Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/15066
|
elfogyni az ölelésben
c?
.
.
.
"Megélni nehezebb, mint beszélni róla,
elfogynak a kedves szavak, ha itt az óra,
nincs mosoly, csak harag,
egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben bennragad.
Ha elhagy a szeretet, sosem gyógyul be a seb.
Jöhet új szerelem, ugyanazt keresem, de semmi sem szebb.
Mert ha ébren vagyok fáj, lüktet hiányod,
néha hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Ha lesz egy szív majd, mely érted dobban,
kérlek, szeressd magadnál sokkal jobban.
Az éjszakában kinyílik, de nem lát már szemem,
tested mára másnak, máshol meztelen.
Eltűnt ajkad, a hajad, aurád takarja a ruhád,
meg sem ismer az utcán anyád, mikor lát.
Minden, ami eddig szabad volt, ma már korlát,
minél inkább felejtenék, annál többet gondolok rád.
Hiányzol, lelkem, mint egy özvegy gyászol,
néha eltörik mi törhetetlen, ha nem vigyázol.
Ha majd újjászületünk, talán a láng újra felgyúlhat,
szívünk nem felejti el az egyszer szép volt múltat."
"Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
már vége, jobb, ha végre tovább mennénk.
Tovább mennék, veled mennék, törött emlék, csupán egy töredék.
Egy kis melegség marad utána még, ahol a kék ég elkopik a ködös télben, úgy megélem fájdalmam, elfogyni az ölelésben."
"Mondd kedves, mi van veled? Az élet tré.
A sors elválasztotta utunk, te is elengedtél.
Pedig hittem, hogy örökké megvédesz, ha fáj, mert féltettél,
jöhetett hurrikán, vagy szembeszél.
Védtük egymást egy érdekért,
ezernyi érv mi hozzád fűz, minden perc egy évet ér.
Elvittél oda, ahova titkon folyton vágytam,
új színt adtál az amúgy is szürke világban.
Ahol nemcsak ismerlek, érzem rezdülésed, ingered,
hogy tényleg boldog vagy, vagy éppen csak színleled,
azt, hogy mennyire bántott meg a világ kicsi lány.
Én boldog voltam, aki boldognak lát,
de most kihűlt ágyamban üres helyed lett a magány.
Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt,
ami nem változik bárhogy is alakult,
legyen ez sorstörténet, vagy életút.
Ha mással látlak már, vissza nem nézek,
mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek,
mert te megmaradsz nekem örökre ugyanaz a lányarcú álom,
kinek fénylő járását csodálom.
Ha próbálnám sem tudnálak elfelejteni,
minden mi volt bennem él, a szívem úgysem engedi,
hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog,
előttem őrzi öregen is azt a pillanatot,
amikor egy volt a kettő, a kettő egyért,
az a szempár, amiben örökké valóság volt a tekintet, ki megértettél,
de ahogy én, úgy te is elengedtél."
.
.
.
c?
|
