restart.

Az életfeltételek: nyugalom, két méter távolság és egy pohár vörösbor. Ha ezeket biztosítod, jóban leszünk.

Mire gondolsz, mikor meglátsz az utcán egy jólfésült, esetleg kicsit csapzott hajú, de kifejezetten helyes srácot?
És hogyan reagálsz, ha rádvillantja azt a szívdöglesztő vigyorát, megfeledkezve arról, hogy esetleg megrémiszthet tűhegyes szemfogaival?
Mindannyian nevetünk azokon a hollywoodi remekműveken, melyekben kifigurázzák az éjszaka teremtményeit. Hiszen ha az ember megunja saját hibái, gyarlóságai folytonos felemlegetését, keres magának más fajt, amit kifigurázhat. Hiszen, nincs is jobb dolog annál, ha leülsz otthon a kényelmes kanapédra a plazmatévé elé, öledben egy tál popcornnal és egy megborzongató, ugyanakkor vicces filmet nézhetsz összebújva a pároddal.
Igazam van ugye?
A zombi elcsúszik egy banánhéjon, a vámpír fejére esik egy zongora, a vérfarkas nekimegy egy nyitvahagyott ajtónak..
Klisészerű jelenetek, de egy-egy hátborzongató pillanat után jólesik a szörnyek apró csetlés-botlásain felnevetni. De gondolt már valaha bárki is arra, milyen rossz is ilyen szerencsétlennek lenni az alvilágban?
Persze, ez nem az a balszerencse amire most mindenki gondol. Stan nem esik orra minden küszöbben, nem ejti el a törékeny tárgyakat, nem lép kutyasz.rba az utcán, és nem tojják le a madarak. Sőt, a buszok se mennek el mindig az orra előtt, és a liftbe se ragadt még be soha.
És hogy akkor miért is szerencsétlen? Mert bármibe is kezdett eddig életében, soha nem volt képes befejezni azt.. Vagy az egész gyökerestül rohadt el. Mint az eddig létesített összes kapcsolata az emberiséggel vagy az alvilág más tagjaival. Az emberek valahogy mindig tudomást szereztek arról hogy mi is ő valójában, és a kezdeti szeretetből, esetleg szerelemből heves gyűlöletbe csaptak át a fiú iránt táplált érzelmek.. Ha rábíztak egy feladatot, sose volt képes teljesíteni, legtöbbször önhibáján kívül. Épp ezért számít megbízhatatlannak a vámpírok között, a legtöbb hozzá hasonló teremtmény megveti és nagy ívben elkerüli, kivetik őt a társadalmukból.
El tudod képzelni, milyen is az, mikor sehol nem találod a helyed? Amikor a sors nem hagy kitörni a skatulyából, inkább még jobban beszorít, hogy lassan levegőt se kapsz.. Mikor mindenki gyűlöl, vagy fél tőled, és mikor nincs kinek a karjaiba menekülni a gonosz világ elől.
Nincs senkid, akivel leülhetnél a tévé elé és akivel kényelmesen összebújva röhöghetnétek a hozzád hasonló szerencsétleneken.