Csak óvatosan siess, hisz akik a csillagok csillagok közt egyensúlyoznak a sötétség leple alatt, hamar áteshetnek a hálón, s a földre zuhanhatnak, hol már hiába ragyognak. Én már nem fénylek, elvesztem, hisz nem maradt más, csak az, mint még emlékeimben őrzök. Emlékeimben és maszkom alatt. Itt ragadtam, itt vesztem el, s lapulok ameddig csak lehet. Üldözd a gyertyalángot, üldözd az égen a többi fényt, addig engem nem látsz. Ha még is, elkapnálak időben, már csak az emlékeidben létezek. Emlékeidben, s az eldekében. Eldek, mint én. Mikor egy finom páncél rejti a nőt, a szempárt, mert hol dicső harcosok vagyunk, hol elesettek, szoknyánkba kapaszkodva várva a szebb jövőre. Egyetlen emlék, egy dal. A nevem Talara, s korom messzebbre nyúl, mit ti modern időnek neveztek, hol a legcsodálatosabb történeteitek is űznének. Itt maradtam. Küzdenem kell.