Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/276447
|
Hmm....
FÁJDALOMBÓL MÁMÓR........
Fáj a fejem,csapzott vagyok,
Fejemben csak úgy nyüzsögnek a hangok.
Homályosan látok,fáradt a tekintetem,
Úgy érzem elhagyott a lelkem.
Mint hóhér a fogjot,olyan kegyetlenséggel,
Csapdossák fejem egy hatalmas fejszével.
Szétdurran az agyam,lépteim lelassulnak,
Reflexeim apránként elhagynak.
Behunyom szemem,s mint villám a fába,
Oly erővel nyilal a fájdalom az agyamba.
Minden mozdulat gyötrelmekkel teli,
Kinn az idő a nulla fokot sem éri.
Olyan halott kinn minden,
Mint pusztaságban a halotti csend.
A fák oly szürkék,lehelletük megfagyott,
Ágai mint zsenge szárú virág lekonyulnának,
Ha nem erőltetné meg magát.
Így vagyok én is,íly rettenetest,
Mégis minden lélegzetvétel kellemes.
Pedig oly kábultan érzem magam,
Sa szavakat is fájdalmasan ejti ajkam.
Mégis úgy érzem van miért élni,
Így minden lélegzetvételnél kezdek remélni.
Reménykedni abban,hogy a mostani állapot átmenet,
S hogy engem egy ilyen dolog tönkre nem tehet.
Mert hiszem van még cél itt a földön,
Még kell hogy az ember álmokat szőjjön.
Majd megvalósítsa képzeletét,
Hogy az ne ott rögtön szertefoszoljék.
Hiszek benne van még remény,
S eljön Ő értem,az új Hold éjjelén.
Vörös rózsa izzik majd kezébe,
S jéghideg szívemtől megfagy lehellete.
Majd közelebb lép,szívemet melegség árasztja el,
Megcsókolja szűzi ajkam,s megtörtént amit nem akartam.
Szívem izzott a melegtől,testem elkezdett forrni,
Megérinti kezemet,ohh el is nyerte szívemet.
Átölel szorosan,lefektet az ágyra,
Ruháink lebomlanak mint virág szirmai.
Egybefonódik testünk,a levegő szerelemtől izzik,
S eggyütt értünk el a menny kapujáig.
|
