Este nyolcat üt az óra,a betegek még sem tűnnek el a kórház rendelői elől.Egy
fekete hajú,vékony testalkatú fiúcska is ez emberek közé tartozik.Olyan 17 év
körüli.Ez öltözékén is meglátszik.Kissé megtörten ücsörög a kettes számú ajtó
mellett már másfél órája.Nem újdonság számára sem a hely,sem a szituáció.Minden nap ilyen egyhangú,s sosem tudja ezt elkerülni.Fogvatartják.És ő fél tőlük.Nagyon fél.
Az ajtó hirtelen tárul ki,s egy kedvesen mosolygó úr lép ki a folyosóra.A
jómódúság csak úgy sugárzik belőle,de ezt egy fehér köppennyel el is takarta
a járó-kelők elől.
-Te jössz.-állt a fiú elé.A gyermek mit sem szólva felállt és bekullogott a
rendelőbe,melyben még beszűrődött a Hold vakító fénye.A férfi is
besétált,majd már csak a zár kattanása jelezte,hogy most páciens van odabennt.
-Foglalj helyet.-mutatott a doktor egy fekete bőrkanapéra,s ő is kényelembe
helyezte magát az íróasztala előtt heverő fotelben.
-Köszönöm.-motyogott valami effélét a fiúcska,végül ő is leült,ellentétben az
orvossal,aki kényelmesen ücsörgött,ő összezárt lábakkal,tenyerét térdein megpihentetve meredt a doktorra,akit William névre kereszteltek.
-Nos,Johnathan.most mit tettél?-meredt a férfi páciensére felvont szemöldökkel.
-Én..én semmit nem csináltam!-bukott ki Johnathanból.-És,én csak Nathan vagyok.-tette hozzá egész halkan.
-A társaid nem ezt mondják.Kérlek szépen,ne hazudj.Nem akarok erőszakhoz
folyamodni.-a fiú nyelt egy hatalmasat.Nagyon jól tudta,hogy mit jelent ez.
Injekciós tűt, teli nyugtatóval.
-Én csak megvédtem magam.-nyöszörgött Nathan.William fejrázva a szekrény féle indult,mitől a gyermek már is remegni kezdett,pedig a tűt még ki sem vették helyéről.
-Az igazságot!-parancsolt rá kezelőorvosa.-Tudom,hogy árvaházban nevelkedtél.Arról is tudok,hogy kicsúfolnak a többiek.Ennek
tetejében még egy kissé őrült is vagy.
-Nem vagyok.-motyogott a fiú.Arcát véres kezébe bújtatta el.Zokogott.
Dr.William önelégült vigyorral fordult a fiú féle,aki csak sírt,magába roskadva.Pedig ő csak megvédte magát,mert már elege volt a sok
csúfolásból.
Nathan,akár egy kíváncsi kisgyerek pillantott ki ujjai között.De
csak két pár cipőt látott,melyek felé közeledtek.
-Nem lesz semmi baj.-mondta a hang,majd egyszerre csak finom édes parfüm,s kellemes ruhaillat csapta meg orrát.
-Nem!-üvöltötte el magát,hirtelen felpattant a kanapéról,s legrosszabb
félelmével nézett farkasszemet: az injekciós tűvel.-Nekem csak törődés kell!
Mindegy milyen!Elegem van!-kiabált tovább a fiúcska.De mind hiába.A tű
hirtelen fúródott bele testébe,a hatóanyag gyorsan áradt szét
benne.Eszméletvesztve összecsuklott a kanapéra.Az orvos kinyitotta az ajtót,s
csak annyit suttogott az előtte álló ápolónak:
-Vigye a szobájába.

[223882 AL]Tőle nem félek.

http://www.youtube.com/watch?v=L6k7fXxiqJY