“ Nem éreztem az égvilágon semmit. Már nem. Nem voltam rá képes - koszos rongyokba bugyolálva, vérző sebeimmel a sarokban kuporogtam. Talán ha nem mozdulok, a kegyetlen tekintetek átsiklanak felettem. A testemből semmi más nem maradt, csak egy egyszerű, bomló burok, belülről tátong az ürességtől. Nem emlékszem, mikor ért utoljára fény; a napok összefolytak, hetek, talán hónapok is eltelhettek azóta. Elvesztettem az időérzékem. Egyedül egy halk, megtört hang emlékeztetett a sötét valóságra, ami a fejemben megállás nélkül ugyanazt ordította: "Csak legyen vége, csak legyen vége, bármit megteszek". És valóban, az út során fájdalmaim sosem csillapodtak, de a kín lassacskán eltompult, megszoktam. A gyűrűs ujjam helyén lévő csonk, egyértelmű hóhérmunka, visszafordíthatatlanul emlékeztet mi történik ha hagyom hogy zavarodott, kizsigerelt érzelmeim felülkerekedjenek rajtam. Minden alkalommal meghaltam, újra és újra, mikor bármelyikük közeledett felém. Emberbőrbe bújt démonok, jól szervezett, könyörtelen bestiák; ők öltek meg. Ám egy alkalommal újra megpillantottam a fényt, ami átütött a lelketlen árnyakon. Világos, szigorú tekintete semmihez sem volt fogható, fel sem fogtam, talán eszméletemnél sem voltam. De elmémben a sikolyok elhallgattak - s meghallottam Őt... ”

✘ Nova Bolton, épphogy nagykorú, amerikai, nő.
⋆ Túlélte az emberkereskedelmet;
━ Legalábbis fizikailag, kisebb-nagyobb hiányosságokkal.
━ A lelke már bonyolultabb, megtört. Számos mentális zavarral küzd.
Érzékeny és szeszélyes. Nehéz eset, de nem reménytelen.

● [296001 AL] Ha egyedül kell lennie, magányát fogja páncélként használni.
● [173949 AL] Csak egy pokol van. Az, amiben mi élünk most.
● [269458 AL] Mindenki tudni akarja a jövőjét, addig, amíg meg nem tudja.