Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/233279
|
Első 2 versem··
Véget nem érő álom
Fáj a lelkem,a testem sem érzem már,
Csak fekszem az ágyban,akár egy halott madár.
Szemeim lassan lecsukódnak,egy álomba csöppentem,
Ahol minden szép volt,nem volt semmi gyötrelem.
Kék volt az ég,az emberek boldogan siettek céljuk felé.
Csak én álltam ott magányosan,meredten,és úgy éreztem,
itt valami nincs rendben.
Hirtelen eszembejutott sok csalódás,amiket ők tettek velem....Remegtem..
Úgy éreztem,erről a világról amilyen gyorsan csak lehet el kell mennem.
Nem is álltam már tovább..Futni kezdtem..
Csak futottam,futottam a végtelenségbe,
Egyszer csak megállt a lábam egy sötét erdőbe érve.
Csak a Hold fénye világított halványan,és én ott álltam a sötétben..Féltem...
Tudtam,megérkeztem végső célomhoz,éreztem,hogy nem kell tovább rohannom a végtelenségben.
Leültem...
Véres könnyeim végigfolytak egész testemen,lassan már vértócsát alkotva körülöttem.
Becsuktam szemem,már nem bírtam tovább,
Lelkem is már csak arra várt,hogy eljöjjön érte is a nagyszerű Halál.
Nemsokára el is jött,megfogta a lelkem,és halkan ezt súgta nekem:
Ebből az álomból nem fogsz felébredni sohasem...
Sötétség
Este van.Sötét.
A Hold fényesen világít ki a rideg felhők közül.
De nemsokára ez is megszűnik majd,ahogy minden más.
Megszünik,ahogy lelkemben szünt meg a boldogság,
A remény fénye,s majd sötét felhők fogják uralni az eget,úgy,ahogy lelkemet uralja a fájdalom,a hazugság szenvedő hangja.
Hiába nézünk fel az égre,
Hiába van bennünk remény,
Az ég sötét marad,
És nem látszik már többé semmi az univerzum hatalmas tengerén...
|
