Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Tökéletes hullám
Hullámlovasok álma, a szaklegendárium szerint mindenki megéri egyszer az életben: a tökételes hullám, messze a tengerről visszavisz a szárazföldre, minden erőlködés, minden megingás nélkül. Megérkeztél.
Az autópálya lassan sötétbe borul. Kocsim halkan dorombol, Toyota Vita, dízeles hibrid, automata váltós, négykerekes. A táj méltóságteljesen vonul el mellettem, a fényszórót ritkán kell elpöccintenem, szembejövő autósok miatt. Megkaptam az új kocsit, nem így szerettem volna. Persze, az autóknál is hölgyválasz van: először Annáé volt. A régi Corolla még mindig a kereskedőnél áll, nem tudta még továbbadni, egy hete jártam mellette.
Anna. Majdnem negyven év, ketten egymás mellett, hosszú idő. Nem így vettem húsz éves korában. Az idő ráncokat és párnácskákat hagyott hátra. A római tálon, zománctalan cserépedény, minden sütés nyomokat hagy. Nem szabad zsíroldóval mosni. A megoldást a használati utasítás adja: “Minden kis elszíneződés az edényen arra fogja emlékeztetni, milyen kellemes ételeket készített már benne.” Egy éve itthagyott Anna. Pontosan egy éve. Édes Anna, örök Anna. Semmi se tart örökké.Májelégtelenség, toxikus.
Collateral damage, párhuzamos károsodás. Ha két vadkacsa egymás mellett repül, időnként összeér a szárnyuk, egy-egy tollacska is lepottyan. Ilyenkor dühösen hápognak egymásra egyet. Negyed százada örököltünk egy balatonparti házat, kis szőlőt is mellette. Kicsi? Évi hat-nyolc hektó bor. A mi generációnkat még úgy nevelték: ami az asztalon van, amit kivettél a tányérodra, azt edd is meg. Soha nincs elég hordó, szüretre el kell fogynia a bornak. Ha két, koccintásra váró pohárba azonos mennyiségű bort töltesz, mindig a párocska női tagja húzza a rövidebbet. A májnak más anyagokkal is foglalkoznia kell.
Az ikrek csak olyan gyakran jönnek hozzám, mint régebben az anyjuk, lányom, Zsuzsa. A következő generáció szárnyra bocsátva: biológiai kötelességemet megtettem. A társadalmit is. Gyógyszerész,szorgalmas munkás-hangya. Mit hoz még az élet? Hólyagkatéter, fájdalomcsillapító, műfogsor, félvakság.
Tökéletes hullám. Koh Samui, Dubrovnik, Copacabana, vizet láttunk sokat, sósat is, meg édeset is: Nílus, Jangce, Néva, meg magasból esőt: Niagara, Iguacu.
Az autópálya kanyargósabbá válik. Nemsokára itt a völgyhíd, harminc méter mély. Tempomat bekapcsolva, száznegyven. Az ultrahangos ütközésgátlót fél órája, az építkezésnél leállítottam, elkezdett pittyegni fölöslegesen.
A szélvédőre vetítődik a műszerfal zöldes fénnyel. Messze a kivilágított templomtorony, mintha a semmiben állna, a hegy mögötte a sötétbe rejtezik. A kormány kengurubőr bevonata kellemesen simul kezembe. Ínyemen még a grillezett padlizsán íze. A kibontott mandarin illata elfoglalja a kocsi belterét. A rádióban John Lennontól a Yesterday-t kezdik játszani. A tökéletes pillanat, itt kellene befejezni. A csúcson kell abbahagyni.
“Mindig is rossz sofőr volt, de amit az utolsó években produkált…”
Ha a szalagkorlátnak futok, semmi esélyem másfél tonnás páncélommal, lepattanok. Előtte kell kifutnom az útról. Ha balra fordítanám a kormányt, a fényszóró követné a mozdulatot. A lámpa egyenesen világít a szakadékba. A kis ütközésre is kinyílik a légzsák, nem látom a zuhanásomat, a levegőt műanyag szaga tölti: légy került a teknősbékalevesbe. Milyen messze repülök? Száznegyvenes sebesség, harminc méter, gravitáció… erre már nincs idő, meg minek is kiszámolni?
“Gyere még fel hozzám egy percre, feküdj mellém, csak egy percre, míg elalszom.”
Hamvasszátok el, ami a tökéletes hullámból megmaradt, és szórjátok szét, ugyanott, ahol Anna örök.
-Érdekelne, ha tudnád, hogy senki se látja, megtennéd-e?
-Hogyhogy nem látja senki, hisz én magam ott vagyok!
|
