Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/262113
|
2. fejezet
2. fejezet
Mikor felébredtem sötét volt. Az órára néztem, hajnali öt. Visszaaludni nem sikerült. Kiszálltam az ágyból és felöltöztem és elvégeztem a reggeli teendőket: fogmosás, fésülködés. Már most beszélni akartam vele.
Bármilyen őrültség is, de kimentem az erdőbe. Szakadt a hó és hideg volt, fáztam. Megőrültem, Heni te megőrültél gondoltam. Mikor már visszafelé indultam volna, megláttam egy farkast, nem Ő volt. Megálltam remélve, hogy közelebb jön.
Nos ez így lett. Nagyobb volt, mint Ő szinte az ellentéte. Nagyobb volt körülbelül 15-20 cm-rel, sötét barna szőre és halvány sárga szemei voltak. Nyugodtan álltam egy helyben. A farkas, pedig párszor megkerült végül leült elém.
- Hasonlítasz egy ismerősömre, Alex-nak hívják. Tudom, nem sokat értesz de… mindegy.
Teljesen megőrültem volna? Úgy tűnik igen. A farkas elfutott eszméletlen gyors volt. Álmélkodva néztem utána. Talán ismeri Őt, az is lehet, hogy ugyanabba a falkába tartoznak és talán többen is, vannak. Milyen jó lenne…
Még egy darabig álltam a hidegben. Kezemet összefontam a mellem alatt, hogy ne fázzak annyira. Hiába a kabát és a csizma a hideg ugyanúgy átjár. Talán mégsem jön el. Kezdtem szomorú lenni, pedig annyi mindenről beszélni akartam vele. Zörgést hallottam magamban mondogattam, hogy: ne félj, ne félj! Mikor megláttam, honnan jön a zörgés nagy kő esett le a szívemről. A bokrok mögül Ő jött elő. Gyönyörűbb volt, mint múltkor, szőrében a hó pelyhek apró kis gyémántoknak tűntek.
- De jó hogy itt vagy – örömmel mentem oda hozzá.
Üdvözlésként hatalmas fejét a tenyeremnek nyomta, felnézett rám és vidáman vonyított.
- El se tudod hinni mennyi dologról, szeretnék veled beszélni. Biztos van jobb dolgod is, minthogy engem hallgass de… valakivel beszélnem kell. Te megértesz engem, sokan nem értenek. Azt mondják furcsa, vagyok, pedig ez nem igaz csak más az életszemléletem és tudok bízni másokban. Most is emberek helyett veled beszélek, jobb társaság vagy. Nem értem hogyan de az az érzésem, hogy érted, amit mondok. A barátomnak tekintelek nem egy állatnak, vannak, akik elítélnek titeket, ők buták és tudatlanok. Olyan könnyű veled beszélni. Van kedved sétálni?
Beleegyezően bólintott. Csendben sétáltunk, közel volt hozzám így már nem is fáztam annyira nagyon. Egy apróság nagyon be tud kavarni, egyszer csak megláttam Alex-et. Mérgesnek látszott. Leguggoltam a farkasom mellé és a fülébe súgtam:
- Jobb, ha mész.
Hallgatott rám és elfutott. Érthetetlenül néztem Alex-ra.
- Óh… szia Heni –mosoly varázsolt az arcára.
- Szia Alex.
- Mit csinálsz te itt? Mit csinálsz egy farkassal?
- Sétálok és beszélgetek. Na és te mit csinálsz?
- Semmi érdekeset. Nem féltél attól a farkastól?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert nem fekete a szeme.
- Ez mit bizonyít?
- Azt, hogy nem bánt, legalábbis az embereket nem.
- Honnan tudsz ilyeneket? –arcán döbbenet és kíváncsiság látszott.
- Apu mindig ilyeneket mesélt. Az az érzésem, hogy amit mondtam te is, tudod. Ha tudod, akkor honnan?
- Öhm… Erre nem válaszolok. Ez titok. Hogy van Josh?
- Tudtommal jól. Miért?
- Nem érdekes csak már el kellett volna kezdődnie.
- Mit? Hol? Kinek?
- Mindegy.
- Oké. Átjössz?
- Ha nem zavarok.
- Nem zavarsz és Josh-nak úgyis, kell egy kis társaság.
- Akkor oké.
Elmosolyodott, ha akartam, ha nem visszakellett mosolyognom. Sajnáltam, hogy a farkasomnak el kellett mennie. A házunkig halkan és csendben mentünk. Nélküle már fáztam, szinte vacogtam. Jó volt újra melegben lenni és érezni, hogy nem fagyott meg semmim. Az óra már reggel 7-et mutatott, akkor Josh nemsokára felébred. Elfogott az éhség, ideje reggelit csinálni.
