"Vallomás

Ígérem nem zavarlak többé,
én most már elmegyek,
egy lány félreállt utadból,
nem lesz többé a játékszered.

Szemedben világosan látom,
vártad ezt már rég,
Ha te nem teszed meg,
majd megteszem én.

Arcod tisztán látom
nem szóltál, csak eltűntél csendesen,
valaki téged biztos szeret,
valaki boldog, ha melletted lehet.

Valaki szemében érted könny ragyog
és hidd el, ez a valaki én vagyok.
Miért van az, hogy mindig azt szeretjük,
aki mást szeret?

S miért van az, hogy várunk addig,
s tudjuk rajtunk csak jót nevet.
Bár találhat szebbet, jobbat a lelkünk,
de azt az egyet soha nem feledjük.

Meg fogod látni ha majd múlnak az évek
ki volt az, ki igazán szeretett téged
Elmentél, tudom hagytam. Menj csak el!
Hiába minden, aki menni akar, azt hagyni kell!

Ha valaki megkérdezné tőlem,
hogy mit jelentesz nekem,
egy pillanatra zavarba jönnék
s nem tudnék válaszolni hirtelen.

Csak nagysokára mondanám ki,
semmiség, csupán egy múló szerelem,
s nem venné észre senki,
hogy könnyes lett a szemem.

Mosolygok az utca végéig,
aztán elfordulok
letörten a szememhez nyúlok,
a könnyem csorog.

Ha valaki most megkérdezné tőlem,
hogy mit jelentesz nekem,
lehajtott fejjel mondanám,
semmiség, csupán az ÉLETEM.
"
"
Megéri szeretni?
És közben félni, rettegni?
Félni, hogy elhagy,
Rettegni, hogy bánthat.
Bántja a szívemet,
Akkor, amikor elmegy.
És mi van, ha nem szeret?
Ha játszik, ha megnevet?
Ha csak egy báb vagyok,
Kivel játszik, és hátradob,
Mikor jön egy másik játékszer,
Egy új, jobb eséllyel.
Eséllyel arra, hogy az, kit szeretek
Játszon és nevessen, miközben epedek.
Epedek, hisz még mindig szeretem,
Ha eldob, eltipor sem feledem...
"

"Gyötrelem.

Ne szeress, ne gyűlölj, rajta, bátran kérdezz,
mi a kínzó gyötrelem, mely naponta mérgez.
Mit elmondanék neked, de nem lehet,
a reménytelen lélek itt semmit sem tehet.
Elbeszélném neked, mit gondolok a tűzről,
mit a remény kőbe vésett egy fájó szívről.
Csak a hitem maradt és a remény,
hogy szíved gyémántja nem lesz örökre kemény.
Várom, hogy pillantásod perzseljen csontá,
kérlek, hogy felemelj, ne váljak porrá.
Gyűlölöm, hogy nem szeretsz, mint kérem,
minden égető, gyönyörködtető kéllyel.
Fáj, hogy félsz, mit gondolnak mások,
hát hideg vagy, és én szenvedve várok.
Lassan meghal minden, mit szerettem benned,
eldobtad magadtól, mit el sem kellett venned.
Már nem kérek, nem vágyok, csak félek,
el kell mennem örökre, pedig szeretlek téged..."

"
Számíthatsz rám, veled vagyok
Sebeket adsz, én beléd marok
Lángok és jég, ennyi vagyok
Megöllek majd, és belehalok
"