Zuhanok. Behunyt szemmel, széttárt karokkal, féktelenül és szabadon. Várom az érkezést, a becsapódást, a finálét. De nem akar jönni, talán ilyen hosszú lenne az út lefelé? Kétlem. Valószínű ismét csak egy képzelgés a sok közül, most is csak az albérletem egyik sarkában kuporgok belőve. Mégse nyitom ki a szemem, nem én. Nem rontom el ezt a pillanatot. Nincs okom visszatérni a korrupt, mocskos, és előítéletekkel teli valóságba.
Az élet egy mocsár, ha nem vigyázol hova lépsz lassan elsüllyedsz benne. Sajnos, ahogy a cápa se állhat le az úszással, mi se állhatunk le a mocsár taposásával, mert azonnal kimúlnánk. Ha kell, bemocskoljuk a kezünket, a mocsárba fojtunk másokat csak, hogy a láp tetején maradhassunk. Bizalom, kötödés, barátság ezek a leghalálosabb érzelmek ebben a veszélyes ingoványban
Tisztában vagyok vele, hogy az én testemben is van egy sötét nyirkos kamra, amit nem tudok elzárni tudatom elől és ahol az összes bánatom, bűnöm és fájdalmam lapul. Nem tudom, hogy száraz homokból, sárból vagy netalántán lepkékből áll össze. Csak annyit tudok, hogy ez az életem elrontója, a legnagyobb gonosztevőm, az ellenségem. A lelkem.
De itt nem kell törődnöm semmivel, se a gyilkosommal, se az élettel.
Itt csak zuhanok. Behunyt szemmel, széttárt karokkal, féktelenül és szabadon.
És talán egyszer, majd kiderül, hogy milyen mély is ez a szakadék..





"Mi van akkor, ha a halál nem is a vég?...Hanem egy másik élet kezdete."

http://www.youtube.com/watch?v=2wNQNyuTnYk

http://www.youtube.com/watch?v=22ut_pzoWgY