Sieg Heil!
Az emberi társadalomban a legalkamasabbak tudnak fennmaradni. Olyan ez, mint az állati rendeződés. És itt a németek állnak a tápláléklánc csúcsán. 'Csúcsragadozók.'
Mathias Jürgen, aki 1984. február 5.-én látta meg a napvilágot, egy állami kórházban. Szülei mindenben támogatták, ám nem volt elkényeztetett kölyök. Erősen németszocialista beidegződése van, köszönhetően annak, hogy drága nagypapa (idősebb Hans Jürgen), H|tler seregében szolgált. A család annak idején erősen vallásos és istenfélő volt, ám H|tler hatalomrakerülése után, a nagypapa nem ismert Istent, csak Führert. Hans az új demagógia rabja lett és ez nála felért a napi Biblia olvasással.
A háború végeztével még mindig maradtak nácik, Mathias is ezt a tábort növeli. Büszke a neveltetésére sőt, büszkélkedik neonáci mivoltával. Mint minden náci, ő is teljesen rasszista, fajgyűlölő. Zsidókat nem tűr meg maga mellett, ezért párszor volt már börtönben, mivel a 21. században már nem fogadják el az eugenikát. Egyetlen problémája van, hogy meleg. Magának sem szívesen vallja be, úgy gondolja szégyenthozna a nácikra, hisz minden Tag erősen homofób.
Csak egyetlen üzenete van a Volks-hoz ('nép'):
"Ha bárki meg akar akadályozni bármiben, ott hajtogatok belőle p*nát, ahol csak kedvem tartja."
|