Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/209606
|
2006-10-21
"Érintés, mely összekapcsol, elválaszt, s burokba zár. Megvéd a világ zajától, s egy percre börtönbe zár.
Ölelés, mely egyé olvaszt, emészt, s alkot egyaránt.
Múlt és jövő elenyészül a jelennek parazsán.
Szikra pattan, s láng lobban, a szerelem ujra él.
A futó perc fontosabb lesz a világon mindennél."
Emlékszel még milyen volt kint állni a téren,
Emlékszel mennyit nevettünk nem is olyan régen?
Azt ígérted így is marad, örök lesz a szerelem,
De eltűntél az életemből nyomot hagyva csendesen,
Kisétáltál ajtómon és én csak sírtam utánad,
Megbántam már azóta minden régi hibámat,
Belehalok hiányodba, és csak kínoz a magány,
Egyedül vagyok, mint kis képed szobám, fehér falán...
Gyere vissza kérlek, fogd meg még a kezemet,
Hogy megtaláljam végre köztünk örökös helyemet...
Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat, imátkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.
|
