, nem is kérhetem bárkitől, hogy változzon meg a kedvemért, még akkor sem, ha dühömben ilyet találok mondani.
Így a hallgatás tovább folytatódott, és persze ismét gondokat okozott, különösen a kemény turnék idején. A legnehezebb az volt, hogy megegyeztünk, nem koncertezünk három egymást követő napon, mert ez túlságosan megerőltetné a hangomat. Az, hogy a hangom minden egyes nap jó állapotban legyen, nem magától értetődő dolog, és nekem keményen meg kell dolgoznom érte a turnék során.
Le kell szögezzem, ha ezekben a feltételekben nem állapodtunk volna meg, akkor többé nem lenne hangom. Ha minden egyes ajánlatra igent mondanék, akkor többé nem lenne hangom. Klasszikus énekes vagyok; egy képzett énekes, aki tanulmányai során mindig azt hallotta: muszáj óvnod a hangodat -- ezek a szavak visszhangzottak bennem a tunrék során, amikor igen keményen meg kellett erőltetnem magam. Öthetes turnék, három fellépéssel egymás után, s csak egy napi pihenő, majd mindez újból és újból megismételve. Nem csak nekem volt nehéz, hanem mindenkinek.
-- Minderről beszélgettünk a találkozókon, de amikor úton voltunk, olyankor sosem. Természetesen kemény volt azzal szembesülnünk, hogy a "Century Child" album megjelenése idején már épp olyan rosszul álltak a dolgok, mint a "Wishmaster" után. Ugyanaz a rossz érzés telepedett ránk, és én képtelen voltam ezt kezelni, még a segítőim ellenére is.
De a "Century Child" sikeres lett, és egyre sikeresebbek lettünk mi is, így nem csak rossz dolgok történtek velünk. Nagyszerű pillanatok voltak; a "Century Child" új lehetőségeket tárt fel előttünk, és mi boldogok voltunk. Nagy színpadokon léphettünk fel, és végre mi dönthettük el, mit szeretnénk csinálni. A rajongóink Finnországban és szerte a világban rengeteg energiát adtak -- azt hiszem, nélkülük képtelnek lettünk volna ilyen sokáig folytatni. Számomra ez volt a legerősebb hatás, hiszen amúgy nem tudtunk egymással érintkezni.
Elkeserítő volt, hogy sokszor senki nem tudott semmiről, majd hirtelen érkezett egy üzenet, hogy öt perc múlva a tévében kell nyilatkoznom. Ezért fontosnak tartottam jelezni, hogy mielőtt bármibe is belefognánk, tudni szeretném, hogyan tervezzük a zenekar jövőjét, mit fogunk változtatni a turnékon és a mindennapokban. Tudnom kell, mire számítsak. Ha új szerződést közünk egy lemezkiadóval, szeretném én is ismerni a feltételeket, mielőtt odaállítanának énekelni.
-- A zenekar karrierjéről szólván, sosem éreztem, hogy feláldoznám magam a bandáért. Kilenc évig énekeltem a Nightwish-ben, jó és rossz időket egyaránt megéltünk, de mindez nem önmagam feláldozásáról szólt. Nem tudnék így tekinteni az egészre. Hálás vagyok a zenéért, és mindazért, amit a zenekarral elértünk.
A Nightwish-sel befogadtak a heavy metal közegbe, ami nagyon jól esett, mert így kezdtem el lassacskán megérteni, miről is szól ez a műfaj egyáltalán. Korábban annyi mindenről mit sem sejtettem; még azt sem tudtam, merre tartok, és a többiek hasonlóan éreztek. Nem hiszem, hogy csak én változtam volna az évek során, mert mindannyian megváltoztunk -- felnőttünk. A világ mindannyiunkon nyomot hagy.
Sajnos a problémák akkorára nőttek, hogy képtelenek voltunk megbeszélni őket, és ez sok mindent elrontott. A "Century Child" után el kellett döntenem, hogy tovább folytatom-e a zenekarral, vagy belefogok valami teljesen újba. Marcelo végig mellettem állt, és megmutatta a helyzet pozitív oldalait, például, hogy épp csak ekkor tanultam bele, hogyan énekeljem ezt a fajta muzsikát, és érezzem igazán jól magam a színpadon. Mert ekkortól kezdve egyre jobban és jobban élveztem a koncertezést. A zene és a rajongóink voltak mindannyiunk számára a legfontosabbak, miattuk döntöttem úgy, hogy tovább folytatom, energiát merítve ahonnan csak tudok: az emberek szeretetéből, a környezetemből.