- Alex, öhm kérsz reggelit? –kérdeztem.
- Kösz, de nem.
- Biztos? A tojásrántottám mennyei.
- Biztos.
- Oké. Akkor valami mást, kávét vagy ilyesmi?
- Nem, kösz.
- Jó, jó.
Alex valamit titkol ez a gondolat járt reggeli készítés közben a fejemben. A rántotta kész, már csak paradicsomot meg paprikát kell szeletelni, de jó. A vágódeszkára helyeztem egy szép nagy piros paradicsomot és előkeresetem egy kést. Elkezdtem szeletelni, de a lépcsőről zajt hallottam, így nem a szeletelésre figyeltem. Sikerült végigvágnom a mutatóujjam.
- Áú! –mondtam élesen.
- Jól vagy? –kérdezte Alex, mert ő csak most jött be a konyhába.
- Aha, persze. Csak kicsit megvágtam magam, de semmi komoly.
Megnyitottam a csapot és alátartottam az ujjamat. A vékony kis vízsugár vörös lett a vértől. Elzártam a csapot az ujjamra, pedig tettem egy zsebkendőt, átmeneti megoldás de megteszi. Folytattam a reggeli készítését. Alex furán nézett rám és ez feltűnt.
- Mit nézel ennyire?
- Áh… semmit, semmit. Csak azt, hogy mindegy. Gyakran csinálod ezt?
- Mit?
- Hát a megsebesülést.
- Óh ja azt, persze minden nap szinte hobby szinten –felnevettem.
- Oké. –majd velem nevetett.
A konyhát betöltötték az illatok. Alex segített tálalni, de ragaszkodott ahhoz, hogy egyedivé tegye az összes kaját. Az én tányéromon például a rántotta tökéletes kört formázott, egy szelet paprikamosolygós szájat ábrázolt és két szelet paradicsom, pedig szemeket. Be kell vallani elég vicces látvány volt. Josh tányérján a rántotta virágot formázott és egy teljesen lányos összeállítást kapott. Szeretnek egymás idegeire menni, fiúk. Josh felöltözve jött le a lépcsőn, halkan, pedig anyu már elment dolgozni.
- Jó reggelt. –mondta.
- Neked is. –egyszerre válaszoltunk.
- Éhes vagyok, mi van enni?
- Tojásrántotta.
- Áh szuper.
Leültünk az asztalhoz kivéve Alexet. Josh furán nézett a virágokra.
- Alex, ez a te műved igaz?
- Hát lehet –válaszolt neki, furfangos mosollyal.
- De virágok?
- Úgy tűnik.
- De tudod mit? Tetszik nekem. –persze hazudott.
- Tényleg?
- Igen. –majd elnevette magát.
Csendesen megreggeliztünk, majd elmosogattam. Mind hárman kimentünk az udvarra. Josh és én rendesen felöltöztünk de Alex hát ő kevésbé. Azon csodálkoztam hogyhogy nem fagy meg. Nos, Josh és Alex kedvenc időtöltését végezte verekedtek egymással én, pedig szurkoltam. Jött a postás odamentem hogy átvehessem a csomagot és az újságokat.
- Jó reggelt, Mr. Barty.
- Neked is.
Átvettem az újságokat és egy kis csomagot. Mr., Barty pedig elment. A helyi hírlapra néztem, a címlapon vastag fekete betűkkel: Brutális gyilkosság történt.
Kirázott a hideg, tovább olvastam. Ez állt benne: „Az áldozatok száma mindössze kettő. De annál elrettentőbb. Egy nő és egy férfi személyazonosságuk ismeretlen és az is marad. A személyi igazolványukat ellopták az arcukat, pedig teljesen eltorzították, valószínű megkéselték őket. Lábnyomot nem találtunk így a tettest sem találja a rendőrség. A két áldozatból darabok hiányoztak. Ki tudja milyen beteg, brutális gyilkos(ok) voltak, a rendőrség bejelentette, hogy este 5 után senki nem mehet ki csak saját felelősségre!”
Jobbnak találtam nem tovább olvasni. Ez nagyon durva, még szerencse, hogy kép nincs.
- Fiúk! –szakítottam félbe a birkózást.
- Mi az?
- Ezt olvassátok el! –adtam oda az újságot. Gyorsan végig futottak a cikken.
- Úristen, ez borzalmas.- mondta Josh.
- Igen az.
Alex arca olyan volt mintha tudná kivolt. De jobbnak találtam nem megkérdezni.
|
