Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/57279
|
2011-12-11
Éjszaka. Egy kihalt városban. Egyetlen nesz sem hallatszik, az öreg, korhadt fák ágait egy kis szél mozgatja meg. Ezen kívül semmi érdemleges… Semmi említésre méltó. Minden ugyanolyan csendes és mozdulatlan. Még egy az erdőből arra kóborló vadállat sem tévedt arra. Pedig volt, ami odacsábíthatott volna egy éhes kóbor farkast vagy medvét… A földön egy emberi test körvonalai látszottak. Körülötte egy kisebb vértócsa, mellette egy fegyver, aminek aranyszínű burkolata szinte szikrázott a hold fényétől. Az alak lassan, nesztelenül megmozdult. Óvatosan, minden erejét összeszedve feltápászkodott. Néhány óráknak tűnő percig mozdulatlanul ült és meredt maga elé. Nem tudta felfogni, mi történt. Gondolatait összeszedve arra erőltette magát, hogy visszaemlékezzen, hogyan ájult el.
***
24C°. Hideg volt a szokásos 40C°-hoz képest. Régen volt ilyen hideg télen… A Task Force 141 bázisán csend honolt, ahogy az egész városban. A városrész, ahol az épület állt, félig le volt rombolva, az utcák kongtak az ürességtől. Akinek volt egy kis esze, idejében elhagyta a háború sújtotta területet, csak azok maradtak ott, akik élvezték a helyzetet… A különböző, félvér söpredék –fél vámpírok, és démonok- ott maradt, nekik tökéletes hely volt ez.. Az utca szinte a feszültségtől szikrázó, túlzott csendjét egy kiáltás, majd néhány lövés hangja hasította végig… Újra csend telepedett a helyre.
Amint a csend beállt, a bázis ajtaja kivágódott és egy ember lépett ki rajta. Alacsony volt, de ehhez képest nem volt kövér, alakja arányosan karcsú volt, mozgása finom, mégis határozott. Arcát egy fekete, koponya mintázatú símaszk takarta, öltözéke a katonákéhoz hasonlított, de nem rejtette el nőies alakját. Nem is kellett, nem ezt a célt szolgálta.
A hadnagy magabiztos léptekkel a hang felé indult. Átugrott egy ház falainak maradványain és a következő félig megmaradt épület felé lopakodott. Felugrott a lépcső megmaradt részére és óvatosan fellépdelt a lépcsőfokokon. Termetéhez kicsi súly tartozott, így ő könnyedén végrehajtotta ezt a mozdulatsort az egyébként bizonytalan, omladozó lépcsőkön és maradék padlón. Egy nagyobb falmaradványhoz lapult és kilesett a mellette levő, a földszintig leomlott fal részen. – Hárman vannak… - gondolta – Három istenverte vámpír én meg egyedül. Kész öngyilkosság…
A fal túloldalán valóban három vámpír állt egy férfi mellett. Az egyikük még mindig a vérből való táplálkozással foglalatoskodott. Az egyik, egy magas, egész jóképű a gondolataiba mélyedve nézte a földet, egyáltalán nem figyelt fel az őket megtámadni készülő nő szagára. Csak az egyik – egy nő – szagolt bele a levegőbe…
Sylvia újra kilesett a fal mellett. Nem volt meggyőződve róla, hogy a férfi él, de mivel arra esküdött fel, hogy megvédi az embereket, minden áron el akarta kergetni onnan a vámpírokat. Mikor másodszor is oda pillantott, csak két vámpírt látott, a nőnek nyoma sem volt, egyszerűen eltűnt… Mire megfordult volna, egy erőteljes lökést érzett a hátán, a következő pillanatban pedig már zuhant a többiek felé… Tompa puffanással ért földet a szerencsétlenül járt férfi holttestén. Elővette aranyszínű Desert Eaglejét, felugrott és a vámpírokra lőtt. Hiába. Dühében megfeledkezett az apró részletről, hogy ezzel a fegyverrel képtelenség őket akár megsebezni is. Azok gonosz vigyorral felé vették az irányt. Hátrálni kezdett, semmi kedve nem volt vámpírok desszertjeként végezni az életét… - Késő bánat… - gondolta keserűen, mikor megragadták a karját. Teljes erejével tiltakozott, bár jól tudta, hogy hiába teszi, csak a csoda segíthet.. Kettejüknek végül sikerült lefognia. A nő élvezettel mélyesztette a fogát a még mindig tiltakozó Sylvia nyakába… A hadnagy előtt minden elsötétült, az éles fájdalom eltompult, gondolataival együtt.
***
Zavartan nézett körül. - Sehol egy vámpír…. Vajon hol vagyok? Ha meghaltam volna, nagy valószínűséggel nem vérezne a seb… - próbálta kikövetkeztetni, mi történt vele. Minden erejét összeszedve, a Desert Eagle-el a kezében felállt és elindult valamerre..
|