Ezidőtájt érkeztünk el ismét arra a pontra, amikor lassítanom kellett a fellépéseink tempóján, mert még a zenekar sikere sem lehetett elég indok az egészségem rombolására. A körülmények már sokkal kedvezőbbek voltak, de én álltam a mikrofon mögött, és nekem is vannak korlátaim.
Úgy tűnt, amiben egyszer már megegyeztünk, feledésbe merült, és ez természetesen elkeseredést szült. E-maileket küldtem, hogy megtudjam, hogyan juthattunk ismét idáig, de maradt a csend, miközben újabb és újabb fellépéseket kötöttünk le. Hogyan alakíthatnám a magánéletem, ha olykor-olykor csak úgy odaszólnak: a következő héten itt, vagy ott lesz koncert? Hiszen, ahogyan bárki más, én is szeretném előre tervezni a magánéletem eseményeit.
Az efféle üzenetek véletlenszerűen érkeztek hozzám, mint ahogyan az oslói fellépés esetében, amikor a koncertre már minden jegy elkelt, mielőtt engem egyáltalán értesítettek volna, hogy zenélünk aznap. Ennek ellenére a koncertet megtartottuk, és én énekeltem a színpadon, efelől senkinek nem lehet kétsége. Úgy érzem, nem volt megfelelő bánásmód, hogy nem értesítettek a jövőbeni eseményekről. Ettől függetlenül, szinte belekényszerültem a helyzet elfogadásába, hiszen a fejemre olvasták, hogy már szerződést kötöttek róla.
A közönségünk kedvéért utazunk, de ez még nem elég ok arra, hogy távol eső helyekre véletlenszerűen szervezzünk koncerteket. Oslóban a barátainknál maradtunk a fellépés után Marceloval, míg a zenekar többi tagja visszatért Finnországba, mert néhányukra munka várt, de soha a későbbiekben nem mesélt nekünk senki a történtekről.
Az ilyesféle dolgok rendszeresekké váltak, s nekem már nem jutott energiám, hogy napról-napra elviseljem őket. A csend ijesztőre nőtt közöttünk. A népszerűségünk azonban hatalmasra duzzadt, a pihenőnapok többé nem pihenéssel teltek, hanem nyilatkozatokkal, ezért felvetettem a zenekarban, nem vállalnának-e a többiek is több szereplést, mert én addigra az erőm végére értem.
A feszültségek folyton napirenden voltak, nekem pedig szükségem lett volna arra, hogy ismerjem a ránk váró feladatokat és a körülményeket, mert ezek tudatában talán eldönthettem volna, képes leszek-e vállalni őket. Fontos volt például, hogy a színpad mögött senki ne dohányozzon, amire a kezdetek kezdetén mindenki oda is figyelt. Kaptam egy saját öltözőt is, ahol ruhát válthattam, és skálázhattam a fellépések előtt, ami nem feltétlenül a legkellemesebb hallgatnivaló egy kívülálló számára, ezért nem is szívesen végeztem volna közönség előtt. Erre a megkülönböztetett bánásmódra így tehát szükség volt.
A férjem segített volna például abban, hogy ezt a külön szobát biztosítsa számomra a színfalak mögött, ám sajnos sok helyszínen nem is adódott erre lehetőség. De hogyan lehet erről megfeledkezni, miközben a többi tag hangszere felhangolva, kitűnő állapotban várja a gazdáját a színpadon? A koncertek bevett része volt az is, hogy többször ruhát cserélek, ugyanakkor mégsem tekintették fontosnak, hogy kapjak egy öltözőt, hiszen -- elviekben -- az én produkciómhoz csupán egy mikrofonra van szükség. A férjem mellettem volt ezekben a helyzetekben, éppúgy, ahogyan a zenészek mellett ott állnak a technikusok, de nem értem, miért volt szükséges őt is a problémák forrásaként a közönség elé rángatni.
|
