Minden a király halálával kezdődött. Fényes délután érkezett a templomba kíséretével. Meglepetésként ért mivel nem szóltak róla előre. Talán senki nem tudta? A tiszteletes se? Nem, akkor nem ment volna el. Egy tehetős úrhoz igyekezett, mert az tán segíteni tudna megtalálni az eretnekeket akik betörtek a templomba előző héten.

Henrik király elégedetlen volt. Tisztán emlékezett rá, hogy a misén megbeszélte a pappal érkezését az viszont még sincs itt. Ha nem Isten házában lenne tán még káromkodott is volna. Ugyan csak nemrég avattak fel, de pap vagyok magam is. Így meghallgathatom a gyónását, ha úgy kívánja. Vonásaiból könnyen ki lehetett olvasni: Nem bízik bennem, dehát egy bűnös ne válogasson még a királyok se.

Őrsége odakint várakozott. Őfelsége nem szerette volna királyi bűneit a pórnépre bízni. Hosszasan sorolta parázna tetteit várva a feloldozást, de beszédét félbeszakított az emberek sikoltása. Az utcán sikoltoztak és hangosan hüledeztek valamin. "Világvége, jön a világvége. Eljött a Sötétség."

Henrik felháborodva lépett ki a fülkéből a bejárat felé indulva. Szélesre tárta, hogy megparancsolja az őröknek csendesítsék el a csőcseléket, de torkán a szó, s mindúgy az enyém is ahogy álltam mellette. Az eget kémleltük elámult tekintettel. Elsötétült a Nap. Nappal van, s mégis éjszaka.

A csodálkozásból egy förtelmes hörgés riasztott fel meg a meleg folyadék ami rám fröccsent. A hörgés erősödött és ez elvonta a figyelmem a látványról. Először fel sem fogtam: a király volt aki eddig mellettem áll, de most vérében fuldokolva fekszik a földön. Sikoltani akartam a rémülettől, de ismét elakadt a szó a torkomon. Valami megszúrt. A nyakamhoz nyúlok, hogy megnézzem mi lehet. Nem fáj, de elgyengít.

Selymes...hosszú...hideg...haj? Valakinek a haja? Ezt éreztem mielőtt a Nap tovább sötétedett. A Sötétség mintha felemelne. Érzem ahogy a testem megkönnyebbül és megszűnik.

----------------------------------------------------

Hideg. Nagyon hideg és kemény. Nyomja a hátamat. Erre eszméltem fel amikor felültem. Ismeretlen hely, szűk szoba. Vastag kőből van a fala. Nincs ablak? Vas ajtó? Odalépve kezdtem dörömbölni rajta.

"Halló? Valaki? Segítség! Segítsééég!" - Ordítottam míg valaki elhúzta a kis nyílás reteszét és benézett.
"Hallgass gyilkos!" - Fegyelmezve szólt a hangja.
"Gyilkos? Én senkit nem öltem meg! Pap vagyok!" - magyaráztam zavarodottan.
"Királyunk meghalt, s ezért a fejedet veszik." - mondta majd bezárta a reteszt előttem.

Sokként értek a szavai. Emlékek tódultak fel bennem. Vér, hörgés, a sötét nap. NEM! - ordítottam ahogy rávágtam az ajtóra az pedig kidőlt és agyonütötte az őrt aki előtte állt.

A vasajtó kilapította. Vére mindent beterített. Egy kicsit még engem is. De most nem borzadtam el ahogy végignéztem magamon. A vére úgy hívogatott, mint szomjazót a víz. És én átadtam magam neki. Élettel teli lettem. Eleven. Igazi.

A mámorból csak egy sikoltás riasztott fel: "SZÖRNYETEG!" Hangzott a távolból és ekkor jöttem rá mit tettem...