Belépek a hirtelen támadt ragyogásba. Pislogok. Egyre csak pislogok. A szemem hozzászokik a fényhez, és felméri az előttem elterülő tájat.

Valami gyors mozgolódást érzékelek. Ahogy lenézek, egy apró, fehér teremtményt látok – a hátsó lábán áll, és engem szaglász. Érdekelni kezd.

Mi hasznod?

Elemzem a teremtményt. Hirtelen forró, bíbor villanás, és egy halom por marad csak a reszkető lény helyén.

Emlős... Éjjeli teremtmény... Tökéletes hallás. Elképesztően gyenge. Mégis oly bámulatosan szapora.

Hm – mormogom magamban. Remélhetőleg találok még összetettebb dolgokat is – azok lenyűgöznek.

Elemészteni és tanulni: ez létezésem célja. A többiek, az útitársaim primitívek: ölni és falni, ölni és falni, csak ez hajtja őket. Be kell gyűjtenem minden elérhető információt – betakarítani minden értékes forrást.

Végül egy városhoz érünk, amely teljesen elpusztult, egyetlen ősi toronytól eltekintve. Úgy tűnik, ezt valami megóvta – vagy szándékosan hagyták épen. Lebontom a romok szerkezetét. Elemzésem eredményei arra utalnak, hogy ezt a helyet hatalmas mágia uralta, így nem csodálkozom, hogy ilyen óriási pusztítás végzett vele. Van valami a toronyban, ami magával ragad. Míg a többiek kacatok után kutatnak, én belépek a fellegvárba.

Mindenütt titokzatos tárgyak hevernek. Egyet megvizsgálok. Újabb forró, bíbor villanás, újabb halom por.

Lenyűgöző: egy eszköz, amellyel megváltoztatható az idő fogalma.

Különös.

Példa nélküli.

A torony állapotából ítélve a tulajdonos még csak nemrégiben távozhatott. A hátrahagyott ereklyék több időben és térben is léteztek. Némelyik összetettebb a többinél, de mindegyik sokkal lenyűgözőbb, mint bármi, amit ezen a síkon valaha is láttam. Bizonyos, hogy a tulajdonosuk olyan ismeretek birtokában van, amilyenekkel én még egyetlen utazásom során sem találkoztam.

És nekem kell ez a tudás.

A toronyból kilépve látom, ahogy a többiek a bejárat felé közelednek, pusztításra készen, mint ahogy eddig is elemésztettek mindent, ami az utunkba került. Csak akadályoznak célom elérésében. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket az Ürességnek nem szabadna válogatás nélkül elnyelnie.

Figyelmeztetés nélkül csapok le az egyik csápommal, a vége fehéren izzik. Villámlás hatol át az első teremtményen, és hátrataszítja. Sikítása elhal, ahogy mindhárom végtagom kinyújtom, és a köztük sercegő energia perzseli a levegőt a nyalábok találkozásánál. A másik kettő futásnak ered – jól tudják, mi következik.

Unalmas, ahogy ezek mindig menekülnek.

Tágra nyitom a szemem, és egy energianyalábot eresztek a szökevények után. Azon nyomban hamuvá omlanak. Hmm. Az ürességszülöttek olvadáspontja nem állandó – ezt feljegyzem magamnak.

Azonban ez mit sem számít. Egyre nő bennem az éhség. Ki vagyok éhezve. Olyan csillapíthatatlan az étvágyam, mint még soha.

Megpillantottam a végső tudást.

És meg is szerzem magamnak.

Vel'tix [2976 AL] Egy rendkívül erős Voidborn, akivel nem végeztem. Tudja és én is tudom, hogy egy nap összecsapunk. De, addig ízlelgetjük egymást.