Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/252925
|
2011-06-18
Hát, ha eddig azt gondoltátok, hogy én olyan szent vagyok, most lerombolom a glóriámat. Egyszer én is bűnbe estem. Egy jóképű, fekete hajú vámpír csábított el. Tettéért a Teremtő megölte. Még mindíg beleborzongnék az emlékekbe, ha nem zártam volna őket jó mélyre a lelkembe. Ez az én keresztem. A Teremtő megbocsátott nekem. Ezért lehetek még mindig angyal.
A teljes történet az olvasni vágyóknak:
Sötét, csillagtalan éjszaka volt. A gyéren megvilágított utcákon egy csizma gyors kopogása hallatszott. Rei sűrűn pillantgatott hátra, mégsem látott senkit, de ő csak rohant tovább szakadatlan. Hosszú, egyébként fényes, fekete haja most a vértől piszkosan tapadt a nyakához és hátához. A saját vérétől. Igazán megtanulhatta volna már, hogy ne akarjon az emberek világában küldetést vállalni, mert a Teremtő mindig nála jóval erősebb célpontokat ad neki, akik ellen esélye nincs. Ekkor beleütközött egy alakba: az üldözőjébe. Fényes, platinaszőke haja szürkének hatott a halovány fényben. A férfiból átható kénes bűz áradt, amitől a lány azonnal émelyegni kezdett. Majd pár pillanattal később megérkezett a démon társa. Vörös, katonásra nyírt hajával, zölden izzó szemeivel, s kiálló szemfogaival roppant komikus hatást keltett. A két férfi úgy nézett ki egymás mellett, mint egy nemes, és a testőre. Rei ekkor átkozta, hogy ebben a korban hatalmas szoknyákat hordtak a nők. Ruhája hajdanán (úgy 3 órája) valóban fényűzően festett. A halványkék selyem, mely lágyan ölelte körül, most szakadtan, s piszkosan vette körül, mindamellett rettenetesen akadályozta a mozgásban. Tudta, hogy távolságot kell tartania. Már tapasztalta, hogy a démon sokkal erősebb nála. A másik, a vámpír mégcsak bele se avatkozott a küzdelembe. Rei tudta, hogy itt ér véget számára minden. Mindamellett azt is tudta, hogy utolsó lehelletéig küzdeni fog. Nem is tehetne mást, hisz az önfeláldozást évszázadok és évezredek óta nevelték beléjük. Így hátrált párlépést, kinyújtotta a kezét, melyben megjelent jogarja. A földhöz ütötte, s ismét elkezdődött a vihar. Amikor a férfi arcára nézett, látta rajta a gyúnyos mosolyt. Rei körbenézett, mert idő közben a vámpír eltűnt.
-Hol van?-követelte egyből a magyarázatot, de a démon csak vigyorogva rázta a fejét. Majd Rei megértette. Amint megérezte nyakán az égető fájdalmat, azonnal megértette, hogy itt a játék vége. Próbálkozott kiszabadulni, de az egyre nagyobb vérveszteségtől egyre gyengébb lett. *Azt akarják, hogy vegyem vissza az igazi alakom, hogy végleg elpusztíthasson a démon*-ébredt rá- Az utolsó percei alatt az átváltozása ellen küzdött, majd elsötétült kötülötte a világ...
***
Rei pillái megrebbentek. Óvatosan nyitotta ki a szemeit, majd mikor hozzászokott a fényhez körbepillantott. Egy fényűzően berendezett szobában találta magát. A polcokon ezüstkelyhek sorakoztak, az ágya felett súlyos baldachin, s ő egy ezüstszálas hímzéssel díszített kék selyem ágytakaró alatt feküdt. Rajta egy- a korábban viselt ruhájával megegyező színű- szatén hálóinget viselt. Az ágya végén egy vámpír ült, zölden izzó szemével csendesen bámulta a lányt. Hollófekete haja lágyan keretezte az arcát. Elegáns ruházatából ítélve Rei nemesnek gondolta.
-Kicsoda maga?-szegezte neki az első kérdést, ami eszébe jutott. A vámpír halványan elmosolyodott.
-Gregor a nevem.
-Hol vagyok?
-A párizsi kastélyomban.
-Miért vagyok itt?
-Ide hoztalak, miután végeztem Maximiliannal és Victorioval.
-Hogy kikkel?
-A vöröshajú vámpír és démoni ura.
-Miért mentettél meg?
-Arra idővel rájösz.-Gregor arcán furcsa érzések suhantak át, Rei nem tudott olvasni bennük.- De most egy ideig itt maradsz. Ha bármire szükséged van az egyik szolgám mindig rendelkezésedre áll.
"Így indult ismerettségem a vámpírral. Teltek múltak a napok, talán az évek is, s én beleszerettem. Ám ezért nagy árat kellett fizetnem..."
Rei rájött, hogy a vámpírharapás nem feltétlenül fájdalmas, mert Gregor megmutatta neki, ugyanis nem volt hajlandó más vérét inni, csak a lányét. Ezért Rei nyakát és testét számtalan harapásnyom csúfította. A férfi nem bánt jól vele, de ebből Rei mit sem vett észre, azt hitte, ilyen a szerelem. Egész kiskorától azt tanították neki, hogy az szerelem nehéz és fájdalmas dolog. Nem lepődött meg hát, hogy a Teremtőnek ismét igaza lett. Nem egyszer fordult már elő, hogy elveszítette az eszméletét, s hogy a férfi megütötte őt. Rei végig kitartott. Még akkor is, amikor egyik nap Gregor kötelekkel érkezett a lány szobájába, s úgy megkötözte, hogy moccani se tudott. Mikor végzett, a férfi jeges hangon közölte:
-Most meg fogsz halni. Meguntalak- ezután megharapta Reit, de úgy, hogy a lány felsikoltott a fájdalomtól. De még ekkor is kitartott. Kitartott, amikor minden elsötétedett, s még akkor is, amikor felébredt a Teremtő kastélya gyengélkedőjén, s mikor Gregort kirángatták a börtönből, hogy ítéletet hirdessen fölötte, a lány még akkor is teljes szívvel mellette állt, könyörgött az életéért. A vámpír azonban semmibe vette őt. Bevallotta, hogy meg akarta gyilkolni Reit, és ha tehetné, újra megtenné. S arra a kérdésre, hogy miért tett ilyet, pusztán annyit felelt, hogy ízlett neki az angyalvér, de a lány már rettentően untatja. Nem volt kétséges, hogy ő az elkövető, s hogy tettét cseppet sem bánja. A Teremtő kihírdette az ítéletet: a vámpír szenvedni fog rövid hátralévő élete végéig. S Reinek -mivel engedetlen volt- végig kell néznie.
"Az ítélet után egyből neki is fogtak a végrehajtásának. És nekem végig kellett néznem, ahogy heteken, hónapokon keresztül kínozták, majd végre kilehelte a lelkét. Ezt az emléket jó mélyre rejtettem. A szívemet jégbörtönbe zártam, a hozzá tartozó kulcsot pedig eldobtam. Azóta félek szeretni, de titkon vágyom az igaz szerelem mámorító érzésére."
|
