Úgy egy évvel ezelött, a suli elvitt minket egy kulturális kirándulásra, amolyan művészeti tanulmányozásra az egyik... az egyik híres múzeumba. Mindegy, szóval, amikor ott voltam, utamba esett egy görög istennő márványszobra. Aphroditi... Aphrodite, vagy valami ilyesmi. Gyönyörű volt. Tökéletes női idomok, finom vonások. Egyszerűen csak...tökéletes. Tisztelettel álltam előtte. Végül, a tanár összehívott minket, és ahogy elhaladtam mellette, észrevettem a szélén ennek a szobornak azokat a ronda kis hegeket, karcolásokat, tökéletlenségeket, amelyek romba döntötték a szépségét számomra. Nos, ilyen minden nő is... egy gyönyörű szobor, amelynek a szépsége... elpusztul előtted, amint kényszerből túl közel kerülsz hozzá.

*

A levegő amit veszel, ugyan az, amit a többi ember is belélegez, csak mindenki másként hasznosítja. Mindenkinek más és más gondolatok futnak át az agyán, miközben kilélegzik az imént még friss sugallatot. Ezt nevezik az élet egyszerű, hétköznapi körforgásának. Ám ha ebbe a körforgásba beleavatkozik a sors, akkor minden megváltozik. Vágyhatunk ugyan arra, érezhetünk ugyan úgy, ha a sors úgy akarja, megváltozik minden. Hiába szoktuk meg az eddigi életünket, hiába éltünk szabályok szerint…ha a sors úgy akarja, viccesen vagy kegyetlenül, de közbeszól. Megváltozik tőle minden. Nem nagyon, csak egy kicsit. Pont annyira, hogy rájöjjünk az, amire egész életünkben vágytunk, amiért újból és újból levegőt vettünk, végig ott volt a szemünk előtt. Csak túlságosan féltünk attól, hogy bekövetkezik, és ezért nem vettük észre.