Én egy rendkívül békés teve vagyok. Az általános tévhitekkel ellentétben tevék nem csak a Szaharában, hanem Belső-ázsiában is élnek. Valószínűleg vagy az őseim származnak onnan, vagy előző életemben élhettem ott, mivel erősen érdeklődöm az ottani filozófiai tanok iránt. Érdeklődésem fókuszában a hinduizmus és a buddhizmus által hirdetett "nem ártás" tana áll, amit szanszkrit nyelven Ahimsának hívnak. Innen ered a nevem is.
Amúgy, mint a természet gyermeke, fontosnak tartom a környezet megóvását, és ezért hajlandó vagyok tenni is. Egyrészt saját környezetemben a minél kevesebb szemét termelését művelem, és propagálom, másrészt részt veszek környezet- és természetvédő akciókban.
Úgy tartom, hogy az emberi létezés célja és értelme, hogy megtaláljuk a harmóniát, összeegyeztessük a fizikai és a szellemi természetünket. Meg természetesen jókat játsszunk!
Mikor még gyakrabban ültem le kezemben egy tollal egy üres papírlap elé, egyik alkalommal sikerült valami jót írnom. Most megosztom veletek.:
Játék
Játszani kell, mert játék az élet!
Gyermeknek lenni, mert gyermek a lélek.
Gyermek, vadóc, csavargó, s egyben nemes lovag.
Szárnyalni kell az életen át, mint az égben a lovak,
melyek a költőt a Parnasszus csúcsára repítik,
s a játékos kedvű gyermeket kacagó jókedvre derítik!
Most elsőre talán ennyit. Lehet, hogy belőlem még ez is sok(k).
Ui.:Ha van kedved részt venni az idei Békejelben, jelentkezz!
Tavaly is nagyon jó volt, de az idén még jobb lesz!!!
Még jobb volt!!!
Már van néhány fotó az újról is a galériában. Kattanj rá! www.bekejel.net Úgyhogy én is kicserélem az itteni képet újra.
Lesz jövőre is!
|