Noreply igazából egy nosztalgia teve! (fene a szentimentális fajtámat :D) Névrokonával ismertem meg Páromat. Ő sajnos már nincs (mármint a névrokon). Így hát klónoztuk. :D
Megismerkedésünkkor mindketten erősen hitvallásunknak tartottuk, hogy: NEM KERESÜNK PÁRT. FŐLEG NEM ITT. Szóval ne tervezzetek előre semmit, totál felesleges. :D De legfőképpen ne próbáljatok görcsösen párt találni, mert azt veszitek észre, nem is az illetőbe vagytok szerelmesek, hanem magába a szerelembe. Így könnyen ráakaszthattok olyan tulajdonságot valakire ami nincs is neki, vagy éppen nem vesztek észre olyat ami viszont van. Ezzel jól becsapjátok magatokat, és pár hét/hónap/nap után ott álltok a nagy kérdéssel: Jesszusom! Mit szerettem én rajta?
Üzenem még minden 9-12 évesnek, aki úgy gondolja, hogy csajt, vagy pasit keres magának, hogy ebben a korban még nincsenek csajok és pasik.
Ici-pici gyerkőcök vannak akiknek még játszaniuk kell, és nem a celebek fenékmutogatós és mellkitolós pózait lemásolva fotózni magatokat (ez főleg azért mókás, mert még nincs is melletek), aztán azt kitenni, hogy szavazzanak rátok. Ez kissé szánalmas.
Inkább tanuljatok, hogy később ne abból kelljen megélnetek, hogy továbbra is ezt művelitek, csak ruha nélkül.
Vagy akár játszatok korotokhoz illő játékot. Uram bocsá esetleg olvassatok. Tudjátok az az izé ami lapokból áll és betűk vannak benne amik szavakat alkotva állnak össze mondatokká. Valószínűleg találtok belőle párat anyu-apu szobájában a falon. Ott lesz az. Igen az az a furcsa misztikus alkotmány amit könyvespolcnak hívnak. Érdemes levenni párat és belelapozni. Így esetleg bővül a szókincsetek is, a szupcsin meg a szercsin kívül...
Ja igen, és most szólok, hogy ha 0-val szavazol. Tuti biztos álmatlan éjszakáim lesznek, vizesre fogom sírni kedvenc Micimackós kispárnámat, cakkosra rágom a körmöm idegességemben, marékszámra fogom szedni az antidepresszáns tablettákat és bánatomban az északi-sarkra menekülök! Mert érzékeny a lelkivilágom, és ez egy olyan nagy volumenű dolog ez életemben, hogy nem tudnék többet emberek szemébe nézni.
GYK: a képen Steve Austin!
Ui.: Ééééés. Igen, nem csalódtam! Volt, aki megkérdezte, hogy mit jelet a GYK... :)
|