Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/282705
|
TTK-s interjú
Egy régi kor emlékére:
EGY IGAZI TEVÉKENY TEVE
Interjú II. Aramellával
Bár a felfordulás napjai alatt a karaván minden tagja hősiesen helytállt, mindenki tette a dolgát, van köztünk valaki, egy nagylány, akit végig ámulva figyeltem. Ő az, aki mindig ott volt, ahol lennie kellett és mindig azt tette, amit tennie kellett. Megnyugtató szavakkal csitítgatta a tanácstalan kicsiket, tyúkanyóként maga köré gyűjtve őket. Nem mondta neki senki, hogy csinálja – magától vette észre, hogy ez az, amivel a legtöbbet segíthet, hisz az aprónép azokban a napokban magára hagyva, kétségek, félelmek közt „kóborolt”, rájuk senkinek nem maradt ideje, energiája, figyelme. Ő az, aki szárnyai alá vette a kicsiket, mert rájött, hogy nekik a zűrzavarban is a legfontosabb, hogy legyen mellettük valaki, egy biztos pont. Ez a biztos pont volt Viki, II. Aramella.
Ahogy figyeltem őt, az okos egyetemista lányt, a türelmet, kedves határozottságot, amivel irányította a kicsiket és azt, ahogy ezek a kicsik elfogadták őt, szó nélkül tették, amit mond, bújtak hozzá, mentek utána, átmelegedett a szívem. Köszönettel tartozom ennek a nagylánynak, mert ugyan szerinte ez nem nagy dolog, én tudom, hogy az. Ha nincs akkor ő, az apróságok biztonság híján szétszéledtek volna és olyan kis emberkéket veszítettünk volna el, akiknek igenis köztünk a helyük! Viki adta meg nekik a biztonságot, nekem pedig azt a tudatot, hogy tehetem nyugodtan a dolgom, a gyerekek jó kezekben vannak.
Nagyon megszerettem ezt a lányt a zűrzavaros napokban, egyike lett a számomra legkedvesebbeknek a megannyi karavántag közül. Szerénységével, visszafogottságával, kulturált stílusával, intelligenciájával lopta be magát a szívembe – és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ismerjük hát meg II. Aramellát, egy nagyon-nagyon értékes embert, akiben nem lakik más, csak jóindulat és emberség.
- Mesélj magadról, ki vagy, hol élsz, hol tanulsz?
- Örömmel, bár mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy velem interjú készül, igazi megtiszteltetés számomra.
Révész Viktória vagyok, egy baranyai városban, Pécstől nem messze, Komlón élek. Szeretem, jó kis csendes hely. A szüleimmel lakom, valószínű ez még így fog lenni egy darabig, de egyre kevesebb időt töltök otthon. Április 21-én leszek kerek 20 éves; ilyenkor sokan gondolhatjátok, hú mekkora felnőtt vagyok már - bár magamat inkább a nagy gyerek kifejezéssel illetném.
Mint sokan tudjátok, egyetemista vagyok. Pécsett a PTE - Pollack Mihály Műszaki Karra járok. Ez már a második évem itt, és egy jó ideig itt is leszek még. Környezetmérnök hallgató vagyok. Most joggal kérdezhetitek, mit is csinál egy ilyen mérnök? Eléggé sokrétegű szakma, foglalkozik szennyvízkezeléssel és tisztítással, hulladék-kezelés, veszélyes hulladékok (atomipar), környezeti hatástanulmányok készítésével, engedélyeztetéssel, levegőtisztaság védelemmel és méréseivel, kibocsátásmérésekkel. Szóval elég sok mindennel.
Eredményeim nem olyan hű de jók, tudjátok, itt sokszor előfordul, hogy az ember megelégszik a kettessel is. Nekem hármas átlagom van, ami egész jó. Itt félévente vizsgázni kell, amikre sokat kell tanulni, de van olyan tantárgy is, ahol a féléves teljesítményt nézik. Egy vizsgaidőszak húzósabb, mint egy érettségi, de túl lehet élni.
- Ha ennyi tanulás mellett marad egy kis szabadidőd, azt mivel, illetve kivel töltöd?
- Ha éppen van egy kis szabadidőm, akkor lemegyek a nagymamámhoz Mecsekjánosiba. Ez egy kis falu Komló mellett. Itt él a nagybátyám is, akinek van egy lova, illetve még rajta kívül 2 van még náluk. A szomszédban is van 7 paci. Imádom a lovakat és imádok lovagolni. Olyan élményeket szereztem ennek révén, amiket máshol nem tudtam volna. A nagypapámnak volt először lova, akkor még én kicsi voltam, és akkor szerettem meg igazán őket. Most egy 13 éves kancánk van, a neve Dóri. Kicsit szaladós, meg néha agresszív, de amúgy jó fej kis ló - mellesleg nagyon szép is.
A másik dolog, amit nagyon szeretek, az a tánc. Bármilyen stílusban megállom a helyem. Most épp linedance-el foglalkozom (country tánc), nagyon imádom, igazi cowboy feelingje van az egésznek.
Amúgy a magyar néptáncot is szeretem, és jó lenne megtanulni az ír sztepp-táncot is, csak arra itt nincs lehetőség.
Imádok énekelni, 12 évig énekeltem kórusban, először, mint mezzo, majd szoprán. Sajna abba kellett hagynom a suli miatt, mert időben nem volt nagyon összeegyeztethető.
