Konnichiwa, ave..vagy kinek,hogy tetszik! Eddigi bemutatkozásomat a novelláim, és verseim töltötték ki. Most úgy éreztem változtatok. Sokak számára elitélendő, vagy érthetetlen volt,de sejtem sokan el se olvasták. Akkor hát bemutatkoznék. Kira vagyok a barátaimnak, a haveroknak Destiny, és Flóra vagyok a családomnak. Mit szeretnél rólam tudni? Mit olvasnál szívesen? Nem vagyok rocker, sátánista, gothos, metálos. Feketében járok, de én egyedi vagyok. Én nem mondom azt, hogy te nem lennél az, de sokan csak másolatok. A fekete szín számomra az önmegvalósítást jelenti. Tudod, én sem fekete ruhában születtem, de megváltoztam. Helyesbítek, önmagamat adom végre. Régen más volt a külsőm, de a belsőm nem változott. Régen csak töredék voltam, és most már egész ember vagyok. Mi hozta a változást? Nos, születésemtől fogva nem leányregényben élek. Most leírhatnám,de én nem panaszkodom. Mindenkinek megvannak a saját problémái, csak a fajtái mások. Én büszke vagyok arra amivé lettem az idők folyamán, büszke vagyok arra, hogy korán felnőttem, és most nem kell rádöbben, hogy milyen a világ valódi arca. Túl vagyok rajta, és már megállok a saját lábamon,de nagy árakat fizettem érte. Elveszítettem lelkem pár darabját, és a személyiségem is eltorzult, de élek, és erős vagyok. A társadalomról, a világról önálló véleményt alkotok. Rengetek a romlás, és kevés a fény, de mindig van remény. Ítélkezhetnék mások felett, de akkor én sem lennék több náluk. Nem tűröm, ha bántanak. Ha szóban bántanak, nem állok le velük. Fegyvertelennel nem vívok szellemi párbajt. Ha erővel, akkor visszaütök. Beteg ember vagyok, testileg és lelkileg egyaránt. De még is van valaki, aki szívből szeret. Hogy miért? Én nem tudom. Szerinte Tündér vagyok, pedig csak egy lidércet látok a tükörben. Az élet tele van rejtélyekkel, amire nincsen válasz. Nem tudom, mit tehettem, hogy mellettem van, és velem marad. Pedig úgy érzem, sokszor bántottam, és kínoztam avval, hogy szenvedek az életem miatt. És ő még is megfogja a kezem, és átsegít mindenen. Eddig mindenki a földön hagyott, mikor minden összedőlt és szörnyeteggé váltam. Erre ő még jobban magához húz, és nem enged el, mert szeret. Szeret, ha nevetek, ha sírok, ha boldog vagyok, ha a falat kaparom, ha nyugodt vagyok, ha ideges vagyok, mindenhogy szeret, és nem látja bennem a szörnyeteget. Létezne ilyen ember, kérdem én? Igen, és mellettem van. Nem vagyok különleges személy. Nem tudok énekelni, nem tudok gitározni, nem tudok semmi egyedit. Nem vagyok osztályelső, nem vagyok senki. De még is vagyok valaki, csak nem tudom még ki…