Ezen kívül még szeretek netezi, animeket nézni, és zenét hallgatni.
A barátokkal úgy vagyok, hogy jönnek mennek. Van, amikor az ember csalódik bennük; velem is megesett már. Igazi barátokra a középsulimban leltem, illetve itt az egyetemen. Rengeteg haverom van, akikkel úgy vagyok, hogy egy unalmas estén jó lemenni egyet sörözni és dumálni vagy koncertre menni, de nem bíznék rájuk fontosabb dolgokat. Két legjobb barátnőm van az egyik Detty, akivel már 14 éve ismerjük egymást, már egy rugóra jár az agyunk, ő az, aki tényleg jóban-rosszban kitart az ember mellett. Másik jó barátnőm Gabi, aki Szeged mellett lakik. Nagyon bírom a csajszit, egymás vállán kisírhatjuk a problémáinkat és együtt igyekszünk megoldást találni rá, illetve jókat bulizunk.
- Megkérdezem, bár tudjuk a választ, hisz a húsvét előtt aranyosan telekürtölted boldogságoddal a karavánt: szerelem?
- Nagy szerencsém van, mert egy olyan fiúval járok, aki oda jár suliba, ahova én. Kollégista, mivel Tolnán lakik, ezért rengeteg időt lógok én is a koliban. 20 éves(*már 21*) és nagyon rendes, imádnivaló kölyök! Szereti az állatokat, érdekli az, amit csinálok, így sok közös programot ki tudunk találni. Ő mérnök informatikusnak tanul, igazi kocka, és lusta is, de nem baj én így szeretem! Már 4 hónapja vagyunk „úgy” együtt (*ami most már 1 év 2009. dec*) , de maga az ismertség már régebbi. A barátai is nagyon kedvesek és rendesek velem, és őt egy értékes, becsületes embernek tartják. Jól kijön a szüleimmel és a mamámmal is.
- Mióta tevézel, hogy akadtál a TTK-ra, miért minket választottál?
- Már nagyon régóta nyomom az ipart, úgy 7 éve. Volt jó pár tevém, a legkedvesebb Aramella volt, csak sajna, több mint 4 évesen elpusztult (egy villám miatt egy bő hónapig nem volt netem és nem tudtam kire bízni). Így lett nekem egy II. Aramellám. Ari mellett van még két saját tevém Izumi-san és Lisianthus (*már nincsenek*), illetve unokahúgom tevéjét DJ Atát is én gondozom (*már Vivi gondozza*).
Erre a karavánra az üzenőfalon leltem rá, mivel abban az időben nem voltam sehol, mert az előző karavánom feloszlott. Rákattintottam és egy nagyon jó kis társaságba csöppentem. Tetszett, hogy itt történik is valami, színes programok vannak, játékok, ahol megmutathatják a gazdik az ügyességüket, tehetségüket. Élet volt, illetve van itt, és nagyon rendes kis karavántagok. Nem egy kiskamasz bizonyította be előttem, hogy nem szabad őket lenézni, mert sokuknak nagyon érett gondolkodása van. Hogy lettek-e itt barátaim? Hát szinte mindenki, ezért nem is emelnék ki különösképpen senkit, hisz úgy gondolom, mindenkivel el tudok beszélgetni.
- Te hogyan élted meg a karaván feloszlatását?
- Szörnyű dolog, amit ez az alak tett. Így tönkre tenni mások többéves munkáját - ehhez nagy pofa kellett!
Őszintén szólva először meglepődtem, majd nagyon mérges lettem. Hópihuséknak igyekeztem a lehető legtöbbet segíteni, inkább a háttérben tevékenykedtem, információszerzés, stb; és segítettem a tanácstalan kistevéket csitítani, mivel Hópinak így is volt dolga bőven.
Az egészben a TTC hozzáállása és nemtörődömsége verte ki nálam a biztosítékot, hogy nem képesek megvédeni egy karavánt, illetve az adatainkat, és mint kiderült, nem is óhajtanak semmin se változtatni. Nagyon elszomorító…
- Minden interjú-alanyomtól megkérdezem, így tőled is: milyennek képzeled az életedet 10 év múlva?
- Fogalmam sincs… Remélem, lesz munkám a szakmámban, meg tudok normálisan élni a leendő élettársam mellett. Esetleg, mivel akkor már 30 leszek, már egy lelkes kisgyerek is mellettem lesz…
- Kívánom neked, Viki, hogy így legyen: dolgozz környezetmérnökként, élj boldogan életed leendő párja mellett, legyen meg az a „lelkes kisgyerek” is! Büszke vagyok rá, hogy közénk tartozol, örülök, hogy megismerhettünk!
- Szólhatok még én is egy utolsót?
Még egyszer köszönöm annak lehetőségét, hogy kicsit jobban megismerjetek! Hópihusnak és tapicskának pedig köszönöm áldozatos munkájukat, a karavántagoknak pedig kitartásukat. Nem véletlen tartunk ott, ahol tartunk!
Részemről igyekszem magamból továbbra is kihozni a legjobbat, ezt megígérem.
Hajrá TTK! Mi vagyunk a legjobbak!
- Ehhez nem fűzök semmit, hisz ezzel a zárszóval csak egyetérteni lehet…
2009. április
|